Délmagyar logó

2016. 07. 25. hétfő - Kristóf, Jakab 20°C | 31°C

Újabb 8 évig a DAKK-é a szegedi buszközlekedés

Szeged - 2017-től 8 évre újra a DAKK-kal szerződik az önkormányzat, ha pénteki közgyűlés is megszavazza. Csak jelenlegi szolgáltató pályázott a város felhívására. Hosszas alkudozás után az eddiginél évente 600 millióval kerül többe a városnak a buszközlekedés.
DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. eredeti szerződése bő egy éve lejárt. Megírtuk, a város pályáztatott, egyetlen ajánlattevő a DAKK volt, a bíráló bizottság eredménytelennek nyilvánította a verseny és a tárgyalási kompetenciák hiánya miatt. A város két évvel meghosszabbította  megállapodást a szolgáltatást, hogy időt nyerjen. Újra pályáztattak.

Három ajánlattevő vásárolta meg a kiírást, de újra csak a jelenleg szolgáltató DAKK adott be ajánlatot. 4 milliárd forint lett volna éves szolgáltatás díj a 2015-ös 2,7 milliárdhoz képest. Az önkormányzat megvizsgálta a lehetőségeit, fontolgatta akár az SZKT kijelölését is. Közben tárgyaltak, és elkészült az őszi forgalomszámlálás értékelése. Erre hivatkozva új árajánlatot kért a város, de bíráló bizottság ezzel sem volt elégedett.

Nagy Sándor fejlesztési alpolgármester a közgyűlés városüzemeltetési és fejlesztési bizottságának csütörtöki ülésén elmondta: tovább alkudoztak, ennek nyomán került szakbizottság elé egy újabb ajánlat 3,3 milliárd forintos éves szolgáltatási díjról. Ennek fejében például átlagosan 12 éves járműparkot biztosít a szolgáltató, maximum 20 éves életkorú buszokat, és folyamatosan új klímás, alacsonypadlós buszokat szerez be. Vagyis a szolgáltatás minősége is javulni fog. Vállalható az ár.

A város azt vállalta, hogy a 2017 januárihoz képest három évig nem változtat a menetrenden. A szakbizottság a pénteki közgyűlésnek tárgyalásra javasolta a szerződéskötést a DAKK-kal. A végső szó a képviselő-testületé.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőr okozott balesetet Szegeden - galéria

Rendőr okozott balesetet Szegeden - galéria
Egy fiatal hondás elé fordult be csütörtök reggel egy nissanos a Tompai kapu útnál. A Nissant információink szerint egy őrnagy vezette. Tovább olvasom