Délmagyar logó

2018. 10. 22. hétfő - Előd 8°C | 17°C Még több cikk.

Új főúton Dunaföldvárra

Forráskút és a megyehatár között elkezdődik a Szegedről a dunaföldvári hídra vezető út szélesítése. Az új főút hosszú évek alatt épülhet meg, Szegedet Székesfehérvárral és Győrrel kötné össze a dunaföldvári és a dunaújvárosi hídon keresztül.
Két megye közútkezelői közösen dolgoznak a Szeged–Dunaföldvár összeköttetés javításán. A tervek szerint ezen a nyomvonalon egy új főút szelné át az Alföldet, amely Szeged, Székesfehérvár és Győr között teremt kapcsolatot. Valamikor ez az út főútnak minősült, a közutasok tervei szerint a korszerűsítés után 531-esnek nevezik majd el.

A munka elsőként Csongrád megyében kezdődik el, az 5405-ös számot viselő út megyehatár és Forráskút közötti szakaszán dolgoznak majd. A 3700 méteres útszakasz főúttá építése 590 millió forintba kerül. A hatméteres burkolatot hét méter szélesre kell átépíteni, az autóbusz-megállókhoz pedig autóbuszöblöket kell építeni. A pénzt a regionális operatív program pályázatán nyerte el a megyei közútkezelő kht.

Rigó Mihály, a megyei közútkezelő műszaki igazgatója szerint az új főút kettős jelentőségű: Szegedet összekapcsolja két dunai híddal, a
Földvásárlás

Az útépítés előkészítése során rengeteg földtulajdonossal kellett egyeztetni. Az új út szélesítéséhez néhány négyzetmétert igénybe kell venni az út menti földekből. Rigó Mihály elmondta: a polgármester rábeszélésére a forráskútiak engedélyt adtak a terület használatára, így az építés elindulhat, az elnyert uniós forrás nem vész el. A földtulajdonosok és a közútkezelő azonban nem egyezett meg az árról, a tulajdonosok többet kérnek, mint az értékbecslő által megadott összeg.  
dunaföldvárival és az épülő dunaújvárosival, másodsorban a székesfehérvári, győri logisztikai központokkal. A mérnök elmagyarázta: a tervezett és épülő M5-ös, M6-os, M8-as és M9-es pálya trapézalakban zárja körül az Alföld középső részét. Bács megyében kialakul egy „fehér folt", egy föl nem tárt terület, amely 30 percnyi távolságnál messzebb van a gyorsforgalmi utaktól. Ezért a közutasok a Bács megyeiekkel megegyeztek, hogy megtervezik ezt az új főutat, amely átszeli a föltáratlan területet. Hagyományos kétsávos, de a főúti szabványoknak megfelelő út épül.

A Csongrád megyei közutasok a megyehatártól egész Dorozsmáig szereztek építési engedélyt, pénz egyelőre az említett 3700 méteres darabkára jutott.

A szegedi szakaszra egyelőre egy tanulmányterv készült. Eszerint Dorozsmát kikerülné az új főút, amelyet az ötös útba kötnének be. Rigó Mihály elmondta: az M5-ös autópályába is torkollhatna az új főút, de az autópályát építő állami részvénytársaság ezt nem támogatja. A főút átmegy a településeken, elkerülő szakaszokat nem terveztek bele, mert megdrágította volna az építést, gyakorlatilag lehetetlenné tette volna a munkák megkezdését. A Bács-Kiskun megyei közutasok egyelőre nem tudták a szélesítéshez szükséges földterületeket megszerezni, Csongrád megyében viszont egy-két héten belül átadja a munkaterületet a kivitelezőnek a közútkezelő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ártatlan kolbász, kétértelmű jogszabály

Az élelmiszer-ellenőrök rutinellenőrzés során az egyik szegedi üzletben olyan kolbászt találtak,… Tovább olvasom