Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta -1°C | 11°C Még több cikk.

Toroczkai felel a rendőrségnek okozott károkért

Szeged - Toroczkai László felel a 2006 őszi MTV-ostrom során a rendőrségi eszközökben okozott károkért, mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen csütörtökön.
A BRFK azért indított tízmilliós kártérítési pert a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke ellen, mert álláspontja szerint a férfi szervezője volt a Szabadság téri eseményeknek, és így felel is az ott történtekért. Toroczkai 2006. szeptember 18-án a Kossuth téren arra szólította fel a demonstrálókat, hogy vonuljanak át a Szabadság térre petíciójuk beolvasásához.

Korábban az első fokon eljárt Fővárosi Bíróság kétszer is elutasította a BRFK érvelését és keresetét, ezzel szemben a tábla csütörtöki másodfokú határozatában azt mondta ki: Toroczkai igenis a spontán gyülekezés szervezőjének tekinthető, és ebbéli minőségében a károkozókkal együtt felel a bekövetkezett károkért.

Olvasóink írták

59 hozzászólás
  • 59. Halálfaló 2011. január 29. 09:10
    „azért egy életfogytiglan kijárt volna neki. no majd a következő hatalom.”
  • 58. imo74 2011. január 29. 08:21
    „Toroczkait már megint az épp aktuális hatalom cseszegeti.Bár kíváncsi lennék hogy,az a sok ember mit is keresett akkor ott az utcán....(nekem mintha valamiféle narancsos buli is rémlene akkortájt...nem?Nem oda indult a nép többsége?Az hogy,a tv elnök nem vette át a petíciót az kinek a hibája?Demokráciában éltünk ...vagy nem? A rendőrök által okozott kárt ki téríti meg?
    A tüntetők egy csoportja éjjel két óra tájban bejutott a magárahagyott székházba. A bejárat mögött óriási pusztítás fogadta őket. A behatolás megakadályozására rendőrök minden mozdíthatót (például bútorok, ajtók, automaták) a bejárathoz hányva, embermagasságú barikádot építettek. A tüntetők többsége csak körülnézett, az aulában levő bőrfotelekben helyet foglalva, a bekapcsolva lévő nagyméretű LCD tv-ken, a Hír TV élő adását nézte, egymást és a székházat fényképezte,Vagy akkor most VIKI is fizet?”
  • 57. Csonka László 2011. január 28. 20:29
    „Van 1. jó példám: 2010.07.04. Szervezett utazás Budapestre. Már a találkozó helyén, a parkolóban a rendőrei nem a gépkocsi feltörőket vadásszák, nem, az ott gyülekező "kéménysöprőket" videózzák. Indulás után, mily meglepő, a fizetős autópályán 2.parkolóként, igazoltatás, műszaki ellenőrzés (égőkészlet?). B.P. Erzsébet térig séta, gyönyörködve a látnivalóban! Rendőr mindenütt, mint a hangyák. Igazoltatás + motozás (bónuszként) Kérdés, ha 1.nap alatt kb. 10x lehívják az adatokat a rendszerből, nem tűnik fel, az ember nem "cinkes" !!!! Rendezvény: A "kitin páncélba öltözött bogarak" folyamatosan betörnek közénk, kiemelésekkel + "szegedi" paprika sprey-vel teszik "hangulatossá" előre bejelentett és a hatóság álltal engedélyezett bajtársi találkozónkat! Na, erre, beizgulva, jogvédőink és ott tartózkodó Jobbikos országgyűlési képviselők megkérdezték a csapategység parancsnokát, mily utasítás által rendezik ezt a "teadélután"-t! Értelmes hebegés-habogás után rendben elvonult a "droid" csapat. A "független" média, harsogta szócsövén, a gárdisták ütik a rendőröket, vascsövet meg macskakövet is találtak nálunk! KÉRDÉSEM ???? Na ekkor ki provokált kit???????? Ha nincs köztünk jogvédő meg képviselő, akkor, kiverik belőlünk a sz@rt, mint 1.évvel ezelőtt!!!!!!! Adófizetők pénzéből finanszírozva, a mamákat + tatákat, agyonverik az udvarukban !!!!! Ki provokátor ??????? A "narancs" színű napocska sütött le ránk !!!!!!”
  • 56. GondaIstván 2011. január 28. 18:26
    „Nézem az al-Dzsazírát. Mintha valami égne Kairóban. Jól látom, hogy rendőrségi járművek, csapatszállítók, vízágyúk, pártszékházak?
    Csúnya-csúnya tüntetők! Ezt nem szabad! Kárt okoztok a rendőrségnek és a zsarnok Mubaraknak. Tessék szépen hazamenni és tovább tűrni a diktatúrát. Mert amit csináltok, az nem szép, nem szalonképes, nem demokratikus. Amit Mubarak csinál veletek, az életetekkel, az országotokkal, az a helyes, az a demokratikus.
    Jól mondom kedves hozzászólók?”
  • 55. EAM 2011. január 28. 13:49
    „Mit csinal ilyenkor egy ügyes üzletember?

    Mar nyomatja az ingeket es t-shirt-okat, hogy:
    " Szabadsagot Toroczkainak!"...

    :)))”
  • 54. szilléri 2011. január 28. 11:55
    „Mindegy az ÁVO- 20 év szolgálati idő után 40 évesen nyugdíjas és basztat az évi szokásos penzumért !

    Toroczkai az okozat ! Gyurcsány és bandája az ok ! ( ok -okozati összefüggések)

    írta Marx Karcsi bácsi !”
  • 53. antikos 2011. január 28. 11:40
    „Ha már megszólítottál:) Véleményem szerint azok akiknek érdekében állt, hogy ne Orbán legyen hirtelen hatalmon!!! Vagyis gyurcsánynak és körének volt érdeke. Igen komoly érdekek fűződtek ehhez, hisz láthatjuk a mostani büntető eljárásokból.
    Gondolom a Senkiházinál Mesterházira gondoltál:)
    Továbbá ha ismernétek, tudnátok, hogy soha nem törnék zúznék, csak a gyengébbekért és az elesettekért szállnék szembe bárkivel. Nem tartom magam szélsőségesnek!”
  • 52. online 2011. január 28. 09:55
    „bocsánat, 13. antikos a cél”
  • 51. online 2011. január 28. 09:53
    „17 antikos. Ha még azt is megmondod hogy kik építették be a provokátorokat, akkor lesz kerek a dolog.”
  • 50. szandokán 2011. január 28. 08:55
    „Toroczkai Lacinak mindenben igaza van ami a 2006-os dolgokat illeti,de azt ő is tudhatná,hogy egy fecske nem csinál nyarat.”
  • 49. tintasbarns 2011. január 28. 08:47
    „Ez a bíró vagy nagyon hülye vagy nagyon bátor.”
  • 48. Halálfaló 2011. január 28. 08:21
    „számszerűsítsük :D 1 db tank, 14 db eltört pajzs, 34 db megrongálódott ruházat. + takarítási munkák, üzemanyag, gáz, lövedék :D Remélem a gatyáját is leperelik róla. Látod!? Maradtál volna inkább tót!”
  • 47. Logaritmus 2011. január 28. 07:36
    „45: tipikusan ezek a hívek olyan birkák akik boldogok lennének ha Orbán cipőjéből ihatnának! Ahhoz is tapsoltak hogy elveszi a kormány a nyugdíj megtakarításokat, a minimálbér adómentességet, hogy lejáratja a Fidesz az országot.”
  • 46. Smerdis_of_Arshak 2011. január 28. 07:20
    „papsajt 2011.01.28. 06:14

    kedves papsajt, ez nem így működik! egy politikai szereplőnek igenis komoly felelőssége van abban, hogy miket mond egy rendezvényen. a törvény ezt nagyon szépen behatárolja, hogy mi a felbujtás, stb. gondolj bele, hogy kimegy antikos, meg szilléri meg a hozzájuk hasonló szellemi bajnokok gyülekezete egy ilyen rendezvényre, és ha nekik a Toroczkai vagy a Senkiházy azt mondja, hogy ugorjatok a kútba, majd a turulmadár szárnyán szálltok a magyar származású Heszosz Hrisztosz karjaiba a sumér őshazában, akkor ezek biza beleugranak!”
  • 45. papsajt 2011. január 28. 06:14
    „"álláspontja szerint a férfi szervezője volt a Szabadság téri eseményeknek, és így felel is az ott történtekért. "- ez hülyeség. Mindenki saját tetteiért felel.
    Ha azt mondja valakinek a tüntetők közül, hogy ugorjon a kútba, akkor az ugrik ?”
  • 44. szilléri 2011. január 28. 03:50
    „Ha az igazság győzött volna, akkor Gyurcsány teljes vagyonát elkobozta volna a bíróság.

    Különben egyértelmű, hogy ,,ráengedték" a tömeget a TV székházra. Ez lett volna a ,,cassus beli". Ha akarták volna simán meg lehetett védeni a székházat.

    Eltaktikázták Gyurcsányék !!!!”
  • 43. z927 2011. január 28. 01:17
    „36. hozzászólás GondaIstván 2011.01.27. 21:46

    Tényszerűen? 5 év után? Hajrá! Az eset után 20 perccel tagadott mindenki mindent. Azt hiszem KamuNeni jól látja a helyzetet. Egy, már bevált eljárás tanácsként rendünk éber őrinek: 3 napos országos razzia és meg lesz az a pénz. A 19 megye, plusz a főfalu bedobja a közösbe a "JOGOSAN" befolyt összeget, és még új gépjárművekre is marad pár milla.”
  • 42. KamuNeni 2011. január 27. 23:05
    „Azt hiszem a rendorseg sokkal tobel tartozik a sok ezer embernek akit jogtalanul zaklatnak.”
  • 41. jozko 2011. január 27. 22:53
    „"Fecseg a felszín és hallgat a mély"-kedves mindannyian!

    Nem titeket bántalak úgy általában-közétek tartozom én is!
    Akik a valós tényeket mondhatnák-hallgatnak, mert az a dolguk.
    Irányítható, manipulálható emberek mindig voltak, mindig lesznek!

    Nem távhipnózisra-jó szervezésre gondolok.
    A végén mindig akad valaki, akit úgy be lehet mártani, hogy a többség előtt nyivánvaló:
    Ő a felelős, neki kell elvinnie a balhét.

    Nem az elítélése koncepciós:az jogilag nehezen támadható.
    Már a kiválasztásakor megírták a forgatókönyvben a szerepét...
    Néha persze a történelem megtréfálja a forgatókönyvírókat.

    Bocsánat a nem ide illő, otromba hasonlatért, de csak az érzékeltetés kedvéért:
    Lenin az életben nem csinált volna bolsevik forradalmat, ha a németek titokban nem csempészték volna Oroszországba-felforgatási szándékkal!

    Remélték, akkora belpolitikai kaléamajka keveredik, ami miatt Oroszország kilép a I. világháborúból, a németekre nem nehezedik tovább az orosz front terehe, és így sikereket érhetnek el a nyugati fronton...

    Melléfogtak.
    A háborús helyzet sem a terveik szerint alakult-bár az orosok kiugrotttak-Leninnel viszont olyan szellemet engedtek ki a palackból, amit aztán sehogy sem sikerült visszatuszkolni -végül is megalakult a Szovjetunió!

    A példa csak a melléfogásról szólt.
    Szerintem Torockai túllőtt az eredeti elgondoláson és már nem tudták a szellemet visszadugni a palackba...
    Több fejfájást okozott, mint gondolták.
    Most ezért kell szívnia.”
  • 40. antikos 2011. január 27. 22:38
    „Köszi, de nem érted amit leírtam... Inkább gondolkozz és készülj a pótvizsgára:) A Laci lovéját, ha be kell fizetnie, na azt fogja az állam egyik zsebéből átrakni a másikba és kifizetni... Az óvadék Budaháziért amit Toroczkai össze akart szedni az is ekkora összeg. Itt lehet a fogalmi bibi:) Erre írtam na hüje fizess, de ezt nem kapod vissza...”
59 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Határon átnyúló sajtó-együttműködési projekt zárult le Szegeden

Szeged - Sikeresnek értékelték a résztvevők a Csongrád Megyei Önkormányzat tulajdonában működő… Tovább olvasom