Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 25. szombat - Orbán

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Tour de ÁRKÁD: két keréken, keresztül a városon - galériával

Tour de ÁRKÁD: két keréken, keresztül a városon - galériával

Több mint ezren vettek részt a Tour de ÁRKÁD-on vasárnap délelőtt.

Munkatársunktól - 2012.06.10. 17:28
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
A bevásárlóközpont Rigó utca felőli oldala már a rajt előtt negyedórával zsúfolásig megtelt, az érdeklődés pedig akkora volt, hogy még a rajt pillanatában is hosszú sorok kígyóztak az előzetes regisztrálásért járó pólókért és láthatósági pántokért. Tíz órakor azonban a tömeg megkapta a rajtjelet, amelyet hatalmas taps, majd hosszú csengőkoncert fogadott. Ezután elindult a menet – rendőri felvezetéssel.

Tour de Árkád. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Volt, aki gyerekkel a háta mögött, más gyerekkel maga mellett teljesítette a várost körbekerülő túrát, láttunk fekvőbiciklit és tandemet is. A túra végén az ÁRKÁD PLÁZS látta vendégül a célba érőket, két szerencsés sportember pedig egy kerékpárt, illetve egy kerékpárra szerelhető iPhone-tartót nyert.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
123 következő >> végére >>> 21 hozzászólás
Moderálásra küldöm 21. Bendő 2012.06.15. 13:11

20. atomboy
A fényképen azért nem néztek ki olyan félelmetesen azok a srácok, egy kérést nekik még én is fel mertem volna tenni, no meg elvileg rendőr is volt a környéken, ha olyan neveletlenek, hogy a kérés lepattan róluk.

Moderálásra küldöm 20. atomboy 2012.06.15. 12:28

19. Bendő
Azert kivancsi lennek, dBrown mit tehetett volna, ha esetleg falra maszik az ilyen zenetol? Neki nincs lehetosege megparancsolni, hogy kapcsoljak le a zenegepeket, csak rendornek vagy biztonsagi ornek van joga.. A szepen keres, tudod, mit er idehaza...

Moderálásra küldöm 19. Bendő 2012.06.13. 13:04

14. dBrown
De jól tudod, hogy ők voltak, talán te is azon ültél, vagy csak úgy voltál vele, hogy emberi közönyösséged miatt bár látod a dolgot, de nem szólsz rájuk, hiszen otthon is azt szereted, ha az ablakod alatt üvölt a zene, igaz?

15. sonkamiki
Nem miattad, hanem a jövő miatt aggódva mondom: kérlek, ne szaporodj, mert a gyermekneveléshez több érzelem szükséges, mint amennyivel rendelkezel.

Moderálásra küldöm 18. buckapatkany 2012.06.12. 15:46

Mit jelent az, hogy Tour de ÁRKÁD?

Moderálásra küldöm 17. kispacni 2012.06.12. 07:53

16.
Most fognak jönni majd azok a beírások, hogy nekünk ilyen meg olyan jó, hogy a szomszádságunkban van az Árkd, mert milillókkal többet érnek ingatlanjaink.
Az ilyen beiróknak előre is jelzem, hogy az ingatlanok ára csak esett az utóbbi évben, nemhogy nőtt.
A Rigó utcának pont az volt a varázsa, hogy bár szinte Belváros, de mégis kertvárosi nyugalma és hangulata volt. Ne keverjétek össze a Tesco vagy Szeged Pláza körüli panelvilággal,amelyek a Tesco és Pláza megnyitása előtt is Szeged legzajosabb, legforgalmasabb övezetei voltak.

Moderálásra küldöm 16. szatyi 2012.06.11. 20:34

"15. sonkamiki 2012.06.11. 17:07
A buszforgalom nem zavarja?Csukott ablak megoldotta volna a problémát :P"

A Rigó utcában nincs buszforgalom!

Moderálásra küldöm 15. sonkamiki 2012.06.11. 17:07

Ez megint arról szól, hogy kinek milyen kellemetlensége származott a dologból! Érdekes módon az autósok kibírták a kb 3-4 perces várakozást és utána mehettek a dolgukra. A Rigó utcai lakókat megértem, tényleg valami egérutat hagyhattak volna Nekik, De aki azért fröcsög mert a kisgyermeke nem tud aludni a "zene" miatt, attól kérdezném,hogy azért a kicsi megúszta mindenféle maradandó stressz nélkül, hogy nem bírt aludni fél9 és 10 között?
A buszforgalom nem zavarja?Csukott ablak megoldotta volna a problémát :P. Végül minden kárálóval szembe szállva Nekem tetszett a kerekezés :). Jó volt a biztosítás! A "pólómizéria" meg tipikus magyar szokás! Én direkt nem regisztráltam mert tudtam úgysem fog jutni :), és különben is tekerni+mozogni mentem nem az "ingyen dolgokért"

Moderálásra küldöm 14. dBrown 2012.06.11. 15:04

"mert az "Árkád zenei szakértője" olyan hangerővel fogja nyomni a - techno műfajában is - monoton, siralmas sz.rnak tekinthető zenét, hogy ott esély nem lesz a vasárnap délelőtti pihenésre."

főleg, hogy civilek hozták a hangszórót és a zenét de sebaj. Nézd meg a 33.as képet. (Igen, ők voltak)

Moderálásra küldöm 13. ifj. Nagy Gábor 2012.06.11. 12:58

11. kispacni

A "nagy szegedi kerékpárosoknak" ehhez nem volt közük. Arra azonban szeretnélek emlékeztetni, hogy amiket ők csinálnak évente kétszer, az viszont nem jár másfél órányi hermetikus zárással.

Ezt ízlelgesd egy kicsit.

Moderálásra küldöm 12. Bendő 2012.06.11. 12:24

11. kispacni hozzászólását kiegészítve:
A helyiek előzetes tájékoztatása abból se lett volna rossz, hogy az ember délelőtt meg se próbálja a kisgyerekeket pihenésre rávenni, mert az "Árkád zenei szakértője" olyan hangerővel fogja nyomni a - techno műfajában is - monoton, siralmas sz.rnak tekinthető zenét, hogy ott esély nem lesz a vasárnap délelőtti pihenésre.
Árkád vezetői!
Mi lenne, ha empatikus emberként viselkednének, úgy, ahogy arra az édesanyjuk nevelte Önöket?


21 hozzászólás123 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...