Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Tompáné gyújtotta meg Szegeden az olimpiai lángot 1972-ben

Szeged - A Szegeden áthaladó, Münchenbe tartó olimpiai fáklyát 1972-ben Tompáné Berta Anna vitte. A közönségkedvenc Pannika több mint fél évszázada szerelmesedett a sportba. Előbb kézilabdázott, ha kellett, atlétikai versenyen is bizonyította tudását, majd tekében ért el világra szóló sikereket, és most, 68 évesen is rendszeresen látogatja az edzéseket, küzd a versenyeken.
– Még 1952-ben ütötték be a klubtagsági könyvembe az első sportorvosi igazolást, de ma is akkor érzem magam igazán jól, ha versenyre készülök – indította beszélgetésünket Tompáné Berta Anna, és arcán megjelenik az a „bertapannis" mosoly, amit éppen úgy láthattak a nézők világversenyeken, mint megyei bajnoki mérkőzésen. Tompáné ugyanis az elmúlt évtizedekben oly sok versengést magára vállalt, hogy azt szinte képtelenség is lajstromba szedni.

Pályafutását a móravárosi Kinizsiben kezdte, ahol a kézilabdások számítottak nem hétköznapi tehetségére.

Tompáné Berta Anna 1976-ban tagja volt a világbajnoki címet elnyerő magyar csapatnak Fotó: Miskolczi Róbert
Tompáné Berta Anna 1976-ban tagja volt a világbajnoki címet elnyerő magyar csapatnak Fotó: Miskolczi Róbert

Az ötvenes évek végén már az NB I-es makói csapat tagjaként futott ki a pályára, majd amikor 1969-ben abbahagyta a kézilabdát, a tekecsarnokba csábították. Az eredmény: egy évvel később már válogatott, 1974-ben Eppelheimben, 1976-ban pedig Bécsben volt tagja a világbajnoki címet elnyerő magyar csapatnak. Hogy emellett hétszer nyert egyéniben és hétszer párosban magyar bajnokságot, és megválasztották 1971-ben az év sportolójának?

Kézisből tekés

– Az elért eredményekre büszke vagyok. De visszatekintve pályafutásomra, azt mondom: ennél is fontosabb, hogy a sport nekem erőt, tartást, ezernyi örömet adott. A sporton keresztül élhettem át, milyen nagyszerű érzés egy csapat tagjának lenni, barátokkal beutazni az országot, eljutni külföldre – mondta Pannika, aki a SZAK-nak, a SZEOL AK-nak, a Szegedi Postásnak és a KÉSZ tekecsapatának is számos győzelmében vállalt hatalmas szerepet magára 1996-ig, amikor 56 évesen elköszönt az élsporttól.

– Na persze már nem sorolhatom magam az élversenyzők közé, de a városi bajnokságban játszó Amazon csapatban azért még elég tisztességgel lökdösöm a bábukat, örülök, hogy a fiatalabbak még mindig számítanak tudásomra, tapasztalatomra – mondta az ország talán egyetlen olyan dédnagymamája, aki hétről hétre sporttáskával a kezében indul versenyekre, edzésekre.

Fáklyával a kézben

Legszebb emlékeit felidézve a müncheni olimpiára terelődött a szó.

– Soha nem fordult még elő addig, hogy az olimpiai láng átfusson Szegeden. Ám 1972-ben úgy tervezték meg az útvonalat, hogy a Görögországból induló, München felé tartó fáklyát megnézhessék a szegediek is. Mivel az előző évben én nyertem el az év sportolója címet, sok-sok kiváló szegedi sportoló közül engem szemeltek ki a megtisztelő feladatra: a fáklyával fussak be a Széchenyi térre, és az ott kialakított díszes emelvényen gyújtsam meg a lángot. Elmondhatatlan volt az örömöm, soha nem felejthető élmény – emlékezett a városháza előtti szereplésre Tompáné.

Persze sokat változott a sport azóta, hogy először fogott kézilabdát a kezébe.

A játék öröméért

– Miközben ma már mindent a pénz határoz meg, akkoriban mi még a játék öröméért mentünk a pályára. Sokan el sem hiszik, hogy én világbajnokként is amatőr maradtam, a Szegedi Konzervgyár munkása voltam egészen pontosan 39 évig és 204 napig. Az üzem azzal segítette felkészülésemet, hogy kaptam két óra munkaidő-kedvezményt, így reggel hattól csak délig kellett dolgoznom normára, aztán egy kis pihenő után már mehettem is a tekecsarnokba. Ott következett egy-egy edzésen kétszáz gurítás a két kiló kilencvenhét dekás golyóval, majd irány haza, mert a család, férjem, két lányom is elvárta a gondoskodást. Ja, most jut eszembe: a világbajnoki címért kaptam pénzt, ha jól emlékszem, húszezer forintot, míg akkoriban az Év sportolója cím mellé 8 ezer forintot tettek a borítékba – nevette el magát Pannika, miközben együtt lapoztuk az ezernyi siker emlékét őrző albumot.

– Ha tehetem, én még hetvenöt évesen is gurítani fogok. És másnak sem ajánlhatok mást, mint azt: ne törődjön az évek múlásával, próbálja meg rendszeresen karbantartani a testét, mert akkor a lelke is sokkal boldogabb – jegyezhettem fel Pannika elköszönő szavait, amibe csöppnyi keserűség is vegyült. – Nem vágyom én mindennap dicsérgető hátba veregetésre, de azt hiszem, a velem egykorú sporttársaim nevében is elmondhatom: talán egy kicsivel több megbecsülést megérdemelnék.

Sportra, fiatalok!

„Nagyon sajnálom a mai fiatalokat, akik leragadnak a számítógép mellett, legfeljebb a diszkóban rázzák meg egy kicsit magukat, mert nem is tudják, mennyi élményről maradnak le. Amikor meg azzal jönnek nekem, hogy Pannika, ma már a sport nem olcsó mulatság, azt válaszolom: ugyan, ne mondja nekem senki, hogy abból a pénzből, amit italra, cigarettára, ki tudja, milyen haszontalan dolgokra elköltenek, nem futná terembérletre, sportfelszerelésre, kirándulásra. Talán ha többet tennének azért, hogy egy kiváló sportoló hamarabb váljon példaképpé, mint egy másodosztályú médiasztár, és az edzők előbb engednék játszani a gyereket, nem pedig azonnal azt lesnék, kiből lehet olimpiai bajnokot faragni, változna a helyzet a sportpályák környékén" – reménykedik Tompáné, a 68. születésnapját ünneplő sportdédmami – „bertapannis" mosollyal az arcán.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Részleges napfogyatkozás

Szeged - Dél körül „beleharapott" a Hold a Napba – írta le érzékletesen másfél óra… Tovább olvasom