Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Tolni kell a biciklit a zebrán: szabályt sért aki átteker

Szeged - Figyelemfelkeltő táblákat helyeztek ki a Dugonics téren a kerékpárosoknak, hogy szálljanak le a zebrán. A többség továbbra is áthajt. A Magyar Kerékpárosklub szegedi szervezete nem ért egyet „a KRESZ-ben nem létező, és hamis üzenetet közvetítő táblák kihelyezésével".
– Azt tudjátok, hogy itt le kellett volna szállni?! – szólt oda egy nő a vele együtt kerékpározóknak tegnap a Dugonics téren, miután mindnyájan áttekertek a zebrán. A volt Domus áruház és a park bejárata közti zebránál letelepedtünk egy órára délután három és négy között, és számoltunk. 25 bringás leszállás nélkül áthajtott, 12 pedig tolta a kétkerekűjét az átkelésnél. Mivel a járművezetők a kettős körforgalomban kis sebességgel haladtak, csak egyetlen balesetveszélyes helyzetet láttunk. Amikor egy tanulóvezető megállt a zebra előtt, hogy átengedje a bringát toló lányt, hátulról majdnem nekiütközött a mögötte érkező autós. Csikorogva állt meg.

Rendőrség: aki átteker, szabályt sért

– Ha nincs kerékpáros-átvezető, akkor a gyalogátkelőhelyeken tolni kell a kerékpárt. Csak a gyalogosnak van elsőbbsége – fejtette ki Virágné Nagy Angelika százados, a városi kapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője az első tábla felszerelésekor. Szenti Szabolcs százados, a CSMRFK sajtóreferense kérdésünkre közölte, aki a zebrán biciklivel átteker, szabálysértést követ el. Szerettük volna megtudni, hogy bírságoltak-e már emiatt, de erre a kérdésre nem válaszolt.
„Hajtva tilos! Tolva szabályos!" feliratú figyelemfelhívó táblákat helyeztek ki a Dugonics téren a múlt héten. Nem KRESZ-táblákról van szó, összesen tíz darabot szerelnek fel a Dugonics és a Csillag téren, 170 ezer forintért. A kerékpáros-balesetek megelőzése a célja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága, a Szegedi Rendőrkapitányság és a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. közös akciójának – számoltunk be róla lapunk online kiadásában.

– A KRESZ sem közvetlenül, sem közvetetten nem tiltja meg, hogy a zebrán akár keresztben, akár hosszában járművek közlekedjenek vagy azon megforduljanak. A gyalogosokra vonatkozó elsőbbség a zebrán hajtó járműveket nem illeti meg, az ő elsőbbségi viszonyaikat a táblák, a jobbkéz-szabály vagy az elindulás szabályai szabályozzák. Mivel nem tiltja a KRESZ az átbiciklizést, így szabad, de természetesen mi sem tartjuk szerencsésnek, hogy járművek kelnek át a gyalogátkelőn. A KRESZ-ben nem létező, és hamis üzenetet közvetítő táblák kihelyezésével viszont nem értünk egyet, azt jogellenesnek, tüneti kezelésnek, pótcselekvésnek tartjuk, és pénzkidobásnak – közölte kérdésünkre ifj. Csüllög Imre, a Magyar Kerékpárosklub Szegedi Területi Szervezetének tagja.

Figyelemfelhívó táblákat helyeztek ki a Dugonics téren a múlt héten. Fotó: Karnok Csaba
Figyelemfelhívó táblákat helyeztek ki a Dugonics téren a múlt héten.
Fotó: Karnok Csaba

– A Csillag téren kerékpáros-átvezetéseket lehetne fölfesteni – ami az útügyi műszaki előírásokban is benne van –, és elsőbbségadás táblákat is ki lehetne helyezni, így egyértelmű lenne a forgalmi rend. Ehelyett a bringásokat zebrákhoz vezetik, majd nem létező szabályokra hivatkozva akarják leszállítani őket. A Dugonics téren immár kerékpárosnyom van az úttesten, ami nagyon jó, de népszerűsíteni kellene, mert sokan nem veszik észre, nem merik, nem tudják használni. A népszerűsítésben, a bringázóknak logikusabb kereszteződések kigondolásában a kerékpárosklub is partner lenne, ha az ilyen intézkedések előtt érdemi egyeztetés lenne – hangsúlyozta ifj. Csüllög Imre.

Megtévesztő nyilatkozat a kerékpárosklubtól
- A rendőrök célja, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy nemcsak sérti a KRESZ-t, de rendkívül balesetveszélyes az, ha valaki a kerékpáron fennülve a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen keresztülhajtva autós elé teker. Ezekben a balesetekben a biciklisek legtöbbször sérüléseket szenvednek - reagált közleményben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, miután cikkünk nyomtatásban megjelent. Úgy vélik, a Magyar Kerékpárosklub Szegedi Területi Szervezetének egyik tagja megtévesztő, a jogszabályokat tévesen értelmező nyilatkozatot tett, amivel nemcsak klubtársait, de a megyei napilapot olvasókat is félrevezeti. "A rendőrség és a szakmai szervezetek álláspontja egyértelmű. Szabályosnak az tekinthető, ha a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a kerékpáros tolja a járművét."

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dugulás miatt úsztak a Gróf-palotában

Dugulás miatt ázott be több lakás a Gróf-palotában. A házkezelő IKV átmosta a vezetékhálózatot. Bár azóta is esett Szegeden, nem ömlött a víz a falakból. Tovább olvasom