Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

További aszályos évekre készülnek a gazdák

Szeged - Az időjárás ezután egyre gyakrabban okoz versenyhátrányt a hazai földművelőknek. Hosszú nyári melegekre és kevesebb csapadékra muszáj készülni, a talajt nyáron takarni kell, hogy minél kevesebb nedvesség párologjon el – hangzott el szombaton a Csongrád Megyei Agrárkamara rendezvényén.
A szegedi fórumra pótszékeket kellett bevinni a nagy érdeklődés miatt. A készülő öntözési hivatalról, a vízgazdálkodási társulatok sorsáról még nem tudtak részleteket az előadók. Azt viszont elmondta Kádár Mihály, az ATI-KÖVIZIG főmérnöke, hogy a csatornák 18 százaléka állami, 43 százaléka vízgazdálkodási társulati, 11 százaléka önkormányzati és 28 százaléka magánkézben van. A vízkormányzás talán egyszerűbb lesz, miután a készülő jogszabály értelmében a társulati csatornák állami kézbe kerülnek. Tározókra szükség lesz, és a megyében van elég lapos, korábban vízállásos terület – csak ezek nagy részén gazdálkodás folyik. Ki örül annak, ha a földjén tározót építenek? Ha a nemzeti földalapban lévő területekkel kárpótolni lehetne azokat, akiknek a birtokát erre a sorsra szánják, előrébb lehetne lépni – fűzte hozzá Kispál Ferenc, a kamara elnökségi tagja.

A hazai termőföldeknek ma 1 százalékát öntözik legálisan, ez 80 ezer hektár. Körülbelül 30 ezer hektárt feketén locsolnak. Ha kedvezőbbé válnak a feltételek az állam segítségével, a meglévő szivattyúk, csatornák, öntözőfürtök kihasználásával, helyrehozásával ez a mennyiség 200-250 ezer hektárra, némi beruházással 4-500 ezer hektárra reálisan fölvihető – mondta Kapronczai István agrárközgazdász, az Agrárgazdasági Kutatóintézet főigazgatója. Ugyanakkor elmondta: kísérletet végeztek, és kiderült, hogy míg a jó termőhelyi adottságú talajok esetében az öntözési beruházás szinte támogatás nélkül megtérül, a gyönge földeknél szinte pénzkidobásnak tekinthető. Ezt páran vitatták.

Azt viszont nem, amit Birkás Márta egyetemi tanár mondott: a termőföld a legjobb tározó, talajnedvesség-kímélő műveléssel sok vizet meg lehet tartani. A professzor asszony arra hívta föl a figyelmet, hogy a durván, rosszkor fölszántott, és – régi szokás szerint - hantosan hagyott talajból nagyon sok víz párolog el tavaszig, a nagy felület miatt. Ezután, készülve az aszályra, célszerű ősszel is eldolgozni, nyárra pedig takarni a talajt, hogy ne hevüljön fel nagyon, és a szalmát bele kell forgatni. Eke mellé pakkert, tárcsa után hengert tessék csatolni! – figyelmeztetett a professzor. A fórumon részt vett – támogatóként és előadással – az OTP Bank, a bábolnai IKR Zrt., a Saaten Union Kft. és a Hód-Mezőgazda Zrt..

A gazdák ellátták feladattal az új agrárkamarát: tessék közbenjárni, hogy az öntözéshez szükséges engedélyezés egyszerűbben menjen, és utána kellene járni, miért nem tájékoztatták az érintett gazdákat arról, hogy földjük Natura 2000-es terület lett tavaly.

A nagymágocsi Horváth Gyula arra hívta fel a figyelmet, hogy hiába szervezte meg egy táblában a legtöbb gazdát öntözési beruházásra, miután egy másutt lakó tulajdonos nem ment bele, fuccsba mehet az eddigi munkája. Úgy látja, hogy a készülő földtörvény épp nem az ilyen kezdeményezéseket és az öntözési beruházásokat fogja megkönnyíteni, sőt, az eddig működő lineárok is leállnak, mert működtetőik nem tudnak elég földet bérelni. Kispál és Kapronczai azt mondta erre, a földtörvény-tervezethez nagyon sok módosító indítványt adtak be, várjuk ki a végét: ép ésszel senki sem akarhat olyan törvényt, amely gazdasági kárt okoz bárkinek is.

Olvasóink írták

  • 10. queenmargareth1 2012. november 25. 16:55
    „7. bakosandras 2012.11.25. 09:44 oppsz...akkor nem vagyok tisztában a fogalmakkal:Elnézést.AKKOR másképpen írom:HAZUDNAK, hogy uszítsák a népet és megetessék őket azzal, hogy drága a búza és miért? Mert 5 évig aszály lesz...Amúgy kedves András, hívhatom így, ha már nem a nicknevemet használta, szóval még nem ittunk pertu-t, ja rosszul írtam, bocs, de ez megesik itt ezen az oldalon még a cikkírókkal is.”
  • 9. grafika88 2012. november 25. 13:48
    „Aszáj máskor is volt, őntöző csatornák ?? záportározókat kell építeni. Meg olyan vetőmagot --ami bírja a hideget--meleget, a sok esőt..a keveset. Hol a kutató labor ??
    Ezek mindent szétvertek, minden jól működő dolgot bezártak.
    Se ipar , SE mezőgazdaság ! SE MUNKAHELY, se pénz !!!
    A még megmaradt állami földeket MIÉRT SZinte csak fideszes nyasgemek kapják ?? államtitkárok, rokonai ,műkörmös , polgmesterek! és KÖZMUNKÁSOK dolgoznak szinte ingyen.

    Miért osztanak maguknak ?
    mert az EU földalapú támogatást ad ! 1 hektárra --100 ezer ft, a földet 20 évre kapják !..vagyis örökre. Amit ez évben megállapít az Eu ..ezt kaják évekig. Se bevetni, se felszántani NEM KELL, csak időnként / évente 2 X / lejaszálni ne legyen gazos. ez pl. egy 500 hektárnál : 30 millió ft / év a haszon !!

    Legnagyobb földbírtokos : 1, Csányi s, 16 700 hektár, Leisztinger államt. ,Nyerges Zs . /MOL/ Simicska elv. orbánné..orbántata /Felcsút, Tokaj / fél Fejér megye !!!!ők még az I.ső orbánkormány alatt szerezték.
    CSong.megye ...lézerjani, búzás .....stb.”
  • 8. reader 2012. november 25. 11:02
    „Na és akkor mit vertek szét ott ahol csak a felszín alatti vízekből oldható meg az öntözés? Pl. a "homokhát. Olyankor a vízelvezetőkbe visszafelé kellene a vizet nyomatni he?”
  • 7. bakosandras 2012. november 25. 09:44
    „Kedves Margitka (6), bocsánat, de pontosan az a parasztvakítás, amit kegyed írt.”
  • 6. queenmargareth1 2012. november 25. 08:56
    „Nem lesz gond és megint megy a parasztvakítás!!!Régen is voltak aszályos évek, de földjeink olyan jó termőföldek, hogy pl a búza a magyar búza a leghíresebb!Minek megy a rémisztgetés? Persze egy igazi földművelő úgyis tudja...annak bármit írhat a média.”
  • 5. Ferrit 2012. november 25. 08:15
    „A tisztánlátás végett, a TSZ korszakban lett kiépítve az az öntöző rendszer aminek maradványait a mai napig itt-ott használják próbálják életben tartani.
    Józsi bácsi alattvalói a szájkaratén túl semmit nem tettek, csak szétvertek mindent amit annó a szocializmus felépített és működtetett.
    A Tzs ellátta olcsó élelmiszerrel az országot, munkát adott sok-sok embernek, és volt az országnak mezőgazdasága.
    Ma nincs, van helyette duma, egekbe szökött árak és munkanélküliség.

    Köszönjük Józsisták, azért neketek is marad még egy lapáttal a temetőbe.”
  • 4. Egyolvasó 2012. november 25. 08:00
    „A legjobb bevételi forrás ma Magyar honban a föld, támogatást jár ahhoz, hogy bevessem, ha sok eső esik kárpótolnak, ha süt a nap kárpótolnak, ha sok hó hull kárpótolnak, ha nem hull a hó kárpótolnak.
    Közben pedig senki sem ellenőrzi, hogy vetettem-e valamit a földbe.”
  • 3. louise 2012. november 24. 22:53
    „Ők sírnak, mi meg szívunk! Köszönet a TSZnek, hogy a földjeinknél lévő öntöző csatornákat betemette.”
  • 2. cumania 2012. november 24. 21:35
    „Egyetértek Mike3-mal! Főleg a moderált részekkel! :) Megvolt minden, tönkretették, most meg sírnak!”
  • 1. Mike3 2012. november 24. 20:32
    „"Ugyanakkor elmondta: kísérletet végeztek, és kiderült, hogy míg a jó termőhelyi adottságú talajok esetében az öntözési beruházás szinte támogatás nélkül megtérül, a gyönge földeknél szinte pénzkidobásnak tekinthető. Ezt páran vitatták. " - nem kellett volna szét<moderálva> a kiterjedt országos öntözőrendszert. akkor most nem kellene befektetni. hülye <moderálva>!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincsenek veszélyben az Erasmus-ösztöndíjak

Sajtóhírek szóltak a napokban arról, hogy megszűnhet az Erasmus-ösztöndíj, forráshiány miatt. Tovább olvasom