Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Többen utaztak ''jugóba''

Szeged és Szabadka a jövőben is folytatja turisztikai együttműködését, amelyet egy Phare CBC pályázaton elnyert 13 millió forintos támogatásnak köszönhetően kezdett meg 2005-ben.
Szeged és Szabadka a jövőben is folytatja turisztikai együttműködését, amelyet egy Phare CBC pályázaton elnyert 13 millió forintos támogatásnak köszönhetően kezdett meg 2005-ben. Mihály Illés, a Szeged és Térsége Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatója kijelentette: Szeged és a 30-50 kilométeres környezetében található turisztikai attrakciók nem konkurensek, hanem egymás segítői. A program záró sajtótájékoztatóján Mirko Ostrogonac, a szabadkai önkormányzat ipari, mezőgazdasági és turisztikai osztályvezetője bejelentette: a program hatására az első negyedévben 23 százalékkal több magyar turista látogatott Szerbia-Montenegróba.

A két város közösen vett részt a tavaszi hét magyar és egy szerbiai idegenforgalmi szakvásáron, melyet összesen 174 ezren látogattak meg. A jövőben egy újabb projektbe szeretnék bevonni Temesvárt, illetve 2010 európai kultúrfővárosát, Pécset, és testvérvárosát, Eszéket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több tízmillió a szegedi Stefániára

A Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. munkatársai felmérték az árvíz okozta károkat a Stefánián. A… Tovább olvasom