Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Új vesével a dobogó tetején

Szeged - 46 esztendősen teljesült Gombos Imre álma: a vesetranszplantált szentmihályi férfi tíz évvel a sakk csapatbajnoki aranyérme után úszásban is a dobogó legmagasabb fokára állhatott a szervátültetettek világversenyén.
– Amikor a dobogó tetején álltam, arra gondoltam, hogy éppen 14 éve kaptam új vesét. Akkoriban az volt minden vágyam, bárcsak meg tudnék inni két pohár vizet, káros következmények nélkül. A sport megtanított felülkerekednem a gondjaimon, most pedig életem második aranyérmét gyűjtöttem be a transzplantáltak világjátékán – mesélte a szentmihályi Gombos Imre, aki öt úszószámban volt érdekelt az Ausztráliában megrendezett sporteseményen.

A 46 esztendős teherfuvarozó már korábban is halmozta az érmeket, a szervátültetettek kontinensbajnokságain több mint 20 medáliát gyűjtött össze úszásban. A világjátékokon eddig csak egyszer állhatott a dobogó tetejére: 10 éve a magyar sakkválogatott tagjaként diadalmaskodott Budapesten. Amikor 1999-ben először lemerészkedett az uszodába, valamivel több mint 100 kilogrammot nyomott. Kezdetben naponta másfél órát tempózott a Gombában, ez idő alatt mindössze 1000 métert tudott leküzdeni, de nem adta fel. A folyamatos edzéseknek hála 85 kilóra fogyasztotta a versenysúlyát és a kitartó munka eredményeként a sikerek sem maradtak el.

Az akarat diadala: Gombos Imre új vesével úszott világcsúcsot
Az akarat diadala: Gombos Imre új vesével úszott világcsúcsot.

Az első nemzetközi úszóversenyén, 2000-ben Athénban mindjárt négy aranyérmet akasztottak a nyakába. Két évvel később, a Balatonaligán megrendezett transzplantációs Európa-bajnokságon minden gyors számot megnyert, és váltóban is diadalmaskodott, így öt aranyéremmel ő lett a kontinensbajnokság legeredményesebb versenyzője. Közben a triatlonra is rákapott, de a nagy álmát sem feledte: úszásban is a dobogó tetejére akart állni a világjátékokon.

– Három éve csatlakoztam a szegedi murénásokhoz. Kanyó Dénes irányítása alatt sokat fejlődtem, a felkészülésem is remekül sikerült, így bizakodva vártam az ausztrál kalandot. A riválisaim valamennyien a legújabb dresszben, a cápabőrben úsztak. A murénásoknak hála nekem sem kellett fecskében kalimpálnom, egy első generációs úszódresszben szeltem a habokat – magyarázta. 400 gyorson ugrott először medencébe és mindjárt a második helyen végzett. Másnap, 200 méter gyorson visszavágott legyőzőjének, ha szűken is, de 18 századdal megnyerte a finálét. – Azt hiszem az volt a győzelem kulcsa, hogy az utolsó hat tempónál már nem vettem levegőt. Mindketten világcsúcs időn beül tempóztunk, úgyhogy valóban nagy csatát vívtunk – elevenítette fel a verseny legemlékezetesebb pillanatait. Imre 100 gyorson egy bronzéremmel egészítette az éremkollekcióját és a 100 háton elért negyedik helyére is büszke lehet. Valamennyi távon megjavította az egyéni legjobbját és vélhetően 50 háton is eredményes lett volna, ha nem kési le a rajtot a gyúratás miatt.

A vesetranszplantált szentmihályi férfi első generációs úszódresszben szeltem a habokat.
A vesetranszplantált szentmihályi férfi első generációs úszódresszben szeltem a habokat.

40 fölött nem kérik a nyelvvizsgát

Gombos Imre nemcsak a sportban jeleskedik, az iskolapadban is kitűnőre vizsgázott. Idén tavasszal végezte el Szegeden a tanárképző főiskolát földrajz-történelem szakon. – Kíváncsi voltam arra, hogy képes vagyok-e "öreg fejjel" is tanulni. Most, hogy megvan a diplomám, igennel kell feleljek a dilemmámra. Azért azt nem bántam, hogy 40 év feletti koromra való tekintettel már nem kértek tőlem nyelvvizsga bizonyítványát – árulta el.

Olvasóink írták

  • 9. BarnaMiklós 2009. szeptember 21. 09:39
    „Tisztelt Gombos úr!

    Nagyon jó egészséget kívánva gratulálok sikereihez.

    Példamutatását megköszönve, üdvözlettel: Barna Miklós”
  • 8. ThomasHewitt 2009. szeptember 19. 16:03
    „Így tovább!!”
  • 7. Perszóna 2009. szeptember 18. 18:08
    „Én is gratulálnék! Nagyon tetszik az életfelfogása! További sok sikert az életben!”
  • 6. 9-es 2009. szeptember 18. 17:21
    „Gratulálok én is Neked,remélem egyszer kapsz majd egy szobrot is szülőfaludban,ezzel a felirattal:
    -Ami fiunk,a szentmihályi Phelps.
    A diplomát sem néztem volna ki belőled,ezért is maradnék tisztelettel,mélyen megsüvegelve Dorozsmáról:
    Szilágyi Imre”
  • 5. rolee 2009. szeptember 18. 14:16
    „MI A FRANC VAN SZEGEDEN, A RÓKUSIN MÁR A HATODIK SZERV MENT EGY IRÁNYBA, TARJÁN FELE !!”
  • 4. Lutetia 2009. szeptember 18. 13:00
    „Gratulálok, és jó egészséget kívánok neki!”
  • 3. Léni 2009. szeptember 18. 12:43
    „Csak így tovább, ez minden hasonló sorsú embernek jó példa! Ezt is el lehet érni! Gratulálok!”
  • 2. zsodia 2009. szeptember 18. 11:17
    „Gratulálok Imi, büszke vagyok Rád!
    Hali!”
  • 1. rolee 2009. szeptember 18. 10:53
    „Gratulálok neki, szép teljesítmény”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

3 hónap kórház után már otthon gyógyul a művész

Fél évszázaddal ezelőtt szerződött Szegedre Király Levente, aki főszerepet játszott volna a színház idei évadnyitó premierjén. Tovább olvasom