Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Toldy vagy Toldi utca?

Szeged - Észrevettük, hogy Szegeden az egyik utcanévtáblán pontos i-vel írták a Toldy utcát. Utánajártunk, és kiderült: eltévesztették, de lecserélik.

A múlt héten jelent meg cikkünk, amiben a csikkektől szemetes Toldy utcáról írtunk. Feltűnt, hogy az egyik utcanévtáblán Toldy Ferenc irodalomtörténész neve pontos i-vel van írva, pedig alatta ott egy másik tábla, ahol y-nal tájékoztatnak arról, ki volt ő és mikor élt.

Utánajártak. – A Szeged belvárosában található Toldy utca névadója Toldy Ferenc egyetemi tanár, irodalomtörténész és kritikus, akit az önkényuralom korában mint a nemzeti hagyomány ápolóját ünnepelték Szegeden is, ő maga is megfordult a városban 1869. február 17-én, Horváth Mihály társaságában – kezdte válaszát Makra Andrásné. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. kataszteri ügyintézője hozzátette: a forrás szerint a név y-nal végződik, ezért a Toldy-óvoda épületének sarkára kihelyezett utcanévtáblán helytelenül feltüntetett Toldi utca elnevezést mihamarabb javítani fogják.
 

Változatok az utcasarkon. Fotó: Karnok Csaba
Változatok az utcasarkon. Fotó: Karnok Csaba

 

A Toldy utca tisztaságáért

A Csikktenger a Toldy utcában című, a múlt héten megjelent cikkünk hatására a környezetgazdálkodási nkft., a kivitelező, a városüzemeltetési iroda és az utcában található szórakozóhelyek üzemeltetői időpontot egyeztetnek a jövő hétre és megtárgyalják, mit lehetne tenni a Toldy utca csikkmentesítése és újrafugázása érdekében – tudtuk meg Nagy Ödön beruházási referenstől. Megírtuk: a díszburkolat rései közé szorult csikkeket nem egyszerű feltakarítani, mert a díszkövek közötti fuga lesüppedt, de még így is könnyen kijön a közészorult szeméttel együtt.

 

Ki volt Toldy Ferenc?

Toldy Ferenc irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, titkára és a Kisfaludy Társaság másodelnöke volt. 1805 és 1875 között élt. A róla elnevezett Toldy Ferenc-díjat 1981-ben alapították, és az egyetemi oktatók, kutatók, általános és középiskolai tanárok irodalomtörténeti munkásságának elismerésére adják.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Képviselői fizetések: nullától 225 ezerig

Árpádhalmon csak egy laptopot kapnak, Pitvaroson pedig ingyen dolgoznak az októberben megválasztott képviselők. Tovább olvasom