Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

Tour de Algyő: 170-en tekertek a mellrák ellen

Algyő - Rózsaszín fátyollal és kalapokkal díszített PSZH – páncélos harcjármű – várta a helyi szabadidőközpont udvarán az Algyői Nőegylet szombati rendezvényének résztvevőit, akik mind rózsaszín pólókat és szalagokat kaptak.
A rendhagyó dekoráció a mellrák elleni harcot jelképezte: a 17. éve működő civil szervezet a súlyos betegség megelőzésének fontosságára hívta fel a figyelmet rendezvényével. Közel 170-en döntöttek úgy ezen a délelőttön, hogy eljönnek, és részt vesznek az egyesület kerékpártúráján.

Sokan voltak. Bakos András felvételei
Sokan voltak. Tóth Ilona felvételei

Akadt közöttük hetvenes éveiben járó férfi, és – bélelt utánfutóban – néhány hónapos kisbaba is. A nevezők útravaló ételt, innivalót kaptak, Kahán Zsuzsanna szegedi onkológus és Herczeg Józsefpolgármester beszéde után pedig Koromné Sinkó Erika zumbaoktató vezényelt bemelegítést. A rendőrautó által fölvezetett rózsaszín kerékpárosok konvoja előbb körbejárta a települést, és ezzel nagy föltűnést keltett, aztán az ipartelepi utakon, áthaladva az M43-as felüljáróján is, 25 kilométeres távot teljesített.

sokan voltak II.
sokan voltak II.

A kétórányi tekerés után a központban szendvicsekkel várták a visszatérőket, és – miután Kovácsné Budai Éva elnök egy csoportképre vezényelt mindenkit a PSZH és Tóth Ilona fotográfus gépe elé – megszegték a tortát is, amelyből mindenkinek jutott. Az egészséges életmódot is népszerűsítő rendezvényen biztosítani kellett orvosi felügyeletet, de szerencsére nem volt rá szükség: a túra közben sem sérült meg senki.

Olvasóink írták

  • 8. bakosandras 2013. július 01. 15:49
    „A "gittegylet" jelző már csak azért is felháborító, mert aki ismeri a nőegyletet, tudja, hogy mit tett le az asztalra - hogy volt idő, amikor közfeladatot látott el, idősgondozó szolgálatot működtetett, és nem rajta múlt, hogy nem ő, hanem az önkormányzat intézménye végezte tovább ezt a munkát. Ilyet, fazer, jellemzően olyan ember ír, aki nem tudja, milyen tagja lenni egy közösségnek, milyen meló olyan programot szervezni, hogy minél többen eljöjjenek, hogyan kell szponzorokat keresni - mert ebben az esetben is akadt jó néhány -, és aztán milyen érzés a fanyalgók megjegyzéseit elviselni, helyén kezelni. Én ugyan nem vagyok tagja az egyletnek, de velük együtt bicikliztem, családostul, és nagyon jól éreztük magunkat.”
  • 7. Haramia 2013. július 01. 13:54
    „Oké, fazer, nem sértődöm, de azt azért lásd be: a gittegylet nem túl hízelgő megnevezés.
    Biztosan mindenkinek megvan a jól kiérlelt véleménye arról, hogy INKÁBB mire költsön az önkormányzat, ember legyen a talpán, aki igazságot tesz. Meg arról is, hogy mit csináljon egy civil szervezet. Azt hiszem Algyő elég jól el van látva ilyen téren (is), ki lehet választani a szimpatikusat és odaállni mellé, dolgozni velük.
    (A sétamenet útvonal meg ugye nem teljesen egyesületi feladat, ugyebár. Hmm.)”
  • 6. fazer 2013. július 01. 13:37
    „Haramia! A világért sem akartam megkérdőjelezni tevékenységetek hasznosságát, csak mint az egyik támogatótok nem önkéntes támogatója (önkormányzat-fazer) gondoltam élek a kritika jogával. Amúgy nagy általánosságban szimpatikusnak gondolom a munkátokat, céljaitokat, úgyhogy nem megsértődni! :)
    Viszont a nickneves jobbegyenesed rosszul esett...:D Gyomorba!

    (A sétamenet-útvonal javaslatom tényleg nem jött le?)”
  • 5. Haramia 2013. július 01. 12:42
    „Beroesz: talán olvasd el még egyszer a cikket, hogy megértsd: a figyelem felkeltéséről volt szó.
    fazer: Szervezd meg a sétamenetet, hátha veled tartunk. És majd eldöntjük, hogy volt e értelme. Vagy el se megyünk, csak a szánkat húzogatjuk és azt mondogatjuk (kommenteljük nick mögé bújva), hogy minekez?”
  • 4. Csicseri12 2013. július 01. 12:12
    „Én nem értem, hogy mi a bajotok azzal, hogy 170-en kivonultak bringázni.. Ennyi erővel a pesti Avon gyaloglást is lehetne támadni, hogy az sem előzi meg a mellrákot. De ezek a megmozdulások nyilván nem is ezért vannak. Figyelemfelhívás, hogy igenis el kell járni a szűrővizsgálatokra. Nekem sajnos az ismerőseim közt nem egy olyan 50 feletti nő van, aki büszkén(!) meséli, hogy a szülés óta nem volt nőgyógyásznál. Nekik mindig csak gratulálni szoktam...”
  • 3. fazer 2013. július 01. 11:31
    „#2 Ja, a mellrák megelőzéséhez különösen.
    Végül is, haszontalanabb dologgal is tölthette volna a szombatot a gittegylet, mint egy ipari úton való tekergészés. De ez legalább nem került pénzbe - leszámítva a rendőri biztosítást (meg egyáltalán a létezésüket). Megnyugtat, hogy jó helyre kerülnek a gépjármű- és egyéb helyi adóforintjaim.

    Legközelebb jöhet a dohányzás elleni sétamenet mondjuk a Netti-Makk7-ABC háromszög útvonalon :)

    Ja! A kb. két éve tartó dübörgő közbiztonság keretében péntek éjszaka most éppen az ifjúsági klubot rámolták ki.”
  • 2. bakosandras 2013. július 01. 08:30
    „Az egészség megőrzéséhez azért szerintem van köze.”
  • 1. Beroesz 2013. június 30. 22:14
    „A kerékpározás őszinte és elkötelezett híve vagyok, de még nem hallottam arról, hogy a rák megelőzésével-gyógyításával ez a tavékenység bárminemű kapcsolatban állna.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felhőtlen kikapcsolódás az ÁGOTA-napon

Zsúfolásig megtelt szombat délelőtt az egykori lila iskola tornaterme. Tovább olvasom