Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Új étolajakat fejlesztettek ki Szegeden

Szeged - Öt új, egészséges étolajat és ezek esszenciáját fejlesztették ki a Szegedi Gabonakutatóban.
Öt új, egészséges étolajat és ezek esszenciáját fejlesztette ki a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. Ipari Növények Főosztálya; az olajok új napraforgó- és olajlen-fajtákból, hidegen sajtolással készülnek - mondta el Áy Zoltán tudományos segédmunkatárs.

Tájékoztatása szerint a termékcsalád egy most zárult pályázat eredménye. A Nemzeti Innovációs Hivatal Baross Gábor programja támogatta a munkát, amely két évig tartott, elvégzésére 50 millió forintot nyertek.

Az új olajok különlegessége a beltartalmukban rejlik, ami elsősorban a magfajtától függ, a növénynemesítéssel ugyanis az olaj minősége tág határok közt változtatható - magyarázta a kutató.

A napraforgóból készült hagyományos, boltban kapható étolajokhoz képest ezeknek a fajtáknak jelentősen módosították a zsírsav-összetételét. Az olaj savtartalmát olyan magasra emelték, amely az olívaolajra sem jellemző. Az olívaolaj savtartalma körülbelül 80 százalékos, az új olajok savszintjét pedig 85-90 százalékra emelték, míg egy hagyományos napraforgó étolajnál, ez mindössze 25 százalék.

A magas olajsav rendkívül jótékony hatással van a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére, megelőzésére, csökkenti a káros koleszterin szintjét, az érelmeszesedéseket pedig oldja. A magban levő E-vitamin belekerül az olajba, miután hidegen sajtolással készül, és nem nagyipari módon, ahol ezt a vitamint szintetikusan szokták pótolni. Ez is növeli az olaj felhasználhatóságának idejét, mivel természetes antioxidánsként gátolja az avasodást, az olajok akár négy évig is megőrzik a minőségüket.

A kutatásban két lenolajat és három napraforgóolajat kísérleteztek ki, valamint összeállítottak ezekből egy speciális arányú keveréket, ami egyesíti magában az összes termék előnyös tulajdonságát. Azaz a napraforgóra jellemző kedvező olajsav-arányt és a lenmagra jellemző magas omega3 – linolénsav - szintet tudták egyesíteni egy termékben.

A WALCER, a GK MOR, a SARAY, a ZOLTÁN és a GK LILU termékek előállításánál cél volt az olívaolaj kiváltása. A kifejlesztett termékek szeretnék drágábban adni, mint a hagyományos étolajat, de olcsóbban, mint az Oliva olajat. Áy Zoltán szerint egy éven belül meg lehetne jelenni a termékekkel a piacon.

Hozzátette: hamarosan beadnak egy új pályázatot, amelynek támogatásával az olajok gyógyászati felhasználásának lehetőségeit vizsgálnák.

Olvasóink írták

  • 7. SP 2012. március 13. 09:19
    „Svájcban a havi minimálbér közel 1 000 000 Ft lesz.
    Itt "kicsivel kevesebb", ha dolgozik valaki.

    A panelproli
    ne is álmodozzon az egészségesebb étolajról, életmódról. Arany árban adják majd.
    Egészségügyi ellátás is dettó.”
  • 6. Szerzetes 2012. március 12. 09:35
    „3.: A DM nem tudományos szakfolyóirat, nem tudom miért várod el, hogy az újságíró minden témában otthon legyen. A másik, hogy a kutató, mint a neve is mutatja kutat, és nem újságot ír. Ha Ő írná a cikket, az biztosan 100%-ig patent lenne, de mi egyszerű földi halandók, akiknek 4 évet tanítottak középiskolában kémiát, csak néznénk, hogy "mivan?"
    Így legalább érthető valamennyire számunkra is, hogy miért is jó, amit csinálnak! :)”
  • 5. maflaromeo81 2012. március 11. 20:59
    „Van egy olyan érzésem hogy valami úton módon kikerül majd valamelyik külföldi nagy céghez-aztán meg arany áron majd árulják nekünk...”
  • 4. dondongó 2012. március 11. 13:39
    „Mivel a 400 ft alatti étolaj már ajándék számba megy, itt az ideje az olcsóbb étolaj kifejlesztésének is.:-)”
  • 3. öregvegyész 2012. március 11. 13:16
    „Ha ma cikket elolvasom,vsk gratulálni tudnék. Azt régen tudom hogy a DM nem érti a kémiát,csak kajyvaszol- Engem nagyon érdekelnének a pontosabb kísérleti eredmeénye: Irják meg hol közlik. A másik ami számomra zavaróan homályos:Mi az az esszezcia? Pancsok késznek? A harmadik: Milyen hosszan tudták eddig a belteretlom változása nélkül a hidegen sajtoltalkaat eltartani:A DM midig felereszt egy egy ígéretese röppentyűt,komoly adatok nélkül, aztán meg el vesz a homályban. Magyarul a DM cikkeinek nincs publikációs értéke pl impakt faktor: A gondolat zseniális, gratulálokde megvalósuéását,ha nem haragszik nem látom,csak azt,ha lesz drágább lesz Csak azt nem értem,ha több az olajtartalom,egyszerűbb kinyerni ez miért következik belóle. Sioszor gondolok arra jobb lenne a kutató írná a cikket. akkor érthető is lenne.”
  • 2. igazságkereső 2012. március 11. 11:36
    „Reméljük nem fogják hamisítani, mint a legtöbb magyar terméket. Itt elsősorban a beltartalmi értékre, a szárazanyagtartalomra és a szavatossági eltarthatósági időre gondolok. Köztudott, hogy a magyar kutatók, fejlesztők a világ élvonalába tartoznak! Gratulálok a Gabonakutató Nonprofit Kft kutatócsoportjának, további sikereket kívánok Nekik!”
  • 1. mango1 2012. március 11. 10:55
    „szuper----- már alig várom hogy lehessen vásárolni belöle----csak okosak a mi hazafiaink---GRATULÁLOK NEKIK-”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árvízi Emléknap a Dóm téren - galéria, videó

Ostorcsattogtatás zaja és bográcsgulyás füstje hirdette a 8. Árvízi Emléknapot szombaton a szegedi Dóm téren. Tovább olvasom