Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Törtek-zúztak Szegeden az ifjúsági házban

A Szegedi Ifjúsági Ház egyik termét ismeretlenek szétverték kedden éjszaka. A házban egyetemi zenekarok koncerteztek. A biztonsági kamera felvételt készített arról, ahogy egy fiatalember letép a falról két kiállított fényképet.
Csaknem százezer forint a kár. Fotó: Segesvári Csaba
Szétverték kedden az Szegedi Ifjúsági Ház egyik termét. A tettesek nem vittek el semmit. Csak törtek és zúztak. Közben három egyetemi zenekar koncertezett az IH-ban. Az együtteseknek a ház ingyen biztosította a lehetőséget, a hangosításért sem kellett külön fizetniük. Megkapták az egyik termet is, a kis Tiszát, hogy legyen hová pakolniuk – tudtuk meg Boros Gyulától, a ház vezetőjétől.

Egy másik termet, a Szegedet aznap este bridzselők használták, akik 22 órakor fejezték be a játékot. Távozásuk után körülbelül 20 perccel a portás be akarta zárni a Szegedet, akkor vette észre a pusztítást. A nyomokat szerdán mi is láttuk: a függönyt a tartóval együtt leszakították, egy fali kép üvegét sörösüveggel zúzták be. A falat és az elektromos vezetékeket megrongálták, több poharat összetörtek, az egyik asztal lapját beszakították. Az előtérben kiállított fotók – Szögi
Lackó Könnyűzenészek című kiállítása – közül kettőt letéptek, egynek darabokra törték a keretét, a másiknak az üvegét tették tönkre. Az ifjabb Szakcsi Lakatos Bélát és Szirtes Edina Mókust ábrázoló képeket az egyik asztalon, a teremben hagyták. Ahogy minden mást is. A helyiségből nem tűnt el semmi.

A kis Tiszában történtekről nincs felvétel, de a két fotó megrongálását az egyik biztonsági kamera rögzítette. A filmen jól látható, ahogy a kis Tisza teremből – ahol elvileg csak a három együttes tagjai, illetve az ő társaságuk tartózkodhatott, gyakorlatilag azonban a nézők közül is bárki bemehetett – kijön egy fiatalember, letépi a képeket és viszi azokat a Szeged terem felé. A fiú arca nem látható, de az igen, hogy a rongálás pillanatában őt többen állták körül. Közülük egy lány néhány perccel később a pulthoz lépett és italt rendelt. E felvétel alapján a lány azonosítható. Rajta keresztül próbálják Borosék kideríteni, hogy ki tette tönkre a termet. És főleg azt, hogy miért.

– Ez az, amit egyszerűen nem értek – mondta Boros Gyula. A ház vezetője szerint a terem rendbetétele körülbelül 50-100 ezer forintba kerül majd. Hangsúlyozta: nem az anyagi kár az igazi baj, hanem hogy mindez megtörténhetett. Rendőrségi feljelentést a ház egyelőre nem tesz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hol legyen Gregor József szobra?

Gregor József özvegye felajánlaná a Szegedi Nemzeti Színháznak a művész bronz mellszobrát. A… Tovább olvasom