Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

Új fóliaház épül a rózsáknak

Zsombó - 70 millió forintos beruházásból közel 6000 négyzetméteres új fóliaház épül Zsombón. A helyieket foglalkoztató vállalkozó szerint a piacon csak fejlesztéssel lehet életben maradni.
A zsombói Gyuris Virág Kft. 12 ezer négyzetméteren termeszt rózsát és mini gerberát jobbára a magyar piacra. A cég ügyvezetője, Gyuris Attila 1992 óta foglalkozik növénytermesztéssel. – A válság ideje alatt rendkívül visszaesett a kereslet, ezért több évig nem volt lehetőség fejlesztésre. Most a Magyar Nemzeti Bank hitelprogramjában 70 millió forintos beruházásból 5760 négyzetméteres új fóliaház épül – mondta Gyuris Attila, miközben körbevezetett a már meglévő fóliasátrakban.

 Új fóliaház épül a rózsáknak. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)
A termelés 12 ezer négyzetméteren folyik. Jelenleg a télre készülnek: metszik a rózsatöveket. – A következő két hónapban a fényhiány miatt visszaesik a termés, majd az új hajtásokból nőnapra lesznek kész virágok. A rózsáknak öt virágzási hulláma van egy évben. A legutolsó ciklus most ér véget, a következő nőnapra várható – magyarázta a szakember.

Gyurisék tízfajta rózsát termesztenek, fajtakísérletben pedig további hússzal „ismerkednek". – Ez azt jelenti, hogy kis mennyiségben teszteljük, hogyan bírják a magyar klímát. A rózsák fele a klasszikus bordó színű, 20 százalékuk fehér és sárga, a maradék egyéb színű – tudtuk meg a cég vezetőjétől.

A 13 zsombóit foglalkoztató kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, jó minőségű rózsát azért nehéz előállítani, mert télen nincs elég fény, nyáron pedig túl nagy a hőség.

Az új, 120 méter hosszú és 48 méter széles fóliaháznak március végéig kell elkészülnie. A háromrétegű dupla fólia közé levegőt fújnak majd, ami a hőszigetelést segíti.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem csak a villamoson vagyunk közönyösek

Nem a szegedi villamosos eset volt az első, hogy az emberek közönye országos botrányt kavart. Tovább olvasom