Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 14°C | 25°C Még több cikk.

Tűz volt Algyőn, a MOL gázüzemének telephelyén

Algyő – Egy kompresszor hűtőegysége gyulladt ki Algyőn a MOL-telepen a gázüzemben. A lángokat megfékezték.
Tíz autóval ötven tűzoltó vonult ki szerdán a MOL Magyarország Nyrt. Algyői Gázfeldolgozó Üzemébe, ahol 10 óra 26 perckor a kompresszorok hűtését szolgáló hűtőegység egyik műanyag eleme gyulladt ki, karbantartás – meg nem erősített információnk szerint hegesztés – közben.

– Három, úgynevezett légszárító berendezés égett a kompresszor-egységben, nagy lánggal és füsttel – mondta az üzemnél lapunknak Tátrai János tűzoltó alezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. – A MOL saját tűzoltósága, a FER Algyő percek alatt ideért, ez ilyenkor nagyon sokat jelent: két járműfecskendővel, nehéz habbal oltottak. Ezután csatlakoztak a szegedi és hódmezővásárhelyi tűzoltók, összesen tíz gépjárműfecskendővel, létrás és vízszállító kocsival ötven ember dolgozott a helyszínen. 11 órára körülhatárolták a tüzet és megakadályozták a továbbterjedését, negyed 12-re pedig teljesen eloltották, „lefeketítették". Bár tényleg nagy volt a füst, mivel nem olaj vagy gáz égett, a lakosság egy pillanatra sem volt veszélyben.

A tűzoltók öt riasztási fokozatot különböztetnek meg a veszély nagyságától függően. Ez az algyői tűz hármas fokozatú volt. A szóvivő kérdésünkre, összehasonlításképp elmondta, ha Szegeden egy családi ház ég, az kettes fokozatú tűznek számít.

* * *

Tűz volt Algyőn, a MOL gázüzemének telephelyén. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

Hármas fokozatú tűzhöz riasztották a tűzoltókat a MOL Magyarország Nyrt. algyői gázüzemének telepére. Fél tizenegy előtt pár perccel nem sokkal csaptak föl a lángok.

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító


A tüzet először a MOL saját tűzoltósága, a FER Algyő kezdte nehéz habbal oltani. Majd bekapcsolódtak szegedi és vásárhelyi egységek, mintegy negyven tűzoltó oltott. A lángokat rövid idő alatt lokalizálták. Majd hamar el is oltották. Személyi sérülés nem történt, a lakosok nem voltak veszélyben. Egy javítás, karbantartás alatt álló kompresszor gyulladt ki.

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító


* * *

A MOL Magyarország Nyrt. hivatalos közleménye

Ma reggel 10:20 perc körül karbantartás közben kigyulladt az Algyői Gázfeldolgozó Üzem kompresszorainak hűtését biztosító hűtőegység egy műanyag eleme. Az üzemi FER tűzoltóság perceken belül megkezdte az oltást és a kiérkező szegedi tűzoltókkal közösen fél órán belül be is fejezték.

Személyi sérülés nem történt, a gázfeldolgozás zavartalanul folyik.



Korábban írtuk:

A füst Szegedről is jól látszik. Fotók: Segesvári Csaba
A füst Szegedről is jól látszik. Fotók: Segesvári Csaba

A MOL telephelyén egy kompresszorállomás ég az előzetes információk szerint. Lakosság egyelőre nincs veszélyben. Szegedi és hódmezővásárhelyi tűzoltók és az algyői FER létesítmény-tűzoltósága is oltja a lángokat.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. howatowabb 2013. február 28. 11:23
    „Nemrégiben járt náluk a Kossuth Rádió, Vendég a háznál c. műsora, érdekes volt a műsor. Biztonságosnak tűnt! Úgyhogy vigyázzanak az ott dolgozók, hogy a gáz jó helyen legyen!”
  • 35. utopia 2013. február 28. 07:31
    „28. Dizel
    Az 1965 július 17.-én volt”
  • 34. Ganxta 2013. február 28. 00:35
    „4. queenmargareth1 2013.02.27. 11:27
    Gondolkodom, hogy rémhírterjesztésért feljelentelek, meg a DM-et is persze.

    Minden xart ki tudnak moderálni, csak ilyen hülyeséget nem?”
  • 33. SP 2013. február 27. 22:18
    „32 vélemény

    Van lehetőség rá, pár tízezer Ft.
    Igaz Algyő korlátozott légterű biztonsági célból. (R14)
    De távolabbról betekinthető, teleobjektívvel pedig tökéletesen. Az időjárás nem volt az igazi most.

    Titok nincs,
    hisz nyilvános műholdképekhez is hozzá lehet férni, ha valakit érdekel az adott táj.

    Egy kiállításon látható volt pár éve
    francia kémműhold régi felvétele, amikor a MOL épült még az átkosban.

    A földmunkák során
    a csövek nyomvonalában a föld keveredett. Ez alapján kontúrosan, pontosan jól látható, hogy mi is épült.
    Hova vezetnek a csövek.”
  • 32. vélemény 2013. február 27. 21:22
    „31. SP
    Ez nem Amerika, ahol a fotósok helikopterrel közlekednek. :)”
  • 31. SP 2013. február 27. 21:00
    „Jó teleobjektívvel
    kellő magasságból sok mindenre lehet rálátás.”
  • 30. kiskacsa 2013. február 27. 20:54
    „17. bakosandras
    Az üzembe nem lehet csak úgy besétálni még rendes körülmények között sem. Aki ezt engedélyezheti bizonyára mással volt elfoglalva... Ez talán érthető. Még ha el is érték volna öt a sajtó munkatársai, kizártnak tartom, hogy közel mehettek volna a helyszínhez. A biztonsági őrség tagjait meg nem kiemelkedő diplomáciai érzékük miatt szeretjük. Ezért talán a cég is elnézést kér, de ha mégsem, hát sajnálom!”
  • 29. vélemény 2013. február 27. 20:26
    „26. queenmargareth1
    Egy laikus is látja az eredeti és a "szerkesztett" képek közötti különbséget.
    Van aki még ma is Pajtás gépet használ fekete-fehér filmmel?”
  • 28. Dizel 2013. február 27. 19:13
    „Az mikor volt amikor egy gáz-kút gyulladt ki?”
  • 27. kovboj3 2013. február 27. 19:05
    „hát ha ott rendesen kigyullad valami, akkor lángok is látszanak. a lakatosok profik - még a műanyagot is meghegesztik.”
  • 26. queenmargareth1 2013. február 27. 18:35
    „25. vélemény 2013.02.27. 17:45
    olvasd már el néha mit írnak mások is:)17. bakosandras 2013.02.27. 13:22 görgesd....”
  • 25. vélemény 2013. február 27. 17:45
    „21.
    A mai tudósító képei sem korrektek.”
  • 24. Egyolvasó 2013. február 27. 16:59
    „Egy ok, hogy holnaptól emelkedjenek az üzemanyag és a gáz ára.”
  • 23. queenmargareth1 2013. február 27. 16:20
    „:)nem, nem részeg, nem kocsmában:)és... de nevet úgysem adok, mert kirúghatják, mint írtam, 50%, hogy igaz, ez most olyan, mintha nem tudnátok, hogy hol éltek.”
  • 22. vélemény 2013. február 27. 15:12
    „... gyulladt ki, karbantartás - meg nem erősített információnk szerint hegesztés - közben.
    - Csavar lazítástól, tisztítástól stb. általában nem szokott tűz keletkezni.”
  • 21. SP 2013. február 27. 14:31
    „Frank Yvette
    a kedvenc fotósom.
    Azonnal felismerem a képeit név nélkül is. Néhány görbe füstöt nem fotózott véletlen?”
  • 20. vélemény 2013. február 27. 14:27
    „Bár tényleg nagy volt a füst, mivel nem olaj vagy gáz égett, a lakosság egy pillanatra sem volt veszélyben.
    - És az üzemben dolgozók sem.
    Egy-két tanyán kívül jó pár kilométerre nincs lakóépület.”
  • 19. Amati 2013. február 27. 14:17
    „jó nagy műanyag elem lehetett...”
  • 18. csafe 2013. február 27. 13:43
    „17. bakosandras
    Nekem ez így is teljesen elég. Messziről látszik a legjobban mekkora a tűz!
    Gratula a tűzoltóknak! Látszik hogy ilyen tüzekre fel vannak készülve.”
  • 17. bakosandras 2013. február 27. 13:22
    „jonbovi, Csaba tényleg a mi fotóriporterünk, de - most hadititkot árulok el - éppen szabadságon van, és tényleg fotózott otthonról, mert látványos volt a füst a házakkal, de kaptunk olvasói képet is. Meg oda is mentünk, amilyen gyorsan tudtunk: a katasztrófavédelem szóvivőjével egy időben. A háttér: ez az üzem az úgynevezett Déli útról közelíthető meg, a tűz kerítéssel körbevett, zárt, őrzött területen történt. Nem nagyon lehetett odalátni kívülről. Mi és egy másik kolléga még egészen a sorompóig jutottunk, de a biztonsági őr nagyon hatorázottan elküldött minket még a parkolóból is, azt most nem részletezem, milyen szavak kíséretében. Nyilván ő is a munkáját végezte, ahogy mi. Be a kapun nem mehettünk, így kolléganőm a kerítésen kívülről keresett olyan helyet, ahonnan teleobjektívvel ráfotózhatott a tűzoltókra. Aztán a kerítéstől is mennünk kellett... A többieket, a tévéseket már a bekötőúton is csak egyesével engedték be. Ez így szokott lenni, ha egy üzemben történik valami. Egy közúti baleset azért más, mert ott, ha közterületen áll a kollégám, onnan nem lehet elküldeni.”
36 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hegedűs Bettina első zongoraestje

Március 8-án 18 órakor a Zákányszéki Művelődési Ház és Könyvtárban a fiatal zongorista, Hegedűs Bettina első önálló koncertjét rendezik. Tovább olvasom