Délmagyar logó

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -8°C | -1°C Még több cikk.

Új távolsági buszpályaudvar lesz Szegeden

Szeged - A Tisza Volán Zrt. és a Szeviép-csoport között létrejött szerződéssel eldőlt, hogy a Móravárosi körút és a Kálvária sugárút által határolt területen épül meg a szegedi távolsági és helyközi buszpályaudvar.
A Tisza Volán Zrt. és a Szeviép-csoport között létrejött szerződéssel eldőlt, hogy a Móravárosi körút és a Kálvária sugárút által határolt területen épül meg a szegedi távolsági és helyközi buszpályaudvar. Ezzel a döntéssel tehermentesítik a Mars teret, amely 2009–2010-től, a buszport átadásától már csak a helyi tömegközlekedést szolgálja ki.

Nem pusztán egy szerződést írt alá tegnap a John Bull Pubban a Tisza Volán Zrt. vezérigazgatója, Szeri István és a Szeviép-csoport pénzügyi igazgatója, Gábor Attila, hanem együttműködési szerződéscsomagot. Ennek leglényegesebb eleme, hogy megszületett a döntés, hol épül meg a távolsági és helyközi buszpályaudvar.

A buszport 2009 karácsonyára, de legkésőbb 2010 nyarára a Móravárosi körút és a Kálvária sugárút által határolt 40 ezer négyzetméteres területen valósul meg – mondta el Szeri István. A beruházó a Szeviép Zrt. érdekeltségébe tartozó Sal Kft. A Tisza Volán pályázaton, 11 jelentkező közül választotta ki partnerül a Szeviépet, azt követően, hogy hosszú ideig saját erőből tervezte megépíteni a buszportot.

Kilenc helyszínt vizsgáltak eddig

1978 óta kilenc helyszínt vizsgáltak meg Szegeden arra, hogy alkalmasak-e távolsági buszpályaudvar befogadására, közülük hárommal kapcsolatban komoly tervek is készültek. Megvalósíthatósági tanulmány először, lassan három évtizede a mai Plaza-területre született, majd sorrendben a Mars tér fejlesztése került elő. Utána következett a Bakay Nándor és a Vásárhelyi Pál utca sarki saját telek, amelyre jogerős elvi építési engedélyt szerzett a Volán. Vizsgálandó területként a volt Merkur-telep, a szovjet laktanya, a hajdani Agroker-telep, az Indóház tér, a Felsővárosi feketeföldek és az SZKT Csáky utcai telephelye került szóba.

Mint emlékezetes, a legutolsó elgondolásban a Bakay Nándor és a Vásárhelyi Pál utca sarkán, az autóbusz-társaság saját telkén létesült volna a pályaudvar, bevásárlóközponttal kiegészülve. A Tisza Volán Zrt. a nagyszabású elképzelésekhez befektetőket keresett és talált is. A tervek azért hiúsultak meg, mert hárommilliárd forintba került volna az oda vezető utak kiszélesítése, és a költségeket a beruházók nem akarták, az önkormányzat pedig nem tudta vállalni. A Szeviéppel folytatott tárgyalások során merült fel az a javaslat, hogy a cégcsoport a saját telkén – az elhíresült Világ Utcája projekt helyszínén – megépíti a buszportot, anélkül, hogy a Tisza Volán ehhez anyagilag hozzájárulna. A közlekedési társaság 50 évre ingyenes használati jogot szerez, cserébe átadja a Szeviépnek részint a Bakay Nándor utcai telek, részint a Mars téri jelenlegi pályaudvar felének – amely a Volán-társaság tulajdona – hasznosítási jogát. A Mars tér másik fele a helyi tömegközlekedést szolgálja majd ki egy felújítást követően.

A háromszintes – földszint plusz két emelet – létesítmény a várakozóknak a maximális kényelmet nyújtja majd: a buszport közel hétezer négyzetméteres területén 31 kocsiállásról (a Mars téren jelenleg 16 található) indulnak a távolsági és helyközi buszok, lesznek üzletek, gyorséttermek, parkolók, taxiállomás. Már a huszonegyedik század elvárásait tükrözi a gyermekmegőrző, a vetítő- és a fitneszterem, a tanulószoba, a posta, a gyógyszertár betelepítése. A pályaudvarról naponta 1400 helyi, valamint 543 helyközi és távolsági járat indul. A buszport 2,5-3 milliárd forintba kerül.


Rendezvénycsarnok, SZVSE-pálya

Két szerződést írtak alá tegnap, amelyeknek köszönhetően három terület gyógyul be Szegeden: a Mars tér, a Móravárosi körúti telek és a SZVSE-pálya. A buszportról már szóltunk. Mellette pedig – mondta el Gábor Attila – hatalmas, ötezer négyzetméteres rendezvénycsarnok (a Pick Szeged kézilabdacsapat otthona) és egy kereskedelmi jellegű létesítmény is felépül. A Szeviép a Mars tér hozzájuk kerülő területén is kereskedelmi jellegű építményt tervez. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester ehhez hozzátette: az elképzelések illeszkednek a Mars tér továbbfejlesztéséhez, hiszen a város is 1,2 milliárdos, uniós forrásokkal kiegészülő bővítést, új csarnok építését tervezi. A másik szerződést, amely a Szeviép és az SZVSE között jött létre, Gábor Attila (Szeviép) és a Huszár Zoltán, az SZVSE elnöke írta alá. A megállapodás arról szól, hogy a Szeviép anyagilag támogatja a sportegyesületet, és amennyiben ki tudja váltani egy másik sportpályával a területet, akkor a mostani pálya a tulajdonába kerülhet. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább tart a termálkútvita Szegeden

Szeged - A Fidesz szerint Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármestert terheli a felelősség az… Tovább olvasom