Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Turbo fürdőnadrág 105 forintért

Szeged - Negyven éve van a pályán, amelyet egy bélásnak köszönhet. Egy évtizeden át lapunknak is jogtanácsosa volt. De volt a szegedi vízilabdacsapat intézője is. Pillanatképek Izsák Péter szegedi ügyvéd életútjáról.

– Hogy volt az a pénzfeldobás annak idején?
– Ezt honnan tudja?

– Készültem...
– Örülök neki. De hogy válaszoljak is: nem igazán tudtam, mi akarok lenni. A humán tudományok érdekeltek. Az is világos volt, hogy édesanyámék nem tudták volna a budapesti tanulmányaimat finanszírozni, így gimnázium után „maradt" a József Attila Tudományegyetem. Azt kellett eldöntenem, hogy a bölcsész vagy a jogi karra jelentkezem-e. Bölcsészként magyar–történelem szakos tanár lettem volna. Úgyhogy 1965. március 1-jén a jelentkezési határidő utolsó napján földobtam egy kétforintost – erre konkrétan emlékszem...

– És fej lett vagy írás?
– Ez már nincs előttem, de „győzött" a jogi kar. A felvételi tárgyak szempontjából mindegy volt, hiszen magyarból és történelemből kellett felvételiznem. Mindkettőből jó voltam, így fel is vettek.

1965. március 1-jén a jelentkezési határidő utolsó napján földobtam egy kétforintost Fotó: Frank Yvette
1965. március 1-jén a jelentkezési határidő utolsó napján földobtam egy kétforintost.
Fotó: Frank Yvette

– Milyen volt akkoriban egyetemistának lenni Szegeden?
– Nagyon jó. Kevesen voltunk. Mindenki ismert mindenkit az évfolyamon. A mai napig tartjuk egymással a kapcsolatot, éppen most szerveződik a negyven éves évfolyam-találkozó. Júniusban lesz, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan el fognak jönni. Tényleg mindenki ismerte a másikat, a portást, a fűtőt, a takarítónőt is név szerint ismertük. Teljesen más világ volt, mint a mostani.

– A mostani milyen?
– A családias légkör teljesen eltűnt. Visszautalva az előző kérdésére és a családias légkörre van egy érdekes történetem: Vastagh Pali barátom felesége kérdeztem tőlem még a férje minisztersége idején, hogy emlékszem-e arra, hányan jártunk egy évfolyamra. Azt feleltem neki, persze, 100-120-an. Mire ő: ehhez képest Palit eddig több mint 300-an keresték meg azzal, segítsen, hiszen egy évfolyamra jártak a jogi karon... De hogy még egy kicsit visszakanyarodjak az előzőekhez: azért is volt különösen jó az az évfolyam, mert tizenegynéhányan együtt voltunk katonák. Azaz már az egyetem előtt megismertük egymást a vásárhelyi laktanyában. S a bajtársiasság végig kitartott.

– S milyen volt ügyvédjelöltnek lenni?
– Szegeden akkor 80, a megyében 120 ügyvéd praktizált. A megyeszékhelyen az 5. Számú Ügyvédi Munkaközösségbe kerültem. Nyolc ügyvéd keze alá dolgoztam, akkor tanultam meg igazán csapatban dolgozni. Egyszerűen a kezembe nyomták az elintéznivalókat, és mindent csináltam legjobb tudásom szerint. Jó esetben el is magyarázták, mit, hogyan szeretnének, de nagyon sokszor magamra voltam utalva, semmilyen iránymutatást nem kaptam. Nagyszerű embereket ismertem meg, sajnos már nem sokan élnek közülük. Akkoriban minden nap hat-nyolc tárgyalás volt, egyikről rohantunk a másikra. Teljesen mást és másképp csináltunk 35-40 éve mint most.

Mindenki ismert mindenkit az évfolyamon. A mai napig tartjuk egymással a kapcsolatot. Fotó: Frank Yvette
Mindenki ismert mindenkit az évfolyamon. A mai napig tartjuk
egymással a kapcsolatot. Fotó: Frank Yvette

– Az első ügyére emlékszik?
– Sajnos nem.

– Meséljen akkor egy korabeli esetet!
– Igazából azokat sem tudok mondani, nem gondoltam arra akkor, hogy meg kellene jegyeznem ilyesmiket. Arra emlékszem, hogy Kormányos Pista bácsi, aki egy idősebb ügyvéd volt, apám jó barátja egyébként, számtalanszor mondta a tárgyalóteremben, hogy „1900 akárhányban, amikor jó barátom, József Attila ezt és ezt tette Szegeden" – ez például felfoghatatlan volt... Vagy volt egy olyan tárgyalásom, amikor én voltam a kirendelt védője két nyugaton maradt személynek, lényegtelen, kik azok. Viszont még hallgató koromból emlékszem az első bírósági tárgyalásomra. Azért indították a pert, mert a szomszéd tyúkja átdugta a fejét a drótkerítésen és lecsipegette ott a füvet. Ráadásul apa és fia pereskedtek. Az ügyfél megkérte a bíróságot, menjenek ki a helyszínre és ott ellenőrizzék, átfér-e a tyúk feje a kerítésen. A bíró azt felelte, nem megy a bíróság, mire az ügyfél: „Akkor majd behozzuk a kerítést!"

– Mostanában is vannak ilyen Fülemile-perek?
– Szerencsére ma már nem nagyon vagyok benne az ilyen perekben. De ön is Arannyal hozakodott elő, hadd idézzem én is: „Ha per, úgymond, hadd legyen per!" – írta a költő, és ez sajnos ma is jellemző. Az egyének mindig nagyon súlyosnak gondolják az ügyüket, amelyek azonban a társadalom szempontjából koránt sem azok.

Akkoriban minden nap hat-nyolc tárgyalás volt, egyikről rohantunk a másikra. Fotó: Frank Yvette
Akkoriban minden nap hat-nyolc tárgyalás volt, egyikről rohantunk a másikra.
Fotó: Frank Yvette

– Ugornék egy nagyot, hogy egy kicsit „magunkkal" foglalkozzunk! 1990-től a Délmagyarország jogtanácsosa volt.
– Nagyon szerettem csinálni, talán nem is csináltam rosszul. Nagyon ritkán veszítettünk pert, bár minden egyes megnyert ügy után azt rögtön mondtam Dlusztus Imrééknek, nem lesz ez mindig így! Akkor kerültem a laphoz, amikor az első főszerkesztő-választás volt, Imrét nem is ismertem előtte. Az újságírók szakszervezete készített egy választási szabályzatot a főszerkesztő-választásra. Azt nézették át velem, pontosítottam. Ekkor és így kezdődött a kapcsolatunk. A szakszervezeti vezetők azt hitték egyébként, amikor megtettem az észrevételeimet, hogy engem valaki megbízott valamivel, és azért „kekeckedtem". Ám amikor kiderült, hogy semmilyen jogukat nem csorbítottam, csak egyértelművé tettem a leírtakat, akkor megnyugodtak. Pusztán annyit akartam, hogy még véletlenül se legyen vita a választásból, nem is lett aztán. Nagyon érdekes volt a külföldi tulajdonosokkal is együtt dolgozni. Előbb a franciákkal, aztán a németekkel. A mostani angol vezetőséggel csak perceket dolgoztam együtt, amíg megköszönték áldásos tevékenységemet.

– Nem akart volna tovább maradni?
– Ők hozták a saját jogászukat, teljesen normális dolognak tartottam, hogy vele akarnak dolgozni. Félre ne értse, egyáltalán nem sértődtem meg, és nem is éreztem úgy, hogy „eltávolítottak". A németeknél rengeteget tanultam precizitásból, szemléletből. Rendszerességet, pontos beszámolást vártak el tőlem, de hagytak egyedül dolgozni. Egyszer jött ide egy úr, bizonyos Martin Jaschke a hamburgi Grüner&Jahr központjából, leültünk reggel tízkor, délután hatkor fölálltunk, utána soha többet nem jött, szóltak ha problémájuk volt, de ennyi. A francia tulajdonosok meg kezdetben nagyon bizalmatlanok voltak. Aztán egy idő után teljesen szabad kezet adtak ők is. Nagyon sokat köszönhetek ennek a munkának. Megtanultam egy másfajta munkamorált, megtanultam másképp dolgozni, mint ahogy korábban tettem. Nagyon szerettem csinálni. Ha bármi gond volt egy cikkel, akkor felhívtak, beszaladtam a szerkesztőségbe megnézni. Volt olyan, hogy egy egész oldalt kellett kidobni.

Nagyon érdekes volt a külföldi tulajdonosokkal is együtt dolgozni. Fotó: Frank Yvette
Nagyon érdekes volt a külföldi tulajdonosokkal is együtt dolgozni.
Fotó: Frank Yvette

– Na, arra kíváncsi vagyok!
– Volt egy HDS nevű melléklete a lapnak. Abban megjelent egy sorozat, ami a szegedi nyilvános házak történetéről szólt. Egy helytörténész neve alatt futott. Dlusztus egyszer csak ideadott egy nagy, vastag borítékot, hogy nézzem már meg, mert egy másik helytörténész azt írja, hogy a mellékletben megjelenő sorozat valójában az ő szövege és most már nem tűri tovább a helyzetet, elküldte az egész dolgozatot. Amikor összehasonlítottam az aktuálisan megjelenő részt az általa küldött fejezettel, szomorúan kellett megállapítanom, hogy igaza van, gyakorlatilag szó szerinti átvétel volt. Ekkora plágiummal még sosem találkoztam. Kidobtuk az oldalt, valami más jelent meg. Aztán szerencsére sikerült elboronálni.

– Az orvoskarra hogyan került?
Dobozy Attila rektorsága idején. Felhívott, hogy vállalnám-e az orvosegyetem jogi feladatainak ellátását. Igent mondtam.

Ekkora plágiummal még sosem találkoztam. Fotó: Frank Yvette
Ekkora plágiummal még sosem találkoztam.
Fotó: Frank Yvette

– Mikkel kellett foglalkoznia?
– Hadd kezdjem egy téveszme eloszlatásával: az orvoskari, kórházi jogtanácsosnak nem az a feladata, hogy azoknak az embereknek az életét még jobban megkeserítse, akiknek az életét egy orvosi kezelés során megtörtént vélt vagy valós hiba tönkretette. A jogtanácsos az intézmény – esetemben az orvosegyetem, majd a klinikai központ, az orvoskar – érdekeit képviseli. Nem gondolom azt, hogy az a beteg, akivel adott esetben peren kívül megpróbálunk megegyezni, vagy éppen pereskedünk, az ellenségem lenne. Teljesen megértem azt, és átérzem a fájdalmát, akinek adott esetben egy betegség miatt gyökeresen megváltozott az élete, ne adj' Isten elvesztette hozzátartozóját. Az orvostudomány – a hatalmas fejlődése ellenére – csodát tenni sajnos még mindig nem tud. Az elvárás mindenki részéről maximális, ez is teljesen érthető persze. Csak hát az egészségügyi intézményeinkben koránt sem ez a helyzet, a felszerelések, a lehetőségek igen csak korlátozottak.

– Beszéljünk „fontosabb" dolgokról! A sport szeretetét kitől örökölte?
– Amióta az eszemet tudom, minden sportot imádtam. Édesanyám állandóan rászólt nagyapámra, hogy ne vigyen mindig birkózó- meg bokszmeccsekre. Apámmal pedig rendszeresen mentünk futballmeccsekre. A SZEAC, a SZAK, a Vasutas-meccsekre mindig kijártunk, néha kitévedtünk a Cserepes sorra, az ÚTC és a Dózsa-pályára is. Nem volt televízió, természetes volt, hogy egy héten akár négy-öt meccset is megnéztünk. Az állam a korlát tetejéig ért, amikor a rókusi tornacsarnokban Merényi Kálmánékat néztem, már ha előre engedtek a felnőttek. Az uszodában nőttem fel, pedig nem sportoltam versenyszerűen. Majd egyszer 1973-ban megkérdezték, nem akarok-e a vízilabdacsapat intézője lenni, akkor egy másodpercet nem gondolkoztam. Tíz évig csináltam. Pénzt nem nekem kellett szerezni, de minden egyebet én csináltam. Én vettem a szerelést, az első tisztességes köpenyt én csináltattam. Vettem frottír anyagot a Petneházy utcában és a Szabó KTSZ-ben megvarrták, az első Turbo fürdőnadrágokat is én vásároltam összes Szeged boltjaiban. 105 forintba került, valahogy bekerültek az országba, Szegedre, s lecsaptam rájuk. Nagyon jó volt a közösség, egykorúak voltunk, a srácok közül sokan jártak a jogi karra. Büszke vagyok arra, hogy sokat mondták utána is, hogy „amíg te voltál az intéző, addig mindig meg volt a pénzünk". Ez a mai napig nagyon jól esik.

Az állam a korlát tetejéig ért, amikor a rókusi tornacsarnokban Merényi Kálmánékat néztem. Fotó: Frank Yvette
Az állam a korlát tetejéig ért, amikor a rókusi tornacsarnokban Merényi Kálmánékat néztem.
Fotó: Frank Yvette

– S mire büszke még?
– Egy ügyvédnek egy tőkéje van, a tisztessége. Igyekeztem mindig a lehető legjobb tudásom szerint, tisztességesen eljárni. Büszke vagyok arra, hogy az Magyar Ügyvédi Kamara fegyelmi bizottságának vagyok az elnöke, a második ciklusomat töltöm. Büszke vagyok arra, hogy a kollégáim bizalmából vezethetem ezt a testületet.

– Ott mennyi a dolga?
– Kéthetente biztosan felmegyek egyszer Pestre. A fegyelmi bizottság egy harmincegy tagú testület. Mi látjuk el az ügyvédek fegyelmi ügyeinek a másodfokú elbírálását. Az ügyek szétosztása a legfőbb feladatom. Az ügyek száma évente nem változik lényegesen, a fegyelmi ügyek 90 százaléka első fokon jogerős lesz, azaz befejeződik.

– Römizni mikor tanult meg?
– Nem kellett tanítani, kis túlzással úgy születtem. Még nem értem föl az asztalig, de már kártyáztam édesapámmal. Mindig néztem, ahogy a barátaival, ismerőseivel römizett. Hetente egyszer szerencsére még manapság is leülök, sajnos a régi partnerek többsége már a túlvilágon kártyázik. Teljesen kikapcsol. Ultizni nem szeretek, a hazárdjátékok nem érdekelnek. De a lassú játékosokat nem bírom elviselni!

Olvasóink írták

  • 4. őrgróf 2011. március 31. 16:09
    „Peti, Peti. az ulti nem hazárdjáték! ( de a lassú játékosokat tényleg nehéz elviselni...) Jó egészséget!”
  • 3. vimvirepellere 2011. március 29. 18:55
    „2. Logaritmus 2011.03.29. 18:36

    Láttad volna polgári jog államvizsgán a bizottság meghívott tagjaként, hogy milyen barátságos :))”
  • 2. Logaritmus 2011. március 29. 18:36
    „Barátságos ügyvéd, külön élveztem amikor egy TV interjúban Ábrahám Lacit nem kicsit megcsipkedte ami a műhiba perekkel kapcsolatban. :) Sok produktív évet!”
  • 1. igazságkereső 2011. március 29. 16:17
    „Jó egészséget,hosszú életet az ügyvéd úrnak!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újjászületett a szegedi Katolikus Ház

Szeged - Szeged meghatározó szellemi központjává kívánják tenni a Katolikus Házat. A nagy árvíz… Tovább olvasom