Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Túlélték a tűzharcot - 13 órán át ápolták Gábort

Szeged - Puskás Irén, a természeti földrajzi tanszék oktatója és férje, Winter Zoltán, az MTA SZBK munkatársa mesélt tegnap délután a múlt kedden Etiópiában átélt borzalmakról. Csoportjukat fegyveresek támadták meg. A tűzharcban a szegedi egyetem két munkatársa, Fábián Tamás kutató és Szabad Gábor bőrgyógyász életét vesztette. Az orvos életét Winter Zoltán szerint az időben jövő segítség megmenthette volna.
– Ha időben érkezik a segítség, megmenthették volna Szabad Gábor életét. 13 órán át ápoltuk. Orvos lévén az ő instrukciói alapján láttuk el: cukros vizet itattunk vele, csillapítottuk a vérzését, stabil oldalfekvésbe helyeztük, és kihűlés ellen fóliát raktunk rá. Biztatgattuk: mindjárt jön a segítségünkre érkező helikopter. Sajnos csak másfél nap után érkezett meg – mondta szomorúan Winter Zoltán a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékén tartott tegnapi sajtótájékoztatón.

Az MTA SZBK munkatársa és felesége, a földrajz tanszéken dolgozó Puskás Irén átélője-szemtanúja volt annak a szörnyű támadásnak, amely múlt kedden hajnalban történt Etiópia északi részén, az Erta Ale nevű vulkán közelében, ahol fegyveresek támadtak alvó turistákra.

Gyászol a tanszék. Fotók: Karnok Csaba  (galéria)

Megírtuk: életét vesztette Fábián Tamás, az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének oktatója, és Szabad Gábor, a Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika adjunktusa. A támadást szombaton vállalta magára az etiópiai Afar Forradalmi Demokratikus Egységfront (ARDUF) nevű mozgalom, de mint közleményükben írják: etiópiai katonák ölték meg a turistákat, tűzharc során. „A mi fegyvereseink 16 etióp katonát öltek meg, és egy tucatnyit megsebesítettek, amikor az etióp erők tüzet nyitottak járőröző egységeinkre" – áll a szervezet tájékoztatójában. Megerősítették: fogva tartanak két német turistát és két etióp katonát, akik biztonságban vannak, és jó egészségnek örvendenek.

– Ami velünk történt, egyértelmű kivégzés volt – reagált minderre Puskás Irén a sajtótájékoztatón, amelyen férjével együtt fekete ruhában jelent meg. Sokáig fogták egymás kezét: az elmúlt napok borzalmainak feldolgozásában Mezősi Gábor tanszékvezető elmondása szerint mindenben segítségére lesznek munkatársaiknak.

Puskás Irén idézi fel a tragédiát. (galéria)

– Nem tudtuk alaposan megfigyelni támadóinkat. Fegyverropogásra ébredtünk. Nem sokkal ezután két fegyveres rontott be minden kunyhóba. Sorba állítottak minket, és egyből tüzeltek. Fábián Tamás azonnal meghalt, Szabad Gábor megsebesült. Az első lövések után Vizler Csabával egy szakadékba vetettük magunkat, míg a férjem egy üres kunyhóban bújt el – magyarázta Puskás Irén. A támadás elmondásuk szerint néhány perc alatt zajlott le: amint csend lett, azonnal előbújtak rejtekükről, és a sérültek segítségére siettek.

– Szabad Gábort az oldalán érte a lövedék, ami a gerince mellett távozott testéből. Minden csoporthoz két fegyveres őr tartozott, nem tudjuk, miért nem tudtak megvédeni minket, illetve mit csináltak a támadás alatt. A mi őreinket aztán láttuk a támadás után, de Gábor életben tartása volt a legfontosabb: nem kérdezgettük őket. Az őröknek sikerült valahogy érintkezésbe lépni az etióp hadsereggel, a német csoport vezetője is el tudott érni valakit a mindenféle térerő nélküli területen. Másfél nap múlva érkezett egy helikopter egy német katonával és néhány helyi ápolóval. Gábor sajnos már nem élt. Ennyit tehettünk – fogalmazott Winter Zoltán.


Első kézből akart részleteket megtudni a sajtó. (galéria)
A házaspár szerint nem lehet szervezett támadásról beszélni: a turistafalu egyik részén csak értékeket vittek magukkal a támadók, máshol minden zsákmányt hátrahagyva csak az élet kioltása érdekelte őket. A sajtóban korábban az jelent meg, hogy Puskás Irén azonosította a magyar áldozatokat, amit a sajtótájékoztatón cáfoltak. Puskás Irénék csak személyleírást adtak szerencsétlenül járt kollégáikról; az azonosítást nem ők végezték.

Tudatában voltak annak, hogy 2007-ben már történt emberrablás a területen, de helyben azt az információt kapták, hogy teljes biztonságban érezhetik magukat. – Azt mondták, hogy egy lövés se dördült soha ezen a területen, és a fegyveres őrökre se lesz szükségünk. Ráadásul az Afar régió külön engedélyét is megkaptuk, hogy beléphetünk a területre – magyarázták.

Puskás Irén és Winter Zoltán - erősnek kell maradniuk. Fotók: Karnok Csaba (galéria)

Hozzátették: a Terrorelhárítási Központ emberei kiérkezésük után a helyszínen jegyzőkönyvet vettek fel velük, majd hazáig kísérték őket, és mindenben a segítségükre voltak. Vizler Csaba, az MTA SZBK munkatársa – bár sérülései szépen gyógyulnak – még kórházban fekszik: nem lehetett jelen a sajtótájékoztatón.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. Aniko74 2012. január 31. 12:21
    „Csatlakozom EXENTER véleményéhez! Az én édesanyámat is Dr.Szabad Gábor gyógyította meg,amikor már szinte feladtuk volna.A doktor úr a legnagyszerűbb,legemberibb orvos volt,akivel valaha találkoztam.Olyan mélységes tiszteletet és hálát érzünk iránta,amit pénzzel soha nem lehet kifejezni,és nála nem is volt rá szükség!Büszke vagyok arra,hogy egy ilyen embert ismerhettem!!!”
  • 34. macs 2012. január 24. 17:22
    „Nem akarok okoskodni, de ezek az emberek elmentek Etiópiába, mert hajtotta őket a tudásvágy, talán a kalandvágy is. Tudták, hogy veszélyes is lehet, de talán úgy gondolták, velük nem történik semmi rossz. És nem voltak egyedül, más csoport is volt azon a helyen, sőt katonai kiséretet is kaptak.
    Az út tragikusan végződött. Végtelenül sajnálom őket, és nem érdemlik meg, hogy azzal intézzék el egyesek, minek mentek oda.”
  • 33. fotelagy 2012. január 24. 14:34
    „29. izsi
    Egyetértek, szívemből szóltál.”
  • 32. potter00 2012. január 24. 12:54
    „Hogy miért mentek oda? Pont oda?
    Ezek az emberek mind kutatók, tudósok.Szerencsés emberek ( bármilyen morbidan is hangzik ez most), mert azzal foglalkoznak, azt művelik, amit szeretnek, amiben örömüket lelik, ami fontos nekik. Albert Schweizer miért ment Afrikába, a dzsungelbe gyógyítani?
    Biztosan tisztában voltak az út tervezésekor, hova mennek, hiszen nem ez volt az első kutatóútjuk, Nyilvánvalóan jól felkészültek, megtettek mindent, amit csak lehetett, hogy biztonságosan célba -és haza érjenek. Ez volt az, ami nem volt bekalkuláva (fegyveresek kísérték őket!).
    Nagyon sajnálom a két áldozatot, de azokat is, akik megúszták. Biztosan nem ilyen útra vágytak.
    Kívánom nekik, hogy sikerüljön feldolgozni, a hozzátartozóknak pedig őszinte részvétem. Biztos, hogy nem feledjük el sem Szabad Gábort, sem Fábián Zoltánt.”
  • 31. joy 2012. január 24. 12:36
    „A riportban megszólaló tudósok Hősök!
    Minden tiszteletet megérdemelnek!”
  • 30. azigazitrebitsch 2012. január 24. 11:42
    „"Az orvos életét Winter Zoltán szerint az időben jövő segítség megmenthette volna."
    Azért azt jó lenne tisztázni,hogy a szerencsétlenség nem a Széchenyi tér közepén történt,ahol 2 perc alatt ott a mentő!
    A " világ végén " a semmi után 10 kilométerrel, más szabályok szerint játszanak :-((”
  • 29. izsi 2012. január 24. 11:06
    „Hasonlóságok és ellentétek:

    Minek mennek minden évben a hegymászók a Himalája megdöntésére?
    Azért, mert hajtja őket az ismeretlen megtapasztalása utáni vágy, a kihívás.
    A nagy különbség az, hogy a "hegy" bármennyire is kiszámíthatatlan, akárhányszor is tör a mászó életére, sosem hordoz emberi gonoszságot, nem az ölés a célja.
    Itt van hát a nagy tragédia, a legnagyobb különbség és ezt kell megérteni!
    Ők azért mentek oda, hogy a számukra legtöbbet jelentő természeti csodákat megismerjék. Számoltak a természet zordságával, vállalták ezt a kihívást.

    De az emberi kegyetlenséget nem lehet kiszámítani, nem lehet vele valósan számolni, legfeljebb elkerülni.

    Egyiptomban 40 turistát öltek meg a Királyok-völgyénél, katonai őrizet mellett. Egy olyan országban, ahová akkor is, azóta is millióan utaznak évente.
    Az akkori ott tartózkodók ugyanúgy biztonságban érezhették magukat fegyveres kísérőik mellett, mint a most elhunytak.

    Hát ne azokat ítéljük el, akik áldozatai lettek egy értelmetlen tettnek és ne hagyjuk, hogy a haláluk módja pecsételje meg az életük munkáját, mely többre volt hivatott, mint hogy ilyen tragikus módon érjen véget.

    Adjuk meg a tiszteletet az elhunytaknak és segítsünk az élőknek feldolgozni a feldolgozhatatlant!”
  • 28. Mignon 2012. január 24. 09:58
    „Kicsit leszükitve, ez ugyan olyan, mint amikor

    egy kisgyermek sebesülten, sirva talan veresen jön haza a jatszoterröl...!
    Az edesanyja rögtön segit neki, kerdezi mi törtent, de masodik kerdese az, hogy

    -"miert mentel oda...?"

    Es mar rohannak is az orvoshoz!

    Az edesanya kerdeseben, hogy "miert mentel oda...?" nincs egy csepp vad sem, hanem
    -aggodas es szeretet!!!!

    Nezzük mar igy ezt a kerdest.”
  • 27. jozko 2012. január 24. 09:43
    „Kár minden csepp feleslegesen kiontott vérért...és vajon van nem "feleslegesen" kiontott emberi vér?
    Féligazságok hangzanak itt el többnyire - a hozzászólók konkrét tények ismeretében a vérmérsékletüktől, világnézetüktől és tapasztalataik szerint nyilvánulnak meg - nyilván, szinte mendenki másképpen.

    Többekkével együtt Mignon véleménye figyelemre méltó!

    A sajtótájékoztató igencsak szalonképes...befésültnek hangzik /persze ez is csak egy vélemény/.
    A nyilatkozó hölgyet nézve és hallgatva az a benyomásom, hogy az ő kockázatvállalási mértékrendszerében
    az orosz rulett csak ártatlan, babazsúrokra való gyerekjáték.
    Ilyen alapon a "Minek mentek oda..." tipusú kérdések teljesen okafogyottak.
    Csak azért, mert én nem ilyen vagyok, nem ítélem el őt/sem/.”
  • 26. EXENTER 2012. január 24. 09:18
    „Dr SZABAD GÁBOR adjunktus úr emlékének tartozom az alábbi hozzászólással...Édesapám az ö orvosi közreműködése nélkül már nem élne, és többé már nem tudjuk megköszönni önzetlen segítségét, kimagasló szakmai tudását és mélységesen humánus EMBERI hozzáállását a sok pénzsóvár sarlatán orvos ( ? ) után.
    Kockáztatva néhány ellenséges kommentet, k i k é r e m m a g u n k n a k, hogy néhány vadember, akin a mi világunk csak annyit fejlesztett, hogy a lándzsa helyett kalasnyikovval gyilkol - megteheti hogy ilyen kiváló emberek életét büntetlenül elveszi. A világnak ezt nem lenne szabad eltűrnie...”
  • 25. joy 2012. január 24. 08:49
    „Szakmai kutatócsoport saját zsebből nem finanszírozható, nagyságrenddel magasabb a költsége, mint egy nemzetközi, célirányos túristacsoportnak. Amelyhez csatlakoztak, épp az általuk megismerni kívánt területre szerveződött.
    A doki a csoport kérésére, mint orvos csatlakozott hozzájuk.

    Ez- az értetlenkedők véleménye ellenére- ma M.agyarországon a szakmai helyiismeret fejlesztésének egyetlen módja. Az egyetemek az elvonások miatt nem finanszírozhatnak hasonló utakat.

    Akiket róváts illet, azok a terroriaták, és az ottani hivatalos szervek /kik biztonságot, segítséget hazudtak/ -melyek nem kizárt, hogy együttműködtek a gyalázatos tettben!”
  • 24. Smerdis 2012. január 24. 08:47
    „annak idején Colombusnak is mondták, hogy ne induljon el. Hillarynak is. Amundsennek is. biztos Gagarinnak is.”
  • 23. helsinkirokker 2012. január 23. 22:57
    „21. smalltown: az oké, hogy többet szerettek volna megtudni a világról, de azt már ELINDULÁS ELŐTT IS TUDTÁK, hogy az Afrika szarva az egyik legveszélyesebb hely a világon. Családos embernek ez éppen elegendő tudnivaló erről az egyébként roppant érdekes földrajzi helyről. Szerintem. És a család, barátok most nagyon-nagyon bánják ezt a meggondolatlanságot.”
  • 22. Mignon 2012. január 23. 22:46
    „Akinek ezt nehez megerteni:

    Egy kerdesben, mint:
    -"Az eg szerelmere...!
    Miert mentetek oda...?"

    nagyon is sok (!)
    -szomorusag, reszvet, aggodas, felelem, tanacstalansag, töprenges es szeretet van...!!!!!

    Olvassatok es ertelmezzetek helyesen.”
  • 21. smalltown 2012. január 23. 22:36
    „19

    Ezek a "miert mentek oda?" kerdesek-ben ott az, hogy tulkepp maguknak kerestek a bajt.
    Hogy minek mentek oda....Mert mindig voltak, vannak, lesznek emberek, akik kepesek kilepni a komfort-zonabol, akik, ha nem lennenek, mi most sokkal kevesebbet tudnank a vilagrol. Ok sem meghalni mentek oda, ertuk is aggodott a csaladjuk, itt egy kegyetlen tragedia tortent, - minden hozzatartozonak ujbol a legmelyebb egyutterzesem - tobbet azt hiszem mi ezugyben nem tudunk hozzatenni. Nyugodjanak bekeben!:(”
  • 20. fotelagy 2012. január 23. 22:28
    „Továbbra is elképesztőnek tartom, hogy kisszerű emberek isteni fensőbbséggel ítélkeznek másokról, miközben ők otthon ülnek porfalván a tutiban, ismerve a választ az élet összes nagy kérdésére. Egyáltalán hogyan tudna bármelyikünk is megítélni egy olyan helyzetet, amiben - hál istennek - nem volt részünk?”
  • 19. Mignon 2012. január 23. 21:44
    „A cikkben egyertelmüen "Turistak"-rol van szo....!
    Es nem
    "szakmai-,kutato csoport"-rol!

    Ez a különbseg.

    Tehat, akar milyen szomoru is, de jogos a kerdes:

    -"Uram Isten!
    Miert mennek oda...?"”
  • 18. kalkutta 2012. január 23. 21:11
    „Köszönöm Mignonnak meg többeknek a támogató hozzászólást. Az is igaz, hogy ez afféle eső után köpönyeg jellegű okoskodás. Mentségemre szóljon, hogy én minden ismerőst óvok mielőtt útra kél. Túl sokat csináltam és túl sokat láttam már. Vitánknak annyi eredménye azért legyen, hogy mindenki gondolja meg hova utazik. Az utazás veszélyes üzem országon belül is meg akár London vagy Párizs belvárosában is.”
  • 17. táborosigábor 2012. január 23. 21:08
    „Mignon! Azért mennek a természettudósok olyan helyekre, ahol akad valami érdekesség, mert az Oktoberfesten kívül mást is fontosnak tartanak!
    Klárika alighanem rohadtul jól informált lehet, mert Fábián Tomi néhány éve gyűjtögette a tudnivalókat, helyben élőktől is, aztán mégis úgy gondolta, odamehetnek! Szabadgé meg két héttel korábban nyilvánosság előtt mondta, hogy mennyire elkerül minden kockázatot.
    Kalkutta! Tudod, miért kell ilyen helyekre menni? Hogy az ember ne maradjon olyan bégető kérődző, mint aki ekkora marhaságokat kérdez?”
  • 16. Mignon 2012. január 23. 20:39
    „14. Kispacni

    Hozzaszolasomban a "turista" szot hasznaltam, függetlenül attol, hogy milyen nemzetisegü...!
    Kerdesem allampolgarsagtol függetlenül mindenkire vonatkozik.
    Legyen az nemet, magyar, szlovak vagy amerikai.

    Hozzaszolasod akkor lenne jogos, ha ugy irtam volna, hogy:
    -"Miert mennek a magyarok...?"

    De mivel nem ugy irtam, igy a Te hozzasdzolasod
    -alaptalan, hamis, felrevezetö, butasag, ertelmetlen, jelentektelen, gyermekes es valotlan.

    Szoval, zagyvasag.”
35 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rácson kívül: házi őrizetben a szegedi bíró

Házi őrizetbe helyezték hétfőn azt a szegedi bírót, akit egyebek mellett több rendbeli vesztegetés, hivatali visszaélés, valamint okirat-hamisítás bűntettével gyanúsítanak.
Tovább olvasom