Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Trendi nyári városnapok

Már a kisvárosok is különleges, csak rájuk jellemző rendezvényekkel próbálnak országos érdeklődést kiváltani nyaranta. Több településen ugyanilyen fontosnak tartják a helybeliek szórakoztatását is.
Bódi Guszti és rajongói a Körös-toroki napokon. Megkétszereződött Csongrád lélekszáma. Fotó: Tésik Attila
Szinte nincs már település az országban, ahol ne tartanának legalább két napon át város- vagy falunapot. Volford László, a szegedi idegenforgalmi klub vezetője úgy fogalmazott, ez trend, amelynek örülni kell: jó a turizmusnak, a település ismertségének, a folyamatból pedig senki se akar kimaradni.

Szegeden a szabadtéri játékok a nyár húzóprogramja, amely idén már július 7-én elkezdődött, és augusztus 20-áig tart. Mellette európai ismertséget szerzett a júliusi nemzetközi néptáncfesztivál és a Thealter, és bejáratott az augusztus végi SZIN. A nagyvárosban és környékén nincs olyan nyári hétvége, amikor ne történne valamilyen esemény, ne lenne sör- vagy grillfesztivál, a városban pezseg az élet. Mihály Illés, a Szeged és Térsége Turisztikai Kht. vezetője szerint idén vendégéjszakában rekordok születnek. A tavalyi több mint 271 ezres számmal Szeged a Top 10-be került. Nehéz összeadni azokat a költségeket, amelyeket a városi kasszából állnak, hiszen az önkormányzat mintegy 200 millió forint erejéig részt vállal a szabadtériből, a SZIN költségvetése is egymagában több mint 50 millió forint. A rendezvények támogatása több százmillió forintot tesz ki.

A Makói Muzsika a nyár slágere. A városban elsősorban a helyiek szórakoztatására koncentrálnak, a Muzsika idején, július 29. és augusztus 6. között mégis egy makónyi nép, 25 ezer 800 vendég fordult meg a városban. Bálint Márta, a közművelődési kht. vezetője elmondta, a „gondoskodó önkormányzat" elve alapján 200 forintos jegyárakkal adták el például az Evitát: azt szerették volna, hogy akik nem tudnak nyaralni menni, itthon örülhessenek az éjszakába nyúló programoknak. A makói önkormányzat három nagy nyári rendezvényére közel 18 millió forintot költött.

A programok jó része Vásárhelyen is ingyenes. Hegedűsné Dékány Magdolna, a polgármesteri hivatal művészeti referense a legnagyobb nyári „fesztiválnak" az augusztus 18–20. közötti CsodAlföldet tartja, amely a 90-es évek elején vált hagyománnyá István-napi mulatságok címmel. A tavalyi Ákos-koncertre például tízezren voltak kíváncsiak.

Csongrádon a múlt hét végén véget ért Körös-toroki napok viszi a hátán a nyarat. Kocsis Imréné, a Csongrádi Idegenforgalmi Kft. vezetője azt mondta, majd légi felvételről határozzák meg, hányan vettek részt az ingyenes programokon. Úgy véli, naponta annyian mozogtak a városban, mint ahányan ott laknak: közel 18 ezren. A város 10 és fél millió forintot áldozott a tizenhatodik Körös-toroki napokra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bukdácsolnak a gyalogosok

Megint a régi rendben közlekednek az autósok a szegedi Anna-kútnál, a gyalogosok viszont még egy… Tovább olvasom