Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Tömeg várta az olcsó fagylaltot

Szeged - Az ünnepélyes megnyitó elmaradt. Háromnegyed órás késéssel nyitott meg tegnap délelőtt a Kis Virág cukrászda. A vásárlók megrohamozták a Klauzál téri épületet.
A beígért ünnepélyes nyitás helyett 9 órakor még szorgalmasan pakolták az árut a Kis Virág cukrászdában. A Klauzál téri, 400 fő befogadására alkalmas teraszon többnyire nyugdíjasok – néhányan unokáikkal – vártak a nyitásra.

Negyedóra elteltével Joe Cocker szólt a rádióból, de ezen kívül semmi nem történt. A legtürelmetlenebbek elkezdtek sorba állni a cukrászda bejáratánál. A terasz Virág felőli oldalán már majdnem telt ház volt, kiszolgálás viszont nem.

A tűző napon a sorban elsőként várakozó Kocsis Lászlónéval beszélgettünk, aki két unokáját, a hatéves Bernadettet és a 14 éves Alexandrát hozta el fagyizni.

A Kis Virágban is nyalhatjuk a fagylaltot. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Korábban a nagymama Gyuris László mestercukrásszal, a Virág üzemeltetőjével váltott néhány szót. Arra voltak kíváncsiak, a lisztérzékeny Bernadettnek tudnak-e fagylaltot vásárolni. Gyuris megnyugtatta őket, a paleo fagyikban nincs liszt.

9.30-kor mozgolódás támadt, többen a cukrászda pultja mögött tevékenykedtek. Megtudtuk, hat online pénztárgépet kellett beüzemelni és rákötni a rendszerre, ez volt a késlekedés egyik oka.

A Kis Virágban is nyalhatjuk a fagylaltot. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Addigra már a fagylalt édes illata lengedezett a bejárat körül, a gyerekek egyre türelmetlenebbül tapasztották kezüket az üveghez és lestek befelé.
9.45-kor Gyuris László nyitotta ki az ajtót, és mindenkitől elnézést kért a csúszásért. – Remélem, a következő 100 évben is olyan szeretettel fogadja a Virág a vendégeket, mint most mi önöket – mondta, miközben a tömegből egy női hang azt kiáltotta: „Fájdalomdíj!". Az ingyenfagylalt, amire a bekiabáló gondolhatott, elmaradt. Hatféle fagylaltot viszont – csokoládé, puncs, vanília, citrom, karamell, eper –, ha nem is ingyen, de 88 forintos akciós áron kínálnak a hétvégéig.

Kocsis Alexandra és nagymamája fagyival a kezükben mosolyogva jöttek a Kis Virágból, Bernadett paleo fagylaltjára még várni kellett. – Nagyon finom, megérte várni – mondták.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Délre nem jutott az esőből, marad a kánikula

Budapestre leszakadt az ég csütörtök este, de délre nem jutott se a lehűlésből, se az esőből. Ugyan… Tovább olvasom