Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Új villamosok avatták fel Szegeden az új 2-es vonalat

Szeged - Új PESA-villamos avatta fel az új 2-es vonalat. Szombattól már menetrend szerint közlekedik a járat, megszűnnek a párhuzamos buszok, helyet cserélnek a trolivégállomások.
Magyarul köszöntötte tegnap az Indóház téren ünneplő tömeget az új Swing Szeged villamosok lengyel gyártója, a PESA Bydgoszcz SA cég marketingigazgatója. Marcin Jedryczka egészséget kívánt az új járművek használatához az új 2-es vonalon. Botka László polgármester viszonzásul ígéretet tett: ha májusban a 9 tagú flotta utolsó szerelvénye is begördül Szegedre, lengyelül köszöni meg. A városvezető beszédében hangsúlyozta: 60 év után lett új villamosvonala Szegednek. Az új villamos pedig – a budapesti után – az országban közlekedő második alacsonypadlós jármű.


A téren várakozók megrohamozták a három új szerelvényt, hogy tesztelhessék az új pályán az új villamost. Az első szerelvény utasainak kivételes élményben lehetett része: a Rókusi körúton a legújabb, a negyedik szerelvény is beállt melléjük párhuzamosan, hogy együtt vonuljanak fel.

Új villamos avatta az új 2-es vonalat. Fotó: Karnok Csaba (képgaléria)

A körúton minden kapualjban megállt az élet egy pillanatra, annyira csodálkoztak az ott lakók, hogy két év építkezés után végre elkészült az új villamosvonal. A tujával utazók azt figyelték, milyen könnyedén és halkan gyorsul és fékez a kocsi, hogy nem csikorog az íveken, és nem inog. Valaki megjegyezte: tudnak ezek a lengyelek. A rókusi csomópontból az első körúti megállóhoz kanyarodva a tapasztalt szakemberek elmagyarázták, azért zöttyen kicsit a jármű, mert helyhiány miatt szűkebb az ív az optimálisnál. A vértói hurokfordulónál pedig azért csikorog még a vágány, mert nincs bejáratva. Összegzésül egy idősebb férfi azt mondta: a PESA-ra még az is jegyet fog váltani, aki nem szokott villamosozni.



Új villamos avatta az új 2-es vonalat. Fotó: Karnok Csaba   (képgaléria)


Benák Tímea és családja két kicsi gyerekkel azt értékelte, hogy babakocsival biztonságosan tud utazni, a lehajtható ülésre letelepedhet a másik gyerekkel. Leszálláskor pedig külön gombbal jelezheti a vezetőnek, hogy lassabban hagyja el a kocsit másoknál. Balogh Dorina és testvére, Dávid az első ablaknál állva nézte, hogy suhan el villamos a buszok, autók, biciklisek mellett.

Szombat üzemkezdettől a 2-es villamos menetrend szerint közlekedik a rókusi Európa liget és az Indóház tér között. A villamos a Rókusi körúton a Vértó, a Rókusi II. számú Általános Iskola, a Rókusi víztorony és a Szatymazi utca elnevezésű megállókban áll meg, a Vásárhelyi Pál utca megállónál rátér az 1-es villamosvonalra, és megy a nagyállomásig. Ugyancsak mától megszűnik a 2-es, 83-as és 83A-s busz. A 2-es újszegedi szakaszát 72 jelzéssel a Mars tér (Mikszáth Kálmán utca) és az Erdélyi tér között új buszjárat váltja fel. A 20-as busz meghosszabbított vonalon közlekedik az alsóvárosi Vadkerti térig. A 13A-s busz szombatonként meghosszabbított útvonalon jár: a Mars tértől a Vadkerti térig. A 8-as troli végállomása Makkosházra került, az 5-ösé a Körtöltés utcába, a 9-esé pedig a vértói végállomásra.


Olvasóink írták

99 hozzászólás
  • 99. elem 2012. március 05. 20:06
    „97. ifj.Nagy Gábor
    Köszönöm válaszát. Biztos velem van a probléma, amiért valószínű rosszul fogalmazok. Az Európa-Ligettől a Plázáig is visz villamos!
    Ma megismétlődött: Európa-Ligetnél kiírta a villamosvezető: 2-es Forgalomterelés, Európa-liget - Pláza. Megkérdeztem a vezetőt, hogy tudatos-e a kiírás, erre azt felelte, igen és a villamoson már fent ülőktől megkérdezte, ugye elolvasták az útirányt? Mindenki leszállt. A hozzászólásommal azt szerettem volna megtudni, hogy mások másképp tájékozódtak-e, mint én? Mindegy, járok a 8-assal, vagy ha a Pályaudvarra szeretnék eljutni, akkor a 90-essel. Nem kockáztatok.”
  • 98. ifj. Nagy Gábor 2012. március 05. 10:20
    „95. atomboy

    T6A2 lehetett, tegnap este 8 körül is láttam a Kossuth Lajos sgt-on, meglehetősen tele is volt.”
  • 97. ifj. Nagy Gábor 2012. március 05. 10:20
    „93. elem
    "A problémám az, hogy engem az Európa-ligettől vitt a Plázáig egy 1-es !
    Erre tud-e valaki magyarázatot?"

    Még sok éve, amikor talán nem is volt híre sem a nagyprjektnek, fotózott valaki a Nagyállomáson olyat, hogy 2-est írt ki a Rókus felé induló villamos. Nem ismerem a BUSE utastájékoztató működését, sőt, azt sem tudom, hogy az az volt-e akkor egyáltalán és hogy amin te utaztál, azon az volt-e most, de akkor nyilván a számot és a végállomást külön lehetett állítani, ezért figyelmetlenségből előfordulhatott a melléütés. Lehet, hogy most is ez a magyarázat. A Nagyállomás felé ennek gyakorlati jelentősége úgysincs, a másik irányban a közös szakaszon viszont megtévesztő, ha ilyen előfordul.”
  • 96. ifj. Nagy Gábor 2012. március 05. 10:13
    „78. atomboy
    "75. klj-54, 74. gretzki
    Ne aggodjatok, idovel kevesebben lesznek. Most mindenki ki akarja probalni."

    Én azért aggódhatok egy kicsit? Jobbat akartak csinálni, akkor annak nem úgy kéne menni, hogy "a villamos másfélszer akkora, akkor majd másfélszer ritkábban jár"!! Így ugyanis nem javítunk a korábbi mértékű zsúfoltságon (főleg a csúcsidő aggasztó), pedig a villamos utasvonzóbb jármű, mint a busz, a követési idő növekedésével pedig szintén rontunk a színvonalon.”
  • 95. atomboy 2012. március 05. 09:22
    „91. baloghiren
    Milyen kis mini villamos? Es mi koze van a PESA-khoz?”
  • 94. szunyi 2012. március 05. 08:20
    „Ja bocs.
    Hát eltévedt, beragadt a váltó, ki akart szurni veled?
    Passz.”
  • 93. elem 2012. március 05. 08:12
    „92. szunyi
    Nagyállomás-Pláza között nem okoz gondot, hogy figyeljek: két járat van.
    A problémám az, hogy engem az Európa-ligettől vitt a Plázáig egy 1-es !
    Erre tud-e valaki magyarázatot?”
  • 92. szunyi 2012. március 05. 07:50
    „90elem

    Két járat van,most már figyelni kell!
    1-es Nagyálomás-Pláza
    2-es Nagy Á- Eli (Európaliget)”
  • 91. baloghiren 2012. március 05. 04:56
    „tegyuk hozzá a kis mini villamost láttam körözni egesz nap ott :( ennyit a pesákrol”
  • 90. elem 2012. március 04. 23:13
    „Valaki tudja a magyarázatot arra, hogy ma délután miért 1-es villamosként vitt "Európa-liget"-től a Plázáig?
    Vajon ez előfordulhat máskor is?
    A megállóban a táblák ilyen útirányt nem említenek!
    Persze ma én nem voltam figyelmes, de eszembe sem jutott gyanakodni egy olyan megállóban, ahonnan elviekben egyetlen járat indulhat...”
  • 89. ifj. Nagy Gábor 2012. március 04. 22:45
    „66. wg62
    "Aránytalanul drága, ahhoz hogy pár ezer ember utazhasson a Vértótól a belvárosba."

    Ez nagyjából bármi másra is elmondható lenne a gyalogláson kívül.

    "A villamos lobby ügyes volt, de más értelmesebbre is lehetett volna pályázni (pl: fedett uszoda, de mindenki tudna ezer dolgot mondani), így az önrész a várostól nagy anyagi áldozatot követelt."

    Jobb támogatási arányt el lehettt volna érni a ~86%-nál mondjuk uszodára vagy másra?”
  • 88. ifj. Nagy Gábor 2012. március 04. 22:26
    „54. jozko
    "A jármű /minden kamera és monitor ellenére/ "beláthatatlanul hosszú, ez szerintem a menettulajdonságait /tömeg, áramfogyasztás, közlekedés ritmusához alkalmazkodás/ és üzemköltségeit rontja."

    Egy csatolt Tátra szerinted kevesebbet fogyaszt csak azért, mert nem látsz végig rajta vagy nem tudsz végigmenni az utastéren?

    A gyorsulása és fékezettsége meg miért ne lenne meg a nagyobb járműnek, ha megvan a tömegével arányos beépített teljesítmény?

    "Szegedi /utazóközönség/ méretekhez képest szerintem túlméretezett.
    Nem igazán tudja a "zöld hullámokat" kihasználni - persze a "fánya" utasok miatt mindig meg-meg áll..."

    Ez nem méretfüggő, a zöldhullámot meg boldogabb helyeken - igen, már a budapesti nagykörút is ilyen - a villamoshoz állítják, mert az visz több embert.

    "A "forgózsámolyok" fölötti belső takaróelemek leszűkítik a közlekedő "folyosót""

    Jól írtad, az 100% alacsonypadló mindig kompromisszumokat követel.

    "A végállomások közötti menetidő 29-30 perc volt."

    Ez menetrendben már 25 alatt kell hogy legyen, legalábbis hétvégén asszem ennyi idő után indul vissza az Indóház tér felől.”
  • 87. ifj. Nagy Gábor 2012. március 04. 22:14
    „51. JABBA
    "A tesco felé menő trolit is meg fogják szüntetni? Ugyanis az is kész felesleges vonal szakasz. Ott van helyett a zúj villamos."

    Hát, ha hozzánkvágnak még ingyen 4-5 PESÁ-t vagy az eddig szét nem vágott bengálikat beállítják, akkor kapacitásilag talán meg is lennénk. :)

    De a 2-es villamos az 5-ös trolival ellenben akkor sem menne se a Mars térre, se Újszegedre...”
  • 86. tzs_szeged 2012. március 04. 21:27
    „"Ez a "Swing Szeged" ez már reklám? Mert akkor "gratulálok"! Rövidesen tele lesz ragasztva ocsmány feliratokkal!"

    Igaz.

    Így szép. Szerintem kedves, vidám pofája van, kár lenne elcsúfítani reklámmal.”
  • 85. elem 2012. március 04. 21:00
    „Csak óvatosan az "Európa-liget"-től! Néha 1-es villamosként indul, Rókus vasútállomásig visz :(”
  • 84. atomboy 2012. március 04. 19:38
    „83. Jozsoci
    A lengyelek ragasztottak ra.”
  • 83. Jozsoci 2012. március 04. 15:16
    „Ez a "Swing Szeged" ez már reklám? Mert akkor "gratulálok"! Rövidesen tele lesz ragasztva ocsmány feliratokkal!”
  • 82. Yucca 2012. március 04. 13:50
    „Nagyon klassz utazni a Pesán, ma kipróbáltam egy utat Makkosról a Nagyállomásig. 25 perc volt a teljes menetidő, ami végülis elfogadható, viszont a neten megjelent menetrendhez képest 7-8 perccel később indult.
    Jó lenne tudni, ez egyszeri, okkal történt késés volt, vagy már nem is jó az a menetrend.
    Aki időre megy valahová, annak nagyon nem mindegy.”
  • 81. zotya033 2012. március 04. 08:41
    „Hihetetlen hogy milyen nép a magyar! Állandó panaszkodásból áll az élete, nem csoda hogy utálnak minket és hogy az ország ott tart ahol.... Semmi újnak nem tudtok örülni! :((”
  • 80. fotelagy 2012. március 03. 20:28
    „Mi értelme ennek az egésznek? Az embernek van lába, nem? Ahova nem lehet gyalog eljutni, oda nem is érdemes.”
99 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mától szabad az út az algyői Tisza-hídon

Végeztek az aszfaltozással a Magyar Közút Zrt. munkatársai az algyői Tisza-hídon, elbontják a közlekedést irányító lámpákat is. Óriási dugókat okozott a forgalomkorlátozás. Tovább olvasom