Délmagyar logó

2017. 05. 22. hétfő - Júlia, Rita 15°C | 26°C Még több cikk.

Túl az őssejtkezelésen: Peti már az édesanyja szemébe néz

Szeged - Képes a rövid szemkontaktusra, és jobb a mozgása az 5 és fél éves szegedi Poczik Petinek, aki egy őssejtkezelésen már túljutott. A családnak olvasóink is segítettek.
Túl van egy őssejtkezelésen az 5 és fél éves szegedi Poczik Peti, akiről tavaly márciusban megírtuk, hogy a terhesség alatti rendellenességek miatt halmozottan fogyatékosan született, szellemi és testi problémákkal küzd.

Szülei nem mondtak le a kisfiúról, és bár csodában nem reménykedtek, bíztak a javulásban. Kínába szerették volna vinni őssejtkezelésre, de a milliós költségekre saját erőből nem tudták előteremteni a fedezetet. Számlát nyitottak Petiért, és – hála olvasóinknak is – összejött az első kezelésre való pénz.

Végül mégsem Kínába, hanem Németországba utaztak. Idegsebészi javaslatra Petinek gerincbe kellett kapnia az őssejtet. A választott düsseldorfi klinikán ezt a beteg saját őssejtjéből oldják meg – mondta Csomor Zsuzsa, a kisfiú édesanyja.

A halmozottan sérült kisfiú túl van egy őssejtbeültetésen. Fotó: Karnok Csaba
A halmozottan sérült kisfiú túl van egy őssejtbeültetésen.
Fotó: Karnok Csaba

Szeptember elején, egy keddi napon vettek csontvelőt a csípőlapátcsontból, csütörtökön pedig elvégezték a beültetést. Zsuzsa nagyon elégedett volt a kórházban tapasztaltakkal, azt mondta, az orvosok, a nővérek rugalmasak, empatikusak voltak. Kisfiával maradhatott a műtőben, amíg a kicsi el nem aludt, és a beavatkozás után az intenzív osztályon is vele lehetett, Peti ezért könnyebben viselte a műtétet.

Alapítvány fogadja az adó 1 százalékokat

Petit egy fogyatékos gyerekek számára létrehozott alapítvány támogatja. Ez a szervezetnek beérkező adományokat és adó 1 százalékokat – kezelési vagy bármely más költség levonása nélkül – továbbítja a kisfiú gyógyítására létrehozott számlára. Az Egyedül Nem Megy Fogyatékos Gyermekek Alapítványa számlaszáma: FHB, 18203088-06007565-40010017; adószám: 18382660-1-04.

A beültetés 2,5 millió forintba került, ehhez jött még az utazás és a szállás költsége. Az orvosok azt mondták, 4–5 alkalommal meg kell ismételni a beavatkozást, hogy látványos legyen az eredmény. Ígérni nem tudtak semmit, mert az alanytól is függ, hogy mit érnek el.

– Van, aki a beültetés után képes lesz megfordulni, javul a látása, vagy nemcsak pépeset, hanem darabosat is tud enni – magyarázta az édesanya, aki tartja a kapcsolatot a sorstársakkal.

Peti sokat fejlődött szeptember óta – bár a műtét előtt is produkált olyan dolgokat, amelyek megdöbbentették az orvosokat. A kisagyon kívül nincs olyan terület az agyában, amely ne lenne tele cisztával. A látóidege is sérült, mégis képes volt a beültetés előtt fekete-fehér formákat követni. Újabban pedig képes a rövidebb szemkontaktusra is. Bár továbbra is segítséggel, de már egyenes tartással tud lépegetni, többet kommunikál, több folyadékot tud magához venni.

Valami azonban – szerencsére – nem változott. Peti eddig is kiegyensúlyozott, vidám kisfiú volt. Amikor meglátogattuk őket, szinte végig nevetgélt és játszott. A Vedres Utcai Bölcsődébe jár továbbra is délelőttönként. Foglalkozik vele gyógytornász, konduktor, és az édesanyja is mindennap tornáztatja. Az őssejtkezelést félévente lehet ismételni, ha összejön a pénz, tavasszal Poczikék újra Németországba utazhatnak.

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. Csucsi00 2010. december 28. 22:12
    „Nagyon drukkolok Nektek innen Pécsről! Rég találkoztunk, de tán csak összefutunk már egyszer :) Vigyázzatok magatokra!
    Gábor”
  • 30. y-akta 2010. december 28. 13:18
    „Ha az őssejtkezelés javít az állapotán, akkor a pénzen ne múljon. Aki teheti, segítsen!”
  • 29. szunyi 2010. február 24. 09:12
    „28. hozzászólás egyszegedi

    Ne egy XXI. századbeli társadalomfelfogással itéld meg az i.e. V. századbeli normákat.
    Az utobbi 50 év az, hogy nem kell éhezni Európába. Az ottani törvények kemények voltak, de a népesség túlélését szolgálták ld. pl- burgonyavész járvány Irországba.Több 100e-en haltak éhen! És ez mindössze 150 éve volt.”
  • 28. egyszegedi 2010. február 24. 07:36
    „Flexsnake, és az mennyivel volt emberségesebb dolog? Sajnos ezzel kapcsolatban a kisgyermek megölése volt a cél, mert nem felelt meg a társadalmi normáknak. Akárhogy is értelmezed, maga a gondolat is bűn és szégyenteljes.”
  • 27. boya2 2010. február 24. 06:35
    „Kitartás a szülőknek!!Gyógyulj meg Petike!!Aki meg gúnyolódni tud az ilyen kisgyereken az szerintem agyilag beteg!!!!!!”
  • 26. survanta 2010. február 23. 23:11
    „Kedves Zsuzsa, Laci es Peti!

    Érdeklődve olvastam a cikket az interneten...
    Én egy nővérke vagyok a szegedi Pic-ből és ott voltam amikor Peti született és küzdött az életért az első néhány hónapban. Csodálattal néztem fel Rátok ahogy együtt, kitartóan küzdöttetek nap mint nap Petiért. Az intenzív osztály egy nagyon stresszes hely a szülők számára. Mi megtettünk mindent érte amit klinikailag az akkori lehetőségek adtak. Bár azt gondolom a Ti ápolásotok és gondoskodásotok nélkül ez nem működött volna.
    Én már 4 éve Angliában ápolom a koraszülötteket és itt sok hasonló sorstárs akad. Azt gondolom az ősejt beültetés a jövő de sok alternativ megoldás is van. Ez hosszú folyamat nagyon...

    Tovabbi kitartást kívánok Nektek és jó egészséget!
    Kérlek nézzétek meg ezt a klippet:
    http://www.youtube.com/watch?v=VJMbk9dtpdY”
  • 25. mosolygoskisherceg 2010. február 23. 14:21
    „1 - Petike, gyönyörű vagy, ügyes vagy!!!! Drukkolok!! Puszi Neked.
    2 - Kicsit magukba nézhetnének azok a hozzászólók, akik lenézik ezt a Kisembert, csakazért, mert később tanul meg dolgokat.
    Hamár valaki nem segít, legalább ne szóljon be, tartsa meg az ostoba véleményét. Mellesleg azt sem kellene elfelejteni, hogy bárki, aki most egészséges felnőtt, bármikor kerülhet hasonló állapotba, mint Petike. Rengeteg életet tör ketté egy baleset, vagy betegség, ami után felnőtt fejjel újra kell tanulni alapvető dolgokat. És ilyen esetben mindenki egy olyan családot szeretne maga mellé, aki szereti és segíti minden esetben.
    Sok felnőtt ember tanulhatna Petikétől. Ez a kisfiú jobban tud küzdeni, szeretni mint sok felnőtt.
    3 - Sajna ilyen helyzetben az Apukák kevesebb támogató hozzászólást kapnak, pedig kőkeményen küzdenek és dolgoznak. Poczikmester, klassz vagy, csak így tovább!”
  • 24. flexsnake 2010. február 23. 13:46
    „23. párizs alatt egy egész labirintus van tele csontvázakkal, ugyanis a járványok idején nem volt hely temetni. És? Semmit nem jelent a csontváz jelenléte. Temetőbe is van ha elkezdesz ásni.”
  • 23. szunyi 2010. február 23. 10:09
    „22. hozzászólás flexsnake

    Ez igaz, de én voltam a romai katakombákba, ahol több millió gyerek(csecsemő) csontváza nyugszik.
    Az ókorban elfogadott volt, hogy a lányokat egyszerüen kirakták az utcára (hozományt kellett adni, ami csökkenti a családi vagyont, az esélyt (akkor is pénzen mult minden), hogy nem marad elég pénz a fiugyermekre.
    Mondjuk a római társadalom volt a legkapitalistább az egész világon (nem csak akkor, a mostani dolgokra kivetítve is).”
  • 22. flexsnake 2010. február 23. 09:52
    „CSak azok kedvéért akik még ma is azt hiszik a Taigetosz-ról bárkit is ledobtak:

    A spártai apának - ha gyermeke valami testi fogyatékossággal született (vagy ,,idétlen" volt, idétlen=időtlen, azaz koraszülött), és nem akarták felnevelni - el kellett mennie a törzsének (phülé) véneihez, és az ő döntésük szerint kellett eljárnia. Ha a vének úgy ítélték meg, hogy a gyermeket nem kell felnevelniük, akkor a szülők kivitték a Taigetoszhoz, és letették az úgynevezett Apothetaira [2] és - a görög gondolkodás szerint - nem megölték a gyermeket, hanem ,,adtak neki egy esélyt". Ugyanis ezt a helyet mindenki ismerte, így azok a szülők, akiknek nem volt gyermekük, kijártak erre a helyre, és elvihették a kitett csecsemőt. Így a gyermekkitételnek ritkán volt halálos áldozata.
    Plutarkhosz feljegyzése alapján egy máig tartó helytelen elképzelés tartja magát, miszerint: ,,Az újszülött csecsemővel az apja nem rendelkezett, hanem karjába vette és elvitte a Leszkhé nevű helyre, ahol a törzsek vénei összegyülekeztek és megvizsgálták a kisdedet. Ha idétlen nyomorék volt, bedobták a Taügetosz Apothetai nevű szakadékába, azzal a meggyőződéssel, hogy nem előnyös sem a gyermeknek, sem az államnak, ha életben marad."[2] Ez a félreértés fordítási hibából adódik, valójában nincs szó "bedobásról a szakadékba", hanem kitételről egy közismert, társadalmi funkcióval bíró helyre.”
  • 21. MD2009 2010. február 23. 09:34
    „Lesz ez jobb is! Hajrá Peti!”
  • 20. smalltown 2010. február 23. 02:27
    „Kivanom a legjobbakat, drukkolok, hogy sikeruljon meggyogyulni - ezzel is remenyt adni nagyon sok hasonlo betegnek!”
  • 19. kitty1984 2010. február 23. 00:14
    „Hogy jöttök ti ahhoz hogy egy ilyen beteg kisgyermeken gúnyolódjatok?????undorító és akinek ilyen fajta .<moderálva>. agya van menjen egy chat szobába azt ossza ott az észt,...!!! amiről te írtál 8-as,azt pont az olyanoknak találták fel mint te!!!nem tudom ha neked lenne gyereked hogyan bírtad volna végig olvasni ezt a cikket???én kifejezetten nehezen......és szegény kisfiún nem ércelődni és gúnyolódni kell hanem segíteni!igenis meg fog gyógyulni,csak az édesanyjának akarnia kell.a puszta akarat és a határtalan nagy szeretet is épp ugyanolyan gyógyító hatású lehet mint bármelyik kezelés,persze ahhoz a kicsinek is akarni kéne...kitartás az anyukának!!”
  • 18. flexsnake 2010. február 22. 23:06
    „15. tudtad hogy a villámcsapásba kevesebb ember hal bele mint egy 230as hálózati áramütésbe? Tudtad hogy van aki kiugrotta 10.ről és nem lett komolyabb baja? Ismered azt az orosz .... aki kétszer kiugrott a hatodikról és minden alkalommal visszagyalogolt de nem sikerült meghalnia? A fizika és a kémi nagyon kevés betekintést enged a valódi világba. A törvényeket a tudósok felállítják majd a következők ledöntik. Tudok írni, olvasni, járni, 100%osan mozgok, fel sem tűnik hogy egykor azt mondták ez nem lesz lehetséges. Az orvostudomány sok emberről lemond aztán az ember meggyógyítja magát. A sejtjeink pár év alatt cserélődnek le újakra. A gyógyulás nagyrészt a betegtől függ.”
  • 17. egyszegedi 2010. február 22. 22:12
    „moderálva off”
  • 16. soligor 2010. február 22. 21:52
    „gyogyulj meg , kisember”
  • 15. szunyi 2010. február 22. 21:00
    „9. hozzászólás flexsnake

    A fittyfenét.
    Leugorhat 100 különböző ember a 100.-ik emeltről tudni fogjok, hogy nem fogja túléni.
    Megfoghatod a 10000V-ot és átcsap rajtad az áram.
    Vannak fizikai, kémiai, biológia, orvosi törvények.”
  • 14. 1131 2010. február 22. 20:59
    „Hajrá Peti!”
  • 13. greg 2010. február 22. 20:39
    „Szerintem rossz a cím választás. Az jobb lett volna, hogy "Durva/Döbbenet: Peti édesanyja szemébe néz".”
  • 12. franzvon 2010. február 22. 20:37
    „9.
    "Persze ahol véget ér az orvostudomány ott kezdődik az igazi csoda. Ami persze nem csoda csak kevesen ismerik "
    Alaposan tévedsz.Ott a te ismeretanyagod ér véget.
    Már rég birtokunkban vannak olyan tudások, melyekről te már nem fogsz tudni.
    E tudás azonban sem az ősi könyvekben, sem a neten nem található.
    Ezt kiérdemelni lehet, de ez egy zárt klub. Nem meghívásos alapú.Ha kellesz nekik, szólnak.

    Peti meg fog gyógyulni,s különlegesebb képességei is lesznek mint az átlagnak.”
31 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aki a reményből él, az éhen hal

Nem tudom, e nélkül mikor kerülne hús az asztalra – hallottuk egy ételosztásra érkező szülőtől Pusztamérgesen. Tovább olvasom