Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C Még több cikk.

Tűzzsonglőrök és ígéretfa a Föld Óráján Szegeden

Szeged - A globális felmelegedés elleni küzdelemre és az energiapazarlás visszafogására hívták fel a figyelmet a Föld Óráján világszerte. Szegeden az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban (TIK) is lekapcsolták a villanyokat szombat este.

- Nem pazaroljuk feleslegesen a vizet, és lekapcsoljuk a villanyt azokban a helyiségekben, ahol nem tartózkodunk. Páran azt írták az ígéretfára, hogy elzárják a vizet, amíg fogat mosnak. Nekünk ez természetes volt eddig is - foglalta össze a szegedi egyetem két hallgatója, Vajda Flóra és Berecz Tünde, hogy ők mit tesznek a környezet védelméért. A lányokkal a szegedi TIK-ben találkoztunk szombat este, ahol 20 óra 30-kor jelképesen lekapcsolták a világításokat. A sötétség idejére többféle programmal, például tűzzsonglőrök bemutatójával, társasjátékokkal, zöld kvízzel, élőzenével és éjszakai tetőtúrával várták a látogatókat.

Tűzzsonglőrök és ígéretfa a Föld Óráján Szegeden. Fotó: Frank Yvette (galéria)

A Föld Óráját 2007-ben rendezték meg először Sydneyben. Az idei évben a WWF Magyarország hatodik alkalommal csatlakozott a világ legnagyobb civil önkéntes akciójához, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a globális felmelegedés elleni küzdelemre és az energiapazarlás visszafogására. Szombaton a világ 152 országának több ezer településén és vállalatánál oltották le egy órára a villanyokat.

Erdélyi Evelyn, a TIK igazgatója szerint már nem lehet kérdés, miért fontos, hogy a környezettudatosságra figyeljünk. Az intézmény, amely harmadszor csatlakozott az akcióhoz, évről évre csökkenti energiafelhasználását. - 2008-ban 220 ezer köbméter volt a gázfogyasztás, tavaly 152 ezer. Az áramfogyasztás 2008-ban 2 millió 780 ezer kilowattóra volt, a tavalyi évre ez 2 millió 170 ezerre csökkent - közölt néhány adatot Erdélyi Evelyn. Hozzátette, éjszakánként semmilyen világítás nincs a TIK-ben, csak a kandeláberek lámpái égnek.

Tűzzsonglőrök és ígéretfa a Föld Óráján Szegeden. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Szeged városa is csatlakozott a környezetvédelmi akcióhoz: 24 épület, szobor díszkivilágítása szünetelt egy órán keresztül. Lekapcsolták többek közt a városháza, a dóm, az Anna Fürdő, a Mátyás téri ferences templom díszkivilágítását, de jónéhány Széchenyi téri szobor is sötétben maradt. A Föld Órája Fővárosa címet Szigetszentmiklós nyerte el - ezen a településen regisztráltak hazánkból legtöbben a lakosságszámhoz viszonyítva.

Olvasóink írták

  • 4. pityesz76 2013. március 25. 05:40
    „daffy ez igaz de ez nem erről szól
    az eredeti ötlet se az volt hogy hatams sporolást hajtsunk végre a villanyszámlán :)
    a cél ausztráloknál a fény-szennyezés minimalizlása ha csak egy órácskára is hogy gyönyörködhessenek az éjszakai égboltban :)”
  • 3. toth.andras.akos 2013. március 24. 23:33
    „Volt távcsöves bemutató is, pontosabban lett volna, mivel az időjárás meghiúsította. Kér érte, az lett volna a legértelmesebb program. :-)”
  • 2. daffy 2013. március 24. 20:05
    „Attól még,hogy 1 óráig nem égetjük a villanyt,egy adott ország energiafelhasználása az adott órában relatíve csökken ezek okán például,de az erőművek generátorai még teljes kapacitással mennek,legyen az gáz és szén üzemű erőmű a többiről nem beszélek,mert ezek szennyezik inkább a levegőt.Attól még az erőmű energetikusa nem fogja leállítani a generátorokat az adott órára,mert az újraindítása több energiába kerülne,mint amennyit megspórolna az adott órában.Ez egy népvakítás semmi értelme sincsen.Sajnos volt az országban pár MW-nyi teljesítmény kiesés a hálózati üzemzavarok miatt,de ekkor is az adott erőművek ugyanannyi teljesítménnyel és kapacitással rendelkeztek az országos és a nemzetközi kooperációs energetikai hálozat rendszerében.Csak a fogyasztás volt kisebb valamint több felesleges energiánk volt akkor a bajban,mint esetleg a föld órájában,csak az a felesleges energia máshova koszált el.Jobb híján exportáltuk valamelyik környező országban.Akkoriba volt értelme az éjjeli féléjjeli közvilágítás vezérlésnek,de akkor a közvilágításban lévő beépített teljesítmények országos színten joval több volt,mint napjainkban,azzal a különbséggel,hogy azóta bővültek ezen hálózatok nagyságai és teljesítményei,nem szólva az elmúlt 20-30 év óta létesült új üzemekről városrészektől,melyeknek meg van a maga teljesítmény igénye,melyek több erőműkapacitást igényelnek.”
  • 1. macs 2013. március 24. 12:59
    „Csak kérdezem, a diszkivilágítást a hétköznapokban nem lehetne éjféltől lekapcsolni?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halpusztulás a Holt-Maroson

Horgászati tilalmat rendeltek el a Holt-Maros Fő fasor és Derkovits fasor közötti szakaszán halpusztulás miatt. Tovább olvasom