Délmagyar logó

2018. 10. 18. csütörtök - Lukács 11°C | 23°C Még több cikk.

Törökverésre is alkalmas volt a különleges lábbeli - hét éve halt meg Rátkai Sándor, a szegedi papucs mestere

Szegedi papuccsal verték a hagyomány szerint Hóbiárt pasát a helyi menyecskék: a szegedi papucs utolsó nagy mestere hét éve hunyt el. Majdnem kosárfonó lett belőle. Saját szavaival mondta el, miért nincsen párja a szegedi papucsnak.
"Tulajdonképpen kosárfonónak indultam, tizenegy évesen. A kosárfonó sógora volt a papucskészítő mester, az ő inasaival laktam egy műhelyben, ott aludtam velük. Aztán a kosárfonó tönkrement, elköltözött Pécsre. Anyám nem engedett el utána, azt tanácsolta, tanuljak inkább valami más szakmát. Mivel jó barátságban voltam a papucsosokkal, átmentem hozzájuk. Így történt, hogy 12 éves koromban bekerültem a három segéd közé. A mester nem igazán tanított, úgy kellett ellesni a szakmát." - vallotta maga Rátkai Sándor szakmaválasztásáról: mondatait a wikipédia idézi. Az utolsó szegedi papucsosnak is mondott népi iparművész ugyanis eredetileg kosárfonónak készült: sok szegedi papucs-tulajdonos szerencséjére azonban a papucsosoknál kötött ki.
 
Rátkai Sándor munka közben. Archív fotó: delmagyar.hu

A papucs szó oszmán-török eredetű, amely a török hódoltság alatt, a 16. század második felében bukkant fel a magyar nyelvben, de előfordul egy helyi, szegedi a Hóbiárt basáról szóló népmondában is, mely szerint a szegedi menyecskék a "körülöttük legyeskedő" basát papucsuk sarkával verték meg. A papucs használata az 1879-es nagy árvíz után kezdett divatba jönni, mikor az addig sáros utak kikövezése megkezdődött. A papucskészítés második fellendülése a két világháború közötti időszakra nyúlik vissza, mikor a polgári, városi lakosság kezdte használni otthoni viseletként az olcsó, mutatós lábbelit. Külföldön sajnos nem vált népszerűvé, pedig ahogy a DélmagyArchív is tanúsítja, próbálkoztak az elterjesztésével.


Rátkai Sándor 1914. január 28-án született Szegeden iparos-kereskedő családban. A papucsos mesterséget, ahogy maga is elmondta, 12 éves korában kezdte el tanulni. Első műhelye 1934–1956 között a Kölcsey utcában állt a mai Royal helyén, onnan költözött a Dóm térre. Majd 1966-ban, a Somogyi-könyvtár építésének ürügyén egyik napról a másikra költöztették ki az üzletből. Minden holmiját hazavitette a házába, a szegedikum hírnevét 90. születésnapjáig maga ápolta - írtuk 2011-ben, a mester halála után. A háza előszobájában berendezett műhelyben folytatta a papucsos mesterséget, utolsó éveit leszámítva napi két pár papucsot is elkészített.
 
Szegedi papucsok a Móra Ferenc Múzeum kiállításán. Fotók: Karnok Csaba

A szegedikum-ként számon tartott török eredetű lábbelit Rátkai Sándor hagyományos módon készítette: varrta, szögelte, bársonyfejére a virágokat felesége hímezte. A nagy hírű papucskészítő mester keze alól - becslések szerint - élete során több mint 70 000 pár szegedi papucs került ki.

Szegeden, felsővárosi otthonában, életének 98. évében, 2011 március 8-án érte a halál. "Egy évvel ezelőtt, tavasszal törte el úgy a lábát a lakásában, hogy már nem tudott önállóan felkelni a kerekes székből. A villámlátogatás idején jókedvű volt és reménykedett. Kora azonban kifogott rajta, ereje fokozatosan hagyta el" - írtuk búcsúzó cikkünkben. Megérte, hogy életműve, a szegedi papucs védett legyen - ez 2004-ben következett be.


Az idős mester a szegedi múzeumnak 2001-ben 23 pár papucsból álló mintakollekciót adományozott, melyben megtalálható volt minden olyan papucs, amit 1930-óta készített. 2003 végén hozták létre a Rátkai Sándor Közhasznú Alapítványt a kulturális örökség védelmére, a papucsos mesterség oktatására, egy belvárosi műhely és múzeum kialakítására. Sallay Tibor cipészmester 2009-ben vette át a papucskészítést az idős Rátkaitól. A Sallay család vállalta az örökség tovább vitelét, de bevétel híján végül bezárt a látványműhely, a papucsokat a Móra Ferenc Múzeumba vitték - 2017-ben kiállításon mutatták be ezeket.

2015-ben írtuk meg, hogy az egyik utolsó Rátkai-tanítványnak Tiszaalpáron van műhelye, de ő sem tudja folytatni a szegedi papucs készítését. - Havonta legalább 20-30 pár papucsot kellene eladni ahhoz, hogy segítség nélkül fenntartható legyen egy vállalkozás - mondta el akkor Ormándi László: a cipészmester a cikk megírásának időpontjában közmunkásként dolgozott. 2016-ban írtuk meg: próbálták Szegedre hívni, de hiába. Azóta - ezt is megírtuk - szerencsére vannak új fejlemények: egy újabb alapítvány próbálja megmenteni a szegedi papucsot. Sok sikert nekik!

Miért nincsen párja a szegedi papucsnak?

"Mitől szegedi a szegedi papucs? Elsősorban a hímzéstől. Mezei virágok, pipacs, nefelejcs, kalász ékesíti. Inaskoromban nem ilyen papucsok voltak, csak egyszerű bársonyból készültek, hímzés nélkül. A hímzett papucs később jött divatba, akkor kezdték ezt a bojtos, szalagos jobb- és ballábast készíteni. Azelőtt forgatós volt, vagyis nem különbözött a jobb láb a baltól. Ezért mondják, hogy a szegedi papucsnak nincs párja." (Rátkai Sándor)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napok óta fenyegette, majd amikor nem fizetett neki egy kávét, eltörte az orrát

A 18 éves fiú szerda délelőtt bántalmazta osztálytársát, aki ennek következtében súlyos sérülést… Tovább olvasom