Délmagyar logó

2018. 11. 21. szerda - Olivér 3°C | 8°C Még több cikk.

Új szekeres világrekord

Amikor a szegedi Aranyi László két éve a maratoni távot hét óra huszonöt perc alatt hárommázsás szekér elé fogva teljesítette és ezzel felállított ebben a műfajban egy alaprekordot, a híres erőművész, Fekete László azt mondta: „No, druszám, százhúsz évig fehér ember ezt a csúcsot nem dönti meg."
Amikor a szegedi Aranyi László két éve a maratoni távot hét óra huszonöt perc alatt hárommázsás szekér elé fogva teljesítette és ezzel felállított ebben a műfajban egy alaprekordot, a híres erőművész, Fekete László azt mondta: „No, druszám, százhúsz évig fehér ember ezt a csúcsot nem dönti meg." Mit ad Isten, a ruzsai napok alkalmával a hatvanéves szekérhúzó saját rekordját 35 perccel megdöntve hat óra ötven percre javította a maratoni szekérhúzás világrekordját. Aranyi László a próbatétel után tükörbe is nézett és megállapította: még mindig fehér ember.

A szekérhúzó, mert sokan csak így ismerik, a római olimpia hatására 47 évvel ezelőtt kezdett el sportolni. Néhány évvel ezelőtt Tápé központjától kilenc nap alatt elhúzta megpakolva a 340 kilós szekeret Kocsig, ami 254 kilométer és 500 méter. Drog és erőszak mentes életet! – hirdeti minden útján. Majd 2004 májusában, Tiszaszigetről indulva tizenegy nap után érkezett meg az ország legmagasabb pontjára, az 1014 méteres Kékesre.
„Húzd, ki tudja, meddig húzhatod" – mondogatja magának a nagy feladatok előtt Aranyi László. Úgy gondolja: jövőre ismét megpróbálkozik a Tápé–Kocs közötti „rövidke" távval és ha akadna kísérője, támogatója, akkor élete nagy szekerezését is végrehajtaná. Körbekutyagolná dorozsmai kocsijával az országot ötven nap alatt. „A 2200 kilométeres próbatétel után nem tudom, még mit eszelek ki, de az már biztosnak látszik, három év múlva pajtába zárom a szekereket."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi rekordkaralábé

Szeged - Óriásdinnye és égbe meredő kukorica után egy újszegedi gazdasszony lepett meg bennünket a… Tovább olvasom