Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Több millió forint szegedi háziorvosoknak

Szeged - Tizennégy szegedi háziorvos összesen 2,7 millió forint pályázati támogatásban részesült a városi önkormányzatnak az egészségügyi alapellátás fejlesztésére létrehozott tízmilliós keretéből.
Tizennégy szegedi háziorvos összesen 2,7 millió forint pályázati támogatásban részesült a városi önkormányzatnak az egészségügyi alapellátás fejlesztésére létrehozott tízmilliós keretéből. A pályázatokat a közgyűlés egészségügyi és szociális bizottsága bírálta el.

Novkov Veszelinka, a szociális, családvédelmi és egészségügyi iroda vezetője elmondta: a hétfőn zárult pályázatra tizenhat felnőtt- és gyermekháziorvos, illetve körzeti fogorvos jelentkezett – az igénylők közül mindössze kettőt utasítottak el. Az elnyert támogatást a szakemberek – többek közt – épületfelújításra, akadálymentesítésre, műszerfejlesztésre fordíthatják. Az eszközbeszerzéseknél 75 százalékos önerővel legfeljebb 150 ezer forintos támogatást, az épületfelújításoknál 70 százalékos önerővel legfeljebb félmillió forintot lehetett elnyerni. Mivel a pályázati keret jelentős része megmaradt, hamarosan újabb kiírást tesznek közzé.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi rekordkaralábé

Szeged - Óriásdinnye és égbe meredő kukorica után egy újszegedi gazdasszony lepett meg bennünket a… Tovább olvasom