Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Új helyen a szegedi Waldorf-iskola

Szeged - Szeptembertől új helyen, a Kolozsvári téren, az egykori Móra-iskola helyén működik a szegedi Waldorf-iskola. A legidősebb diákok most nyolcadikosok, ezért az intézmény 2008 őszétől gimnáziumi osztályt is indít.
A Kolozsvári téri Móra Ferenc általános iskolát a szegregáció, vagyis a roma tanulók 80 százaléknál magasabb aránya miatt szüntették meg. A nyáron elköltöztetett önkormányzati intézmény helyét – 15 évre – a Waldorf alapítványi iskola vette bérbe. Az önkormányzat állandó áron biztosítja az épületet, ráadásul az iskola az értéknövelő beruházásokat leírhatja a bérleti díjból.

Kis létszám, kreatív légkör

Az ország közel ötven Waldorf-intézményében több ezer fiatal tanul. Ezen intézményekben egyforma hangsúlyt kap a tudomány, a kézművesség és a művészet. A gyerekek kis létszámú csoportokban, viszonylag szabad, kreatív légkörben tanulnak. A diákok nyolcadikos korukig nem kapnak érdemjegyet, a tanárok szóban értékelik őket. A waldorfos diák gimnazista évei egy évvel tovább tartanak: állami érettségit a 13. év végén kapnak. Ebben az évben csak az érettségi tárgyakat tanulják.

– Az új épületben több termünk van, mint a Napos úton volt, ezért speciális zene- és eurythmiatermet, valamint kémiaelőadót is ki tudunk alakítani úgy, hogy emellett minden osztálynak saját terme maradhat. A tornacsarnok valamivel kisebb, mint korábban és kertünk sincs, de kárpótol bennünket az, hogy a belváros szívéhez közel költöztünk – mondta el az igazgató, Kovács Attila. A gyerekek és a tanárok már belakták a legtöbb tantermet, a folyosókra ugyanakkor ráférne a meszelés. Hamarosan az udvart is csinosítani fogják.

Az iskolát a szülők egyesülete működteti, mint ahogyan a régi, Napos úti épület is az egyesület kezelésében maradt. Ide a korábban a Rigó utcában működő Waldorf-óvoda költözött.

A tavalyihoz képest hét diákkal több, összesen 159 tanuló kezdte meg a tanévet a szegedi Waldorf-suliban. Az alapításakor, 2000-ben mindössze 12 gyerek iratkozott be az akkor még újszentiváni iskolába, azaz mára megtízszereződött a diákok száma. A legidősebb növendékek most nyolcadikosok, ezért 2008 szeptemberétől gimnazista évfolyammal bővül az intézmény.

– A gimnáziumi osztályba nemcsak a mi végzőseink, hanem külsősök is beiratkozhatnak majd. Egy kilencedik osztály elindítását tervezzük, 20-25 diákkal. Beadtuk a szükséges papírokat, a nyilvántartásba vétel megtörtént, de még várjuk a működési engedélyt. Az intézmény nevébe így hivatalosan is bekerül majd a gimnázium szó – árulta el az igazgató.

A szegedi Waldorfban hetedikig osztálytanító foglalkozik a gyerekekkel. A nyolcadikosokat már szaktanárok oktatják, akárcsak a tervezett középiskolai szakasz diákjait.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénteken nyitott a szegedi korcsolyapálya

Szeged - Sok diák lógott az iskolából, csak azért, hogy az elsők között korcsolyázhasson a szegedi… Tovább olvasom