Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Több mint százötvenen úszták át a Tiszát!

Persze, nem akárhol, csak EDF DÉMÁSZ Szegedi VE vízitelepénél és csak délután 4 és 5 óra között – a családi nap részeként.

– Több mint 150-en úszták át a Tiszát szerdán délután – tudtuk meg Sík Márton egyesületi vezetőtől, s azt már mi tesszük hozzá, hogy ez a szám valamivel még nagyobb is lehetett volna, ha az égiek nem ijesztenek rá a szervezőkre. Ezzel együtt gyönyörű időben kezdődött a második Tisza-átúszás és csak az utolsó néhány befutó kapott a nyakába egy kis szemerkélő esőt. A pályát V-alakban teljesítették az arra vállalkozók: értelemszerűen a víziteleptől a város felé értek partot az úszok az újszegedi oldalon, majd indultak vissza és a Fokán fejezték be.

Családi nap a Tisza partján. Fotó: Márton Sándor (képgaléria)

Sík Mártontól megtudtuk, most nehezebb volt a pálya, mint a tavalyi, akkor szinte állt a víz, most meg volt sodrás rendesen. Az eseményt a vízi rendőrökkel együttműködve szervezték, s ilyenkor vízzárat kell elrendelni, azaz biztosítják az alsó és a felső szakaszt is.

A legfiatalabb úszó 6 éves volt, ám Fábián Samunak azért akadt kortársa is. A legidősebb meg bőven hatvan felett járt – esetünkben úszott – már. És persze voltak vállalkozó családok is, Molnárék például két felnőttel és – minimum –  három gyermekkel teljesítették a pályát.

Családi nap a Tisza partján. Fotó: Márton Sándor (képgaléria)

De nem csak az úszásról szól a vízitelep családi napja Szegeden, szülők, testvérek, rokonok barátok, iskolatársak próbálhatták ki a a sárkányhajózást,a kajakot, a kenut és az evezést. Volt strandröplabda, foci és lábtenisz, s persze főzőcske is. A krumplis tarhonya kolbásszal gazdagítva egészen jól sikerült, ez volt a tudósító vigaszdíja, ha már lemaradt a Tisza átúszásáról.

Korábban írtuk:

Augusztus 20-án családi napot tart az EDF DÉMÁSZ Szegedi VE a vízitelepen. A délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényre szeretettel várnak minden érdeklődőt: csoportokat, kicsiket és nagyokat, családtagokat, barátokat, ismerősöket. Lehet sportolni, mozogni, focizni, lábtengózni, evezni, úszni, sütni, főzni, bográcsozni. A belépés ingyenes!

Családi nap a Tisza partján. Fotó: Márton Sándor (képgaléria)

A családi nap nagyszerű alkalom arra, hogy a sportágat a kívülállók is megismerhessék, megszerethessék. A lelkes szülők ezen a napon vízbe vagy vízre szállhatnak és kipróbálhatják magukat gyermekük sportágában.

A családi nap egyik legizgalmasabb része, a Tisza-átúszás 16 órakor kezdődik. – Töltsd velünk az augusztus 20-át és úszd át velünk a város "főutcáját" – invitálnak a szervezők.



hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ópusztaszeri ünnep: középpontban a család és a közösség

A megyei önkormányzat Szent Istvánra emlékező ünnepségén felszólalt Novák Katalin államtitkár, Magyar Anna átadta a megyei közgyűlés díjait, és Kiss-Rigó László püspök kenyeret szentelt. Tovább olvasom