Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Trükkös szegedi tolvajok változatos ürügyei

Szeged - Két idősebb férfit is megrövidítettek trükkös tolvajok az elmúlt napokban Szegeden.
Az egyik esetben az ismeretlen az idős ember szomszédjának adta ki magát, és 25 ezer forintot kért tőle kölcsön mondván, hogy két óra múlva megadja. Nos, ez még pénteken délután történt, az állítólagos szomszéd azóta sem jelentkezett.

A másik esetben az ismeretlen falszövege az volt, hogy ő a felkeresett férfi egyik fiának a barátja. Az idős sértett így bizalommal volt iránta, beengedte, azonban az elkövető a házigazda pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva 150 ezer forintjától szabadította meg őt.

A rendőrség kér mindenkit, különösen az idősebb, főleg egyedülálló embereket, hogy legyenek óvatosabbak a hozzájuk bármilyen ürüggyel becsöngető személyekkel szemben.

Olvasóink írták

  • 14. Titanilla 2010. június 10. 00:02
    „Nem hiszem el, hogy még vannak ilyen trükkel átverhető emberek! Én is idős vagyok. nálam 20 évvel ezelőtt próbélkoztak ilyen trükkel, illetve hasonlóval, akkor sem ugrottam be. A lakásba soha ismeretlent nem engedek be, sőt ajtót sem nyitok. Engem is megállitanak az utcán különböző trükkökkel, de úgy teszek mintha nem is érteném mit mondanak Az a legjobb nem szóba elegyedni velük. Nekem ez eddig bejött.”
  • 13. nyomdasz63 2010. június 09. 22:20
    „A Szél utca legvégén,a Móravárosi krt.-n kívül laknak albérletben !”
  • 12. jozko 2010. június 09. 20:27
    „Tanár úr! Nem mindenki zenész, aki hegedűtokkal járkál. És sokan a börtönkórusban tanultak énekelni...ott meg valószínűleg másképp szól az ének...”
  • 11. THE 2010. június 08. 23:10
    „Esetleg fantomkép?”
  • 10. Zsoltee0716 2010. június 08. 18:33
    „Esetleg azt , hogy mely városrészben történt???”
  • 9. papsajt 2010. június 08. 17:39
    „"Nem gondoltam volna, hogy csúnyán hülyére vehetnek olyan emberek/?/
    akik harmad annyi ideig sem jártak iskolába, mint én"-
    írta az alábbi levelet Tarnai Kiss László:”
  • 8. papsajt 2010. június 08. 17:38
    „Május 11-én, kedden reggel történt. Az egyik növendékemet vártam
    otthon egy soron kívüli ének órára. Utána készültem be a Rádióba
    dolgozni.
    Csöngettek. A nejem szólt, hogy itt egy pasas, aki kitakarítaná az
    eresz csatornát és helyre húzgálná a cserepeket. Kimentem a kapuhoz
    és láttam, hogy az illető nem az idén barnult le. Persze ez nem tánto-
    ríthatott el , mert az egész művészi pályám a cigányokkal zajlik,
    szívbéli barátaim vannak közöttük, milyen alapon zárkózom el egy
    munkát kereső roma embertől ?

    Közben kiderült, hogy még vannak a mikrobuszban. Kérték, hogy
    a létrák miatt hadd tolassanak be a kertbe.

    Kiszállt hat nagydarab olácigány, ők voltak a ,,csapat".
    Ez már elindíthatta volna a vészcsengőt hátul az agyamban...

    -Mennyibe fog kerülni ?
    -Tízezer forintba-mondja a cigány.- Azaz magának megcsináljuk
    nyolcezerért.
    -Ne csinálják nyolcért, legyen rendesen elvégezve, adok egy tízest és
    lehet, hogy máskor is találkozunk.

    A vezetőjük nézegette a csatornákat, fejét csóválta, azt mondta, elérettek,
    lyukacsosak. Igaz, hogy kilenc éve végeztük az emelet ráépítést, de ráhagytam.

    -Szóval, mégy egyszer kérdezem, mennyit fogok fizetni ?
    -Mondtam, hogy nyolc ezret- így a cigány.

    Közben kedélyesen elbeszélgettünk. Elmondtam,hogy mivel rádiós
    beosztásom miatt szakmai vezetője vagyok az összes cigányzenésznek
    és nótaénekesnek, régen egyszer azt mondták, hogy tiszteletbeli
    zenészvajda vagyok. Én pedig ezt szívesen ,,hordozom"meg be is mondom
    minden olyan fellépésen, ahol sok a roma a nézőtéren. Mindig nagy
    tapsot kapok erre.”
  • 7. papsajt 2010. június 08. 17:36
    „Megérkezett a növendékem, elkezdtük az ének órát.
    Egyszer csak jön a feleségem kétségbeesve:-Gyere már, mert ezek
    lekapták és cserélik az ÖSSZES csatornát, mennyibe fog ez kerülni.?

    Kirohantam és kérdőre vontam a vezetőt, hogy mit csinálnak ?
    -Amit maga is mondott, kicseréljük a csatornákat.
    -Ki kérte ezt, én nem !! És mennyibe fog ez kerülni ?
    -Amennyit mondtam, nyolcezer forint MÉTERENKÉNT !!!
    -Azonnal abbahagyni a munkát és tessék számolni !!!

    Az egyik paréj biztosított, hogy még kétmillióba sem fog kerülni.
    Azt hittem, hogy elájulok. Gyorsan átvillant az agyamon, hogy ezek
    gazemberek, képesek visszajönni, bosszút állni.

    -Azonnal csináljanak egy gyors számítást !!!
    Nekiállt a rohadék, majd így szólt : ÖTSZÁZNYOLCVANEZER !!!

    A nejemmel együtt ordítottuk, hogy nem kértük a cserét, ők forgatták
    félre a szót. Szó sincs arról, hogy én ezt kifizessem.
    Elkezdődött a cigánykodás. 500.000, majd ,, csak magának" 450.000
    Azt nem mondhattam, hogy csinálják vissza az eredetit, mert a levert
    régi csatornákat szétbarmolták és ott maradtam volna esővíz elvezetés
    nélkül. Többször is eljátszották a szemétládák:- jó, akkor ne fizessen
    semmit ... és indultak kifelé. Ki a fene mert volna ebbe belemenni ?”
  • 6. papsajt 2010. június 08. 17:35
    „Végül azt mondtam: - bár nem tartok itthon pénzt, de ha elmegyünk a
    bankhoz, hajlandó vagyok 300.000 Ft-ot fizetni és felejtsük el egymást.

    Úgy is lett, ott várt a díszkíséret a bank előtt.
    Mielőtt átadtam volna a pénzt, elmondtam nekik:tudom, hogy az aljasságuk miatt

    nem érinti meg magukat az amit mondok, de ez a pénz nyaralásra lett félretéve. Én egy hattagú családot tartok el egyedül, nehezen fogjuk kiheverni a veszteséget.

    Tudom, hogy egy munkának van munkadíja és anyag költsége, de ez nekünk
    nem volt bekalkulálva, nem is volt rá szükség, hiszen egy kilenc éve feltett
    csatorna nem szorul cserére. Csak tisztításról volt szó. Tehát BECSAPTAK !

    Látszólag szánakozó pofát vágtak,de utána gondolom, jót röhögtek rajtam.

    Elővettem egy névjegyet:
    -Nézzék, ez Kállai Csabának, Magyarország cigány fővajdájának a névjegye.

    Jó viszonyban vagyunk. Időnként Ő is föllép velünk és énekel.

    Most fölhívom és ezt az egészet elmesélem neki, véleménye szerint jót tesz-e
    ez az amúgy is ingatag magyar-cigány viszonynak és vajon milyen irányba
    tereli a már meglévő cigány-gyűlöletet ?

    Csabát fölháborította az ügy és kérdezte,hogy visszaadassa-e a pénzt.

    Nem kell mondtam,mert végül is látható a munkájuk eredménye, a szakmájukhoz
    értenek, remélem rendes anyagot használtak. Maga az elv, ha egy kis nyugdíjas
    beengedi őket, azzal mit művelnének ?

    A házamon itt-ott valóban új bádog csillog. El se merem képzelni, mi lett volna,
    ha nem állítom le időben a munkát. Feleségemmel internetről megszereztük az
    anyag árakat és átlagolt munkadíjakat. Ha AKARTUK is volna a munkát, tehát
    mi kértük volna föl ezeket az állatokat, akkor is 200.000 Ft-tal vagyunk átvágva,
    de mivel nem volt szükség a munkájukra, így 300.000 a veszteség,plusz az átverés,
    csőbehúzás. Nem rossz órabér azért a kb.40 percért a megérkezésüktől a bankba
    indulásig. Olyan csatorna pedig nincs, aminek 8.000 Ft lenne a folyómétere.
    Megjegyzem a bank előtt igen kényelmetlenül érezték magukat, mert a tőszomszéd-
    ságában van a kerületi rendőr kapitányság...”
  • 5. papsajt 2010. június 08. 17:34
    „Bár én szigorlatoztam 30 éve pszichológiából, rá kellett jönnöm, hogy sehol nem
    vagyok ezekhez a disznókhoz képest, akik tökéletesen fölépített lélektani csapdával
    húztak csőbe, bizonyára van benne gyakorlatuk elég .

    Nem tudom, mennyit szánt még nekem a Jó Isten. Kellett az, hogy ezután a hátralevő életemet úgy éljem:- Ne közösködj cigánnyal, mert becsap, kirabol !!!

    Ez természetesen nem vonatkozik szeretett kollégáimra, barátaimra.

    Küldjétek el mindenhová, hogy az emberek figyeljenek, legyenek résen, és ,ha
    meglátják a LEC-828 f.rendszámú elől narancssárga,hátul fehér mikrobuszt,
    jól gondolják meg, hogy szóba állnak-e velük !!!

    Tarnai Kiss László
    énekművész, tanár
    vezetőszerkesztő-műsorvezető”
  • 4. daveedbrown 2010. június 08. 15:44
    „falszöveg?? az mi?
    Nem inkább fals szöveg?”
  • 3. dodó 2010. június 08. 15:35
    „1.) "...felnőtt embereknek nagyobb elővigyázatosságot kellene tanúsítani...." és cigányt semmilyen ürüggyel sem engedni be!”
  • 2. nyálasbeszéd 2010. június 08. 14:19
    „Ezek az idős emberek,még abban a világban nőttek fel/éltek,amikor ilyen még csak elképzelhetetlen is volt.
    Magyarul, rend volt.
    Azóta azonban óriásit "fejlődött" a világ.”
  • 1. jozko 2010. június 08. 14:01
    „Sajnálom a károsultakat. De bocsánatot kérek, hol itta trükk? Ezek ócska, átlátszó dumák, felnőtt embereknek nagyobb elővigyázatosságot kellene tanúsítani....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Segítségnyújtás nélkül elhajtott

Tanulóvezető motoros elé tolatott ki egy személyautó hétfőn délután. A rutintalan motoros a veszélyhelyzetet látva járművével elesett. Tovább olvasom