Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Új elnevezést kap öt kar

Több kar elnevezése is megváltozik a Szegedi Tudományegyetemen, az élelmiszer-ipari főiskolai karból például mérnöki kar lesz. A módosításokat az universitas nemrég elfogadott szervezeti és működési szabályzata tartalmazza. Ez azokat a szolgáltató egységeket is felsorolja, amelyek most alakulnak meg az egyetemen.
A március elsején hatályba lépett módosított felsőoktatási törvény indokolta, hogy új szervezeti és működési szabályzatot alkossanak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Az október végén elfogadott dokumentum az eddigi SZMSZ-re épül, de több helyen módosult a szövege, illetve belekerültek teljesen új részek is. Az egyik fontos változás – tájékoztatta lapunkat Merényi Mária, az egyetem főtitkára –, hogy a tizenegyből öt kar más nevet kap. A legszembetűnőbb változáson az eddigi élelmiszer-ipari főiskolai kar (SZÉF) esett át, amely a jövőben mérnöki karként működik. Az intézményben továbbra is oktatnak élelmiszeripari mérnököket, de a képzési paletta bővül: itt folyik majd az anyagtudományi, környezetipari, agro-biotechnológiai, illetve szoftveripari fejlesztésekhez kapcsolódó szakemberek felkészítése.
Az eddigi Juhász Gyula tanárképző főiskolai kar neve ezentúl Juhász Gyula pedagógusképző kar lesz. A változás azt is jelzi, hogy a tanárképzésért felelős szervezeti egység – a szenátus döntése alapján –
Új elnevezések

Az SZTE tizenegy karából a következő öt elnevezése változik. (Zárójelben a régi név.)
Egészségtudományi és szociális képzési kar (egészségügyi főiskolai kar)
Juhász Gyula pedagógusképző kar (Juhász Gyula tanárképző főiskolai kar)
Mérnöki kar (élelmiszer-ipari főiskolai kar)
Zeneművészeti kar (zeneművészeti főiskolai kar)
Mezőgazdasági kar (mezőgazdasági főiskolai kar)  
a bölcsészettudományi kar.

Az új törvény szenátus és gazdasági tanács felállítását rendelte el az egyetemeken. Az SZMSZ mindkét testület feladatát és jogkörét meghatározza. A szenátus mint az universitas legfőbb döntéshozó szerve a korábbi intézményi tanácsoknál több jogosultságot kapott a gazdálkodás területén: dönthet gazdálkodási szervezet alakításáról, ingatlan hasznosításáról vagy hitelfelvételről. A gazdasági tanácsnak pedig elsősorban az a feladata, hogy véleményt mondjon az egyetem költségvetéséről, a fejlesztési tervekről, továbbá a gazdálkodási szervezetet létrehozó és az ingatlanokat hasznosító döntésekről.

Az SZMSZ-ben felsorolt szervezeti egységek mellett új szolgáltató munkacsoportok is alakulnak az egyetemen. Ilyen például a stratégiai és minőségfejlesztési igazgatóság, az innováció és ipari kapcsolatok igazgatósága, a technológiai hasznosítási iroda, az ipari kooperációs és koordinációs iroda, a kutatásszervezési igazgatóság, a hallgatói és közkapcsolati, valamint a marketing és kommunikációs igazgatóság.

H. Sz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Finisben a babafotózás

A Délmagyarország és a Délvilág legkedvesebb családi eseménye, Az év babája 2006 verseny utolsó… Tovább olvasom