Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Ügyeletet, rendőrőrsöt várnak

Csanádpalota - Másfél hónappal a várossá avatási ünnepség után elmúlt az eufória Csanádpalotán. Az emberek továbbra is örülnek a cím elnyerésének, de egyre jobban szeretnék látni, milyen előnyökkel jár ez számukra.
- Szerintem egyelőre nem változott Palotán semmi attól, hogy megkaptuk a városi címet – hallottuk Déri Tamás Pétertől a legfiatalabb Csongrád megyei város főterén. Bár kora reggel volt, már munkából jött hazafelé, állatokat gondoz ugyanis egy gazdánál. Neki nem újdonság városi polgárnak lenni, hiszen másfél éve Makóról költözött ide, mert miután ott eladta a házát, itt olcsón tudott venni másikat. Mi kellene ahhoz, hogy igazán városnak érezze Palotát? Például rendőrőrs, helyi orvosi ügyelet, és hétvégén is nyitva tartó patika. A falu „előléptetését" ettől függetlenül jó ötletnek tartja, és bízik benne, hogy lesz fejlődés.

A 17 esztendős Klembucz Bianka épp buszra várt a megállóban – csoda-e, hogy az elsők között említette egy rendes buszváró, illetve a sűrűbb járatok hiányát? Amúgy Makón tanul a Juhász Gyulában rendvédelmi szakon, de gondolkodik a modellkarrieren és a kozmetikusi munkán is, nem biztos tehát, hogy Csanádpalota lesz a jövője. Azt mondta, már megszokta, hogy szülőfaluja immár város, örül neki, makói barátaival beszéltek is erről. Ám úgy véli, 10-20 évnek el kell még telnie ahhoz, hogy igazán városias legyen.

Belvárosi életkép. Van még hova fejlődnie a megye legfiatalabb városának. A szerző felvétele
Belvárosi életkép. Van még hova fejlődnie a megye legfiatalabb városának.
A szerző felvétele

Hasonló volt a véleménye a nyugdíjas takarítónőnek, Baksa Istvánnénak is. Úgy vélte, jó ötlet volt pályázni a városi címre. Egyelőre nem látja nagy jelentőségét, különösebb büszkeséget sem érez, hogy városi polgárrá lett. – Kihalt minden, még boltok sincsenek, kocsma viszont rengeteg – foglalta össze a véleményét. Annak azért örül, hogy látja, egyre több az aszfaltozott út, és reménykedik, előbb-utóbb munkalehetőség is lesz a fiataloknak.

A városközpont megszépül

A 3300 lelkes Csanádpalota városi rangra emelését hivatalosan augusztus 20-án jelentették be, ezzel 10-re emelkedett a városok száma Csongrád megyében. Kovács Sándor polgármester most azt mondta, egy előnyét a címnek máris érezhetik a palotaiak hamarosan. Benyújthattak ugyanis egy 50 milliós városközpont-rehabilitációs pályázatot, amit falusi önkormányzatként nem tehettek volna meg. Az anyag elbírálása még idén várható.

Olvasóink írták

  • 1. 140 2009. október 05. 11:25
    „Hajrá Palota!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy év alatt épült meg a kübeki út

Kübekháza, Klárafalva - Ez az egyetlen menekülési út, ha a 43-ast baleset miatt lezárják. Tovább olvasom