Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

''Totemszabályra'' készülnek a kutak

A gazdasági tárca elfogadta a fogyasztóvédelemért felelős Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium javaslatát, így hamarosan, információink szerint augusztus 22-étől kötelező lesz kiírni az üzemanyagok árát a benzinkutak oszlopain. Szegeden a legtöbb kút már elébe ment a rendelet megjelenésének.
A Shell-kúton egyelőre molinókon tüntetik fel – a szerintük versenyképes – árakat Fotó: Schmidt Andrea
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium módosítja azt az árrendeletet, aminek következtében a benzinkutaknál nemcsak a kútfejeken, hanem a már messziről látható oszlopokon is ki kell írni az árakat. Augusztus végére az összes üzemanyag-forgalmazónál kihelyezik az ártáblát, amit a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség ellenőriz majd.

A szegedi benzinkutak kevés kivételtől eltekintve már elébe mentek a készülő rendeletnek: a legtöbb helyen, ha nem is a totemoszlopokon, de hatalmas számokkal már jelzik az árakat. Az Essónál azt mondták, náluk mindig is látni lehetett az oszlopokon, mi mennyi, őket nem érte váratlanul a rendelet. A Szabadkai úti Shell-kútnál azt a választ kaptuk, hogy egyelőre még csak hatalmas molinón közlik az árakat az autósokkal, mivel totemoszlopaik felújításra szorulnak.

Az OMV-nél nem látni az árakat, a rendeletre várnak. A szegedi Mol-kutaknál szintén hiányoznak a messziről is jól látható árak: ennek az az oka – mondták a benzinkutasok –, hogy a totemoszlopokról le kell venni a régi termékek hirdetéseit. Belső körlevelük szerint a jövő hét végére készülnek el ezekkel a munkálatokkal. A társaság ugyanakkor továbbra sem közli az árváltoztatások tényét, csupán havi előrejelzést tesz közzé a várható áralakulásról. A Mol néhány héttel ezelőtt, uniós gyakorlatra hivatkozva szüntette meg a korábbi rendszert, amikor is már napokkal korábban bejelentette az emelést vagy csökkentést.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Földön a bizalmas iratok

László Gábor önkormányzati biztos szerint betörtek az irodájába és a földre hajigálták a bizalmas… Tovább olvasom