Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Új bejárat a Mars térre

Új csomópont épül a nagykörúton, a Mars tér sarkánál. Innen érhető el a piac parkolója. A buszállomás forgalmát a piaci útvonaltól elszigetelten vezetik. A hamarosan megvalósuló terv szerint a piac kocsival az egykori vásárterület felől közelíthető meg. Ennek költsége Nagy Sándor szerint körülbelül 30 millió forint.
A két kiscsarnok már megnyílt, de a közlekedési kapcsolatok kialakítása még nem fejeződött be a Mars téren. Nagy Sándor alpolgármester úgy fogalmazott: a közlekedési felügyelet „nagyon határozott elképzelése", hogy a piac és a buszállomás forgalmát különválasszák.

A hamarosan megvalósuló terv szerint a piac kocsival az egykori vásárterület felől közelíthető meg. A nagykörúton egy új jelzőlámpás csomópont épül. Ennek költsége Nagy Sándor szerint körülbelül 30 millió forint. Az alpolgármester azt mondta, minderre azért van szükség, mert a Párizsi körút és a Mérey utca sarkán létesített csomópont túlterhelt, a piac és az autóbusz-pályaudvar kiszolgálása nem megfelelő.

Csarnokokat avattak

Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármestere hivatalosan is felavatta a Mars téri két csarnokot, az Irént és az Annát tegnap délelőtt. Noha az üzletek nagy része már egy héttel ezelőtt kinyitott, a kereskedők zöme csak a napokban kapta meg a működési engedélyét. Az Annában – a Mars tér első butikosáról elnevezett csarnokban – a ruhások, az Irénben az élelmiszer-kereskedők bérelnek üzletet. A két csarnok és a parkoló felépítése 540 millió forintba került.

A buszpályaudvar felől, a tér másik oldaláról a piac a jövőben nem érhető el. A Mars térnek az az oldala ugyanis a terv szerint csak a rókusi templom mellett, a Kossuth Lajos sugárút felé hagyható el. A két rész közti „szigetelés" az élelmiszer-ipari főiskola előtti rész, amelyet lezárnak.

A piac vevőparkolója a nagykörút felől a Gábor Dénes-iskola és a börtön előtt elhaladva közelíthető meg – ezeket a szakaszokat kétirányúvá teszik. A Gábor Dénes felől a körútra balra és jobbra is lehet majd kanyarodni, és mindkét irányból le lehet térni a piac felé is. A körutat egy sávval szélesítik, csakúgy, mint a Gábor Dénes előtti útszakaszt. A börtön előtt az útpályát a tér közepe felé kissé eltolják – biztonsági okokból.

A Mars téren egyébként összesen 406 parkolóhelyet alakítanak ki, zömében az élelmiszer-ipari főiskola előtt, a piac telkén.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ha lassan is, de megújul a felsővárosi templom

Majdnem egy évig húzódott a felsővárosi templom tetőfelújítása, mert a kivitelező szerződést… Tovább olvasom