Délmagyar logó

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 6°C Még több cikk.

Új színben a Mozgay-ház

Szeged - Húsz év után színt váltott az Oskola utca gyöngyszeme, a majdnem 150 éves műemlék Mozgay-ház. A szakember szerint – mivel az eredeti festéknek nincs nyoma – akár ilyen is lehetett.
Az Oskola utca és vele Szeged egyik legrégebbi épülete a nagyárvízkor már állt a Palánk városrészben. A kutatások szerint 1860-ban építette Mozgay Károly szabómester, akiről a Mozgay-ház nevet kapta. Az utcáról nyíló üzletben férfiruha-készítő műhelyt működtetett.

1885-ben került a romantikus stílusú ház Ujvári István és felesége tulajdonába, akikről keveset tudni. 1920 körül cserélt megint gazdát az épület; a Brittig – magyarosítás után Bertényi – család vásárolta meg. Tőlük vette meg a Mozgay-házat 1974-ben Ábrahám Lászlóné. Az alsó üzletben számos bérlő váltotta egymást: légitársaság, biztosító, telefonos márkabolt és számítástechnikai szaküzlet. Jelenlegi tulajdonosa öt éve vendégházat rendezett be az emeletén. Ez a város egyetlen műemlékben működő magánszálláshelye.

Fotó: Schmidt Andrea
Fotó: Schmidt Andrea

A szerény homlokzat mögött építészeti érdekesség bújik meg. A ház kicsinek tűnik első pillantásra. Ha viszont jobban megnézzük, kiderül: a 160 négyzetméteres szűk belvárosi telekre ötszintes családi otthont húzatott fel a megrendelő. Alul pince terül el, a földszint után emelet következik. A padlástérben további két szint húzódik meg diszkréten.

Fotó: Frank Yvette
Fotó: Frank Yvette

Milyen színű volt eredetileg az Oskola utcai ékszerdoboz? Nem tudni. Nagy falkutatásra az 1986-os helyreállításkor került sor, amikor téglára „vetkőztették" a műemléket, ám az eredeti festéknek nem találtak nyomát. Így kapta akkori zöldes színét, mondván, a múlt századi alapanyagok szerint akár ilyen is lehetett – tudtuk meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szegedi irodavezetőjétől, Mátyus Zoltánnétól. A Mozgay-ház az elmúlt hetekben ismét színt váltott: barnás árnyalatúra festették. A műemlékes szakember elmondta: a vakolást ismételten mélyreható falkutatás előzte meg, ami eredménytelen maradt. Az új árnyalatot a tulajdonos gondosan terveztette meg, hiszen akár ilyen is lehetett a jövőre 150 éves Mozgay-ház.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megint lezuhant egy faág

Szeged - Ismét lezuhant egy nagy faág Szegeden, ezúttal a Petőfi sugárúti kerékpárútra, a Szivárvány… Tovább olvasom