Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Több mint 4000 műtétnél segíthet a röntgenkép-erősítő

Szeged - 2 millió forintnál több gyűlt össze eddig a szegedi Cora Áruházban, ahol a Mosolyban mért adomány keretében röntgenkép-erősítő berendezés megvásárlásához kérik adakozó kedvűek segítségét.
A Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának javára indított akcióhoz, amelyben partner a Délmagyarország, a Délvilág és a Rádió 88 is, az áruház közepén felállított standnál van lehetőség hozzájárulni 2, 5 vagy 10 ezer forinttal. A segítséget a Cora Áruház egy kuponfüzettel hálálja meg, amely az itteni vásárlások során különböző kedvezményekre váltható – akár az adomány értékénél nagyobb összegben.

A berendezés, amelynek megvásárlásáért a Mosolyban mért adomány akció elindult, 22 millió forintba kerül. Nagy szükség van rá a szegedi gyermekklinikán, hiszen a jelenleg használt berendezés finoman szólva is elavult: 30 éves.

– Erre a gépre évente több mint 4000 műtét során van szükség – mondta el Túri Sándor klinikaigazgató. – A gyermeksebészeten használják legtöbbet a műtéti kezeléseket igénylő csonttöréseknél. Nagyon fontos, hogy a rögzítéskor az orvosok lássák, a csont megfelelően illeszkedik-e, hiszen egy görbén összeforrt kéz vagy láb egy életen keresztül problémát okozhat. De szintén a képerősítőt használják a szakemberek arra, hogy a behelyezett drót vagy csavar helyzetét felmérjék, és ha szükséges a módosítás, azt még helyben megtegyék, elkerülve egy újabb, altatással járó műtétet.

A berendezés nem csak a sebészeknek hasznos műszer. Túri professzor elmondta: a daganatos betegek kemoterápiás kezeléséhez elengedhetetlen egy tartós centrális vénás kanül beültetése. Ezzel elkerülhető a kicsik állandó szurkálása: innen vesznek tőlük vért, és ezen keresztül adagolják számukra a gyógyszereket is. Pontos behelyezéséhez azonban nélkülözhetetlen, hogy az orvosok lássák, hova szúrnak, ehhez pedig röntgenkép-erősítőre van szükség. A jelenleg a klinikán használt berendezés igen gyenge minőségű képet ad, sokszor szorul javításra, a biztonságos, jó minőségű gyógyító munkára egyre kevésbé alkalmas. Túri professzor ezért nagyon hálás minden adományozónak, aki hozzájárul egy új, modern gép megvásárlásához.

– Nagyon értékes számunkra a segítségük, hiszen más módon nem kapunk anyagi támogatást ahhoz, hogy a kor színvonalának megfelelő gépekkel tudjuk gyógyítani kis betegeinket – mondta.

Olvasóink írták

  • 3. tol 2010. december 23. 13:00
    „ez egy annyira recsegően fapados történet, hogy elképesztő. Most, ebben a pillanatban meg kellene állni, hatalmas önrovancsot tartani, majd európai (civilizált) módon folytatni az egészségügyi ellátást. Bezony!”
  • 2. Rosmary53 2010. december 22. 18:40
    „Ez egy olyan műszer, ami szinte az alapellátáshoz tartozik, szóval nem luxus. Akkor miért is kellene nekem adakoznom arra, hogy megvegyék, hogy nekem jobb legyen az alapellátásom? Nem értem...”
  • 1. varadipal 2010. december 22. 10:18
    „Miért kell meghatározni az adomány minimumösszegét? Aki csak 1000.- Ft-ot tud adni, az inkább ne adjon?
    Belső porckorongsérv műtét nem is végezhető erősítő nélkül. Csak tudom, kinlódtam vele eleget, míg a gép jó lett.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabadtéri-jegyek a fa alá

Szabályosan megrohamozzák karácsony előtt a Szegedi Szabadtéri Játékok jegypénztárát a vásárlók. Tovább olvasom