Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Turisztikai célpontok is a megyei városházák

Szeged - Műemléki védelem alatt állnak a megye városainak polgármesteri hivatalai. A száz évnél is idősebb épületeket folyamatosan újítják. Legutóbb Szegeden és Vásárhelyen szépült meg kívül-belül a városháza, s hamarosan Makón és Csongrádon is renoválják a polgármesteri hivatalt.
A makói önkormányzat 66,7 millió forintból szeretné rendbe hozni a városháza udvarát. Az összegből 53,4 millió forint támogatás, a többi önerő. Már beadták a pályázatot, várják az eredményt. A tervek szerint kicserélik a teljes közművet, parkolót építenek, felújítják a kőkerítést, emellett parkosítanak, és központi locsolórendszert telepítenek. Az 1839-ben épült makói városháza 1929-ben egy háromszintes szárnnyal bővült. A külső homlokzatára is ráférne a nagygenerál, hiszen a vakolat itt-ott már pereg. A beruházás finanszírozására forrásokat keresnek.

A szegedi városháza 1883- ban kapta meg jelenlegi formáját, a nagyárvíz után ugyanis átépítették és bővítették. Az elmúlt esztendőkben számos korszerűsítés folyt az épületben. Így például felújították a külső homlokzatot, akadálymentesítették az épületet, megújult a díszterem világítása, hangtechnikája.

Ráfér a rendbetétel a makói városházára is. A szerző felvétele
Ráfér a rendbetétel a makói városházára is.
A szerző felvétele

A 115 éves vásárhelyi városházán 2007-ben dolgoztak a szakemberek. Ekkor modernizálták a díszterem szellőzőberendezését, illetve teljesen felújították a főlépcsőházat. Az épület 2005-ben műemléki védettséget kapott.

A megye egyik legfiatalabb városházája, az 1934-ben épült csongrádi is renoválásra szorul. A testület még 2008-ban pályázatot nyújtott be a külső homlokzat felújítására, amelynek tervezett költsége 29 millió forint.

A szentesi városházába 1911-ben költözhettek be a hivatalnokok. Az elmúlt években itt is kisebb-nagyobb felújításokat végeztek.

Olvasóink írták

  • 3. Lehiggadt 2010. január 03. 02:09
    „A régi szenespincéket a németek mindenütt kihasználták, és megcsinálták a Ratskellereket, a tanácsi pincéket... Azokból reprezentatív, klassz éttermeket csináltak!... A pincékben nem patkányfészkes irattárakat kellene működteteni!”
  • 2. flexsnake 2010. január 02. 23:55
    „végülis egy .... kis állatkert :D A majmok etetése szigorúan tilos, ezért nincs már büfé bent :D”
  • 1. Mignon 2010. január 02. 22:21
    „" Turisztikai celpontok ".
    Röhög a belem.

    Ha M.o.-on tovabbi eröt nyer a jobboldal, ezek lesznek a

    "katonai celpontok"!!!

    :)))”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szilveszteri tánc az esőben - fotókkal!

Több százan búcsúztatták az óévet a szegedi Széchenyi téren. Úgy tűnt, a dudával felszerelkezett utcabálozók jobb hangulatban buliznak, mint a szórakozóhelyeken ücsörgők. Tovább olvasom