Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Tüzes-fagyos, pezsgős újévköszöntő Szegeden

Szeged - Éjfélre megtelt a szegedi Széchenyi tér, a nagy hideg ellenére is sokan voltak kíváncsiak a városi tűzijátékra. Két férfi nézeteltérésbe keveredett a Kárász utcán: szóváltás után az egyik lefejelte a másikat.
A szivárvány minden színében pompázó parókákkal, álarcokkal és dudákkal felfegyverkezett szegediek lepték el december 31-én éjszaka a belvárost. Az óévet búcsúztatók már este hat után kimerészkedtek az utcára – a nagy hideg ellenére. Többen házibuliba igyekeztek, vagy valamelyik szórakozóhelyre, hogy méltóképpen búcsúztassák el 2008-at.

Este tízkor még kevesen sétáltak a Széchenyi téren. Akik kijöttek, azok közül sokan ekkor szerezték be az utcai árusoktól a szilveszteri kellékeket: színes parókák, kalapok és álarcok kerültek a bulizók fejére, a trombitálás pedig egyre erősödött. A mínusz fokok elől a Casablanca Kávézóba menekültünk. Itt igazi házibuli-hangulat várt: régi és új slágerekkel, rengeteg lufival és színes lampionokkal.

– Minden évben valamelyik szórakozóhelyen búcsúztatjuk az óévet. A barátnőimmel jöttem, és nagyon jól érezzük magunkat! Remélem, jövőre több ilyen buliban lesz részünk! – tervezgette az új esztendőt a kávézó bárpultja mellett az egyetemista Kalmár Anita.

Antal Norbert és Vígh Anikó csókkal köszöntötte 2009-et. Fotók: Segesvári Csaba

Éjfél előtt egy órával a JATE-klub előtt kisebb sor állt. A plafonról szerpentinek lógtak, a folyosón egyre nagyobb tömeg gyűlt össze. Többnyire középiskolások és egyetemisták vártak itt az új évre. A tánctól kimelegedett fiatalok nagy része ekkor már láthatóan nem volt szomjas. A nagyteremben egyre kevesebb hely maradt az újonnan érkezőknek, és egyre többen kívántak boldog új évet mindenkinek. A 11. osztályos, ének tagozatos Luca egy óévbúcsúztató sípszólót adott elő a barátainak, akik jót mulattak a rögtönzött előadáson.

Rengetegen választották a Sing-Singet az új esztendő köszöntésére. Csillámportól csillogó hajú, fekete és fehér, ezüst és arany flitteres felsőbe öltözött lányok és felgyűrt ujjú ingre vetkőzött fiúk mutatták be a zenecsatornákról elesett táncmozdulatokat. A háziasszony, Zimány Linda mosolyogva pózolt bárkivel egy fotó erejéig, hogy minél emlékezetesebben kezdődjön el az új év.

Fél tizenkettőkor háborús övezetre kezdett hasonlítani a Kárász utca. Földről és kézből indított, színes tűzijátékok jelezték, hogy hamarosan elkezdődik 2009. A Széchenyi téren a Magna Cum Laude szórakoztatta az egyre nagyobb tömeget. A földön gyűltek az eldobált szerpentinek és az üres üvegek.

Néhány kis lurkó nagyon élvezte, hogy ilyen sokáig ébren maradhatott. Csúszkáltak a befagyott pocsolyákon, és fogócskáztak a szilveszterező felnőttek között. Egy kisfiú azonban már bóbiskolt apukája nyakában. A szülei azt mondták, még sosem maradt fenn ilyen sokáig, de a nagy fáradtság után biztosan hatalmasat fog aludni a csöppség.

Fotók: Segesvári Csaba

Pár perccel éjfél előtt elsötétült a belváros. A visszaszámlálást és a Himnuszt nyolc-tíz perces tűzijáték követte. A szerelmesek csókkal, a barátok nagy öleléssel kívántak egymásnak boldog új évet. Durrantak a pezsgők, repültek a konfettik. Akinek ez nem volt elég, azok megállás nélkül gyújtogatták saját tűzijátékaikat. A Kárász utcán egymással szembe jövő ismerősök és ismeretlenek köszöntötték egymást németül, angolul, magyarul: Prosit Neujahr! Happy New Year! Boldog új évet!

Nyugodt szilveszter éjszaka

Nézeteltérésbe keveredett két férfi szilveszter éjszakáján a szegedi Kárász utcán: szóváltás után az egyik lefejelte a másikat. A pórul járt férfi 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az incidens miatt kihívták a rendőröket, akik a keménykedő ellen garázdaság miatt indítottak eljárást.

A szegedi tűzoltókat nem riasztották sok helyre az óév utolsó napján: mindössze három kuka kapott lángra a belvárosban, ezeket hamar eloltották. Petárdázásról sem a rendőrség, sem a tűzoltóság nem tudott a városban.

A mentősök azt mondták, nem volt kirívó eset szilveszter éjjelén Szegeden. Több részeget szállítottak be, mint máskor, de ennél komolyabb dolguk nem akadt. Tegnap délelőtt egy kiskundorozsmai lakástűzhöz riasztották az ügyeleteseket: innen három sérültet vittek kórházba. Makón egy kihűlt, feltételezhetően hajléktalan férfit találtak az utcán, akit fagyási sérülésekkel, súlyos állapotban kórházba szállítottak.

Olvasóink írták

  • 8. Zs 2009. január 06. 13:28
    „No, erről az élményről is lemaradtam... :(”
  • 7. Iza3 2009. január 02. 14:31
    „Zs!
    Ne tudd meg, milyen Szilveszterem volt!
    Akkor inkább márt tapostak volna halálra a RETROban.....! A te lábad szívesebben elviseltem volna, hidd el.
    (De annyi tuti, -nem kell mostanában Kecskemétre mennem.....!:)”
  • 6. Zs 2009. január 02. 14:24
    „B.Ú.É.K!
    Iza3.
    Veszélyes is mezítláb nagy tömegben salátázni... :D”
  • 5. Iza3 2009. január 02. 13:03
    „Evelyn!
    Ismét "hering party" volt a RETRO-ban?
    Élvezettel faltam volna én is a salátát, :) egy jó nagy könyékkel a hátamban és egy 45-ös sz@rtaposóval a lábam ujján.....:I)”
  • 4. angelamelony 2009. január 02. 12:18
    „Sziasztok.
    Szerintem nagyon jó volt a Magna Cum Laude a Széchenyi téren...
    És volt egy kedves srác aki pezsgővel kínált meg..jó volna megtalálni...valaki nem tudja ki volt az?:):):):))”
  • 3. Evelyn_26 2009. január 02. 00:30
    „Belvárosi Mozi, SING a piactéren, egyetemi klub....azért ennék sokkal több helyen volt igazán jó buli a Belvárosban, mi a Retroban és az Átrium ICON Café-ban voltunk, mindkettő nagyon-nagyon jó volt és szívesen olvastam volna ezekről is élménybeszámolót az újságírótól.”
  • 2. Mil 2009. január 01. 21:42
    „Birkák. Együtt a nyáj.”
  • 1. Agika88 2009. január 01. 21:38
    „Mért van az, hogy sosem tudom megnézni a galériát, mert nem jelenik benne meg semmi? :(”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerencsét hozó aranyliliomok a REÖK-palotában

Szeged - A legenda szerint szerencsét hoz az új év első napjaiban megérinteni a REÖK-palota… Tovább olvasom