Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -5°C | 1°C

Törvényesített forradalom: Pozsony mérsékelte Pest radikalizmusát

Szeged - Jókai így sóhajtott fel: Pestről képtelenség befolyásolni a hatalmat, mivel a király, a kormány és az országgyűlés távoli városokban székel – említi Pelyach István történész, akivel 1848 eseményeit tavasztól kora őszig, Jellasics Magyarország elleni fellépéséig követjük nyomon.
– Hogyan ítélték meg a kortársak azt, ami 1848. március 15-én Pesten és Budán történt?
– Annak a napnak az eseményeiből az utókor nemesített nagy, történelmi vállalkozást. A Pesten és Budán élőknek óriási élményt jelentett március 15-e, de ha ezt akárcsak a bécsi történésekkel is összevetjük, akkor tapasztalhatjuk: itt jóval szolidabb, visszafogottabb forradalomról beszélhetünk. Lederer, budai főhadparancsnok március 16-án például azt jelentette Bécsbe az előző napról, hogy végig esett, pár száz fiatal felvonult, a kereskedők lehúzták a rolókat, mert féltették kirakataikat, egyébként pedig semmi az égvilágon nem történt.

– Mégis, akkor minek köszönhető, hogy március 17-én az udvar jelentős engedményeket tett: elfogadta Kossuth javaslatát, Batthyány-t kinevezi miniszterelnökké...
– 1848 tavaszán a birodalomban több helyen lángoltak fel kisebb-nagyobb forradalmi mozgalmak. A legnagyobb veszély Észak-Itáliában jelentkezett, ahol Lombardia és Velence megtartása volt a tét. Az ottani forradalmat kívülről is támogatta a szárd-piemonti király, vagyis külső támadás, háború fenyegetett. Magyarországon ilyen veszélytől nem kellett tartani, az udvar az erejét kockázat nélkül csoportosíthatta az itáliai hadszíntérre.

– A szorult helyzetben lévő Bécs könnyen beleegyezett az alkotmányosság irányába mozduló magyar törekvésekbe?
– Az udvar tudta, hogy – Észak-Itáliával ellentétben – Magyarország nem akar sem autonómiát, sem elszakadást. A Pragmatica Sanctióból eredő feltételeket a magyarok elfogadták. Bécs tett ugyan kísérletet a hadügyi és pénzügyi önállóság megakadályozására, de ezt képtelen volt keresztülvinni. Magyarország kedvező pozíciója majd július 25-e után szűnt meg, amikor Custozzánál az osztrákok legyőzték a szárd-piemonti királyt. Ezt követően ismét kísérletet tettek a magyar hadügyi és pénzügyi igazgatás felszámolására.

– A tavasz eseményeit a magyar politikai elit nem a forradalmi Pestről, hanem Pozsonyból, az országgyűlés helyszínéről szemlélte. Mindez meghatározta viszonyulásukat a március 15-én történtekhez?
– A pesti forradalmárok tetteinek kisebbítése nélkül látnunk kell, hogy a március 10-e körül szerkesztett tizenkét pont legtöbb követelését Kossuth március 3-i felirata már tartalmazta. A radikális Pest és az úgynevezett rendi Magyarország programja megegyezett. Ennek fényében a március 15-ei eseményeket törvényesített forradalomnak titulálhatnánk, vagyis a pesti utca és a pozsonyi diéta között tökéletes volt az összhang. 1848 tavasza azon ritka pillanata volt a magyar történelemnek, amikor a különféle rétegek félretették a maguk sajátos érdekeit, és egy program mögé sorakoztak fel. Ha úgy tetszik, a Batthyány-kormány – mai szóhasználattal – egyfajta nagykoalíció volt, amelyben jól megfért egymás mellett a centralista Eötvös József, a konzervatív nemesség képviselője, Esterházy Pál, vagy a vármegyei nemes, Kossuth Lajos.

– A tavasz folyamán milyen kapcsolat volt Pest és Pozsony között?
– Amikor Bécs csorbítani akarta a kormány jogkörét, Pesten ismét tömegdemonstráció robbant ki, melynek Szemere Bertalan belügyminiszter is résztvevője volt. Pozsony, az átalakulás motorja tehát – a szó jó értelmében – felhasználta Pest radikalizmusát saját céljai elérésére. A diéta ugyanakkor nem engedelmeskedett a radikálisok követeléseinek, miszerint költözzön Pestre az országgyűlés; Kossuth kijelentette, ki kell használni a kedvező pillanatot a törvényalkotásra. Valójában el akarta kerülni, hogy az országgyűlés a pesti tömeg befolyása alá kerüljön.

– Kossuth-ék szeme előtt lebeghetett a francia példa: 1789 és 1794 között a párizsi utca hatására végül a szélsőbal kezébe került az irányítás...
– Egyrészt szükségük volt Pest támogatására, másrészt nem akartak szoros kapcsolatba kerülni a sokasággal. Petőfiék érezték, hogy tettek ugyan valamit, mégsem lehet klasszikus forradalomnak tekinteni a március 15-én történteket. Nem véletlenül sóhajt fel Jókai: könnyű Párizsban harminc évente forradalmat kirobbantani, mivel az uralkodó, a kormány és a törvényhozás nem távoli városokban székel. Pesten képtelenség befolyásolni a hatalmat. Pozsonyból nézve ez kellemes helyzet: nem kell a parlament falain túlra nézni.

– Milyen korlátjai voltak ennek a „konszenzusos forradalomnak", amelyet végül a liberális nemesség hajtott végre az országgyűlésben?
– Magyarországon a 19. század közepén nem volt erős polgárság, ezért a törvényhozás többsége egy bizonyos szintig támogatta a változásokat. Ilyen volt például a jobbágyfelszabadítás vagy a nemzetiségi kérdés. Az Áprilisi törvények kimondták ugyan, hogy a parasztság felszabadult a földesúri függés alól, mindazonáltal – föld hiányában – a jobbágyok jelentős része ellehetetlenült. A nemesektől nem lehetett elvárni saját birtokainak felaprózását, hiszen már addig is nagyon sok áldozatot hozott. Az országban több helyen földfoglaló mozgalmak indultak. A jelentősebb magyarországi nemzetiségek ugyanakkor önálló politikai nemzetként kívántak fellépni, melyet a liberális nemesség nem értett. A polgári jogkiterjesztéssel, mondták, mindenkinek egyformán lehetősége van a választó-, a gyülekezési vagy a sajtójoggal élni. Ezek az események mind a radikális baloldal megerősödésének kedveztek.

– Az Észak-Itáliában győztes bécsi udvar szeptember 4-én visszahelyezte báni méltóságába Jellasicsot. Milyen hatással van mindez az országgyűlésre? Hogyan kezdett megbomlani az addig imponáló nemzeti egység?
– Többnyire az volt a képviselők véleménye, hogy az alkotmányt védeni kell, noha a későbbi Békepárt első fellépései erre az időszakra estek. Véleményük szerint nem szabad felvállalni a fegyveres konfrontációt, kompromisszumot kell kötni Béccsel: kénytelenek vagyunk engedni a 48-ból. Jellasics támadása igazán a baloldalnak kedvezett; az ország megvédésének jelszava tömegeket vonzott a táborukba. A szűk politikai réteget képviselő ókonzervatívok a kivárásra rendezkedtek be. A hazai politikai színtér tehát a magyar-osztrák viszony alakulásával függ össze. Amíg az Áprilisi törvényeket nem fenyegette veszély, addig egyenes mederben haladnak az események. Bécs fellépését követően azonban a politikai centrumot már két oldalról bombázzák.

(Megjelent: Délmagyarország, 2002. március 15.)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az 1848-49-es szabadságharc hadserege

Az 1848/49-es szabadságharc honvédserege a korabeli európai hadseregek színvonalán álló, reguláris fegyveres erő volt. Tovább olvasom