Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Tüntetők helyett borozók

Tüntetők helyett a borozóké és a tereprendező gyerekeké volt a Széchenyi tér a hétvégén. Politikáról kevés szó esett, „csúcsborokról" annál több. Sem az elmúlt héten, sem a hétvégén nem volt az átlagosnál sokkal több vendég a belvárosi vendéglőkben.
Szombat este Charlie koncertjén egy tűt sem lehetett volna leejteni. Fotó: Karnok Csaba
– Utólag már sopánkodni kár – dudorászta egy nagymama a Széchenyi tér egy padján, mellette sminkben, szép ruhában barátnői bólogattak. Nem az életüket értékelték – az Apostollal énekeltek. Szombaton délután nem ők voltak az egyetlenek, a nagyszakállú Meződi Józseffel sokan fújták: Nem tudok élni nélküled, Eladó kiadó, most a szívem. A lakodalmas hangulathoz a zenén kívül a mátkapár is megvolt, nem is egy: a városházán esküvői futószalag működött, egymás váltotta a násznép. A gyanakvó újságírók időnként ellenőrizték: nem tüntetők gyülekeznek-e mégis a Széchenyi téren, de végül egyik menyasszony sem kapott elő transzparenst a szoknyája alól.

Politikáról egyébként is kevés szó esett, a legtöbben a nemzetközi borfesztivál italait értékelték, a gyerekek pedig a szökőkút környékének átrendezésével voltak elfoglalva. Egy kis kavics a vízbe, kicsi a fű közé, pár szem az öcsi fejére. A politika iránti érdeklődésről csak az a kisfiú tett tanúságot, aki apját faggatta: mikor lesznek megint választások. Négy év múlva? Jó, addig kijárom a ruzsai iskolát – közölte. Egy férfi telefonon érdeklődött a pesti fejleményekről és kijelentette: „ha vér fog folyni, azt a mi nyakunkba varrják".

Mások a koncertet figyelték, vagy a két huszár által közrefogott Európa-díjat nézegették. Na. Legalább rajta vagyunk! – jegyezte meg büszkén egy asszony.

Ülőhely már korábban sem volt, de hat órakor a tömeg olyan sűrűvé vált, hogy alig lehetett haladni a boros standok között. Egy fiatal anyuka jónak látta tesztelni kislányát: tudod a neved, tudod a címünket? A gyerek eltűnésétől annyira mégsem tartott, hiszen végül így szólt: a telefonszámot majd máskor megtanítom.

Események és vendégek

Sem az elmúlt héten, sem a hétvégén nem volt az átlagosnál sokkal több vendég a belvárosi vendéglőkben. A Somogyi utcai Sörkert a kormány ellen demonstrálók útvonalába esik, de ez nem látszott meg a fogyasztáson. Szintén nem volt asztalhiány a Port Royalban és az A Cappella cukrászdában sem. A pincérek mindössze annyit tapasztaltak, hogy a rendezvények után néhányan betértek egy italra, és tovább mentek. Az asztaloknál ülők pedig az aktuális politikai hírekről és a tüntetés-sorozatról társalogtak. Az Európa-díj átadási ünnepségét az A Cappellában megérezték, azt mondták: a forgalom olyan volt, mint augusztus 20-án.

– Erdélyi borok háza, 2002-es kadarka. Már a májusi fesztiválon megszerettük. Csúcsbor – ajánlotta kedvencét három szegedi hölgy. Kóstolják meg maguk is, hagyják itt az autót – javasolták, talán még az autómentes nap szellemében. Arra a kérdésre, hogy a fesztivál politikamentes-e, azt válaszolták: a rendezvény pr szempontból jól időzített, majd visszatértek a kadarkához.

– Ma ki akarjuk kapcsolni, elég volt erre a hétre – válaszolta egy másik szegedi társaság ugyanerre a kérdésre. Kértük, mutatkozzanak be, de csak keresztneveket mondtak: András, második András, Misi (András szerint Misi mókus) és Margó, a feleség. Egyikük később mégis közölte: kész cirkusz, hogy Budapesten piknikeznek a tüntetők. A többiek kérték, hagyja ezt, koccintsanak inkább a villányi roséval, hiszen csak most kezdték és még egy-két üvegből „ki akarják szorítani a levegőt." Úgy tervezték, hogy később megkóstolják a mandulás olasz bort és tesztelik Depardieu szőlőlevét is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedre ért az Európa-díj

Az Európa Tanács bizottsága a magyar városok közül elsőként Szegedet tüntette ki az Európa-díjjal. A… Tovább olvasom