Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Újabb betegszállító áll le Szegeden

Csongrád megye - Már csak két betegszállító cég marad Szegeden: a márciusban bedőlt vállalkozás után májusban újabb áll le. És a harmadik is jelezte, üzemanyagár-kompenzáció híján nyáron befejezi.

Újabb betegszállító dobja be májustól a törölközőt Szegeden. Alig több mint egy hónapja vonult ki a piacról a Maros Sped, amely a város területének negyedéről, valamint több környékbeli településről szállította a betegeket. Helyettesítése azóta sem megoldott, a másik három cég vette át a feladatait. Májustól rendeződne a helyzet, ekkorra azonban újabb vállalkozás áll le, a Medico-Trans Kft. Erről a cég március 27-én levélben tájékoztatta az OEP-et és az ÁNTSZ-t.



Az okokról megkérdeztükZs. Tóth Endre cégvezetőt, de nem akart nyilatkozni. Úgy tud juk, a Maros Spedhez hasonlóan anyagi megfontolásból döntöttek az OEP-finanszírozott betegszállítás befejezéséről. A cég működteti a betegtaxit, amely Szegeden és vonzáskörzetében fuvaroz hasonlóan, mint a betegszállítók, csak privát megrendelésre, és jóval gyorsabban. Májustól csak a magánszektorból él majd.

Kétszáz forintos órabér

Mára szinte az összes betegszállító cég lízing- és hiteltartozások tömkelegét görgeti. Jelenleg 100 forintot kapnak kilométerenként – ebből fizetik alkalmazottaikat, a benzint és az egyéb költségeket. Könnyen kiszámolható: ha Szeged belterületén mozognak, 3–4 kilométert autóznak egy beteggel. Szállítással, várakozással legalább két órát lehet számolni fejenként, vagyis ebben az esetben 200 forintos órabérből kell eltartaniuk a vállalkozást – és tankolni a 450 forintos benzint. Ezen az arányon az sem javít túl sokat, ha egyszerre 3–4 beteggel járják a várost.

Tanács Róbert, az Országos Betegszállító Szolgálat Csongrád megyei irányító szervezetének vezetője azt mondja: nyártól komoly problémákra lehet számítani. – Miután a Maros Sped kiszállt, a helyére egy másik, megyén kívüli betegszállító cég pályázott. A szegedi Nüke Kft. ezek után kapacitást cserélt vele: Bács megyei munkáit odaadta, és helyette átvette három autóval a szegedi területet. Ez a rendszer májustól működne, de most az a helyzet, hogy az újabb bedőlés miatt akkortól ismét három autó hiányozni fog.

Ráadásul így Szegeden mindössze két betegszállító cég marad – együtt összesen két tartalék autóval rendelkeznek. – Ezt már adminisztratív módon nem lehet megoldani úgy, ahogyan a Maros Sped kiesésekor tették. A Medico-Trans betegeit már biztosan nem vehetjük át – mondta el Tanács Róbert. Szerinte az egész megyei ellátás összeomolhat hónapokon belül. – Ha rövid időn belül nem lesz üzemanyagár-kompenzáció, valószínűleg a Nüke Kft. sem folytatja. Vagyis nyáron a harmadik szegedi betegszállító cég is leáll. Állami feladatot látunk el, de még a működési költséget sem finanszírozzák számunkra. Így mi fizetünk az OEP helyett – csakhogy akik erre hajlandók, lassan végleg elfogynak.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. info 2012. április 13. 00:08
    „Ezek a betegek nem mind fekvő betegek-de! betegek, úgyhogy nem is minden esetben indokolt azokkal az eszközökkel való szállításuk, ez is oka egyrészt a kialakult helyzetnek.Erről leginkább a betegszállító cégek tudnának beszélni ha akarnak. Aki viszont fekvő beteg a ´cég szállítsa őket.Egyébként is több betegnek van saját autója de nem veszi igénybe mert "vigyenek csak, fizettem érte eleget" Amikor hazaér, szalad a kertbe kapálni mint a Stól palibácsija.Ha ezeket a betegeket motiválnák arra, hogy bizonyos százalékát fizetnie kell a szállításért sokkal kevesebb ember folyamodna ehhez.-Emlékezzünk a vizitdíjra. -Viszont a felírt gyógyszerre is fizetem a nem támogatott részt a patikában. Ez, hogy a távolabbról érkező embereket betegszállító hozza-vigye, holott másként is megközelíthető a rendelő, egy rég kialakult gyakorlat-szokás ezért ragaszkodnak az emberek ehhez a módszerhez. Nem is akarnak másként eljutni! Véleményem szerint járuljon hozzá a beteg is a szállításáéért ugyanúgy mint a patikában felírt gyógyszerért. Felírja a szállítást az orvos -kifizeti a beteg és viheti a szállító autó. Így is úgy is borravalózzák őket-akkor tessék inkább tisztességes úton fizetni. Némelyik ´beteg annyit fizet akár taxival menne, -arra van ugye?”
  • 24. istvang58 2012. április 12. 12:50
    „A beteg ne ugráljon!! a hullaszálító időbe érkezik mindenkiért.”
  • 23. Belváros 2012. április 11. 09:32
    „correct 2012.04.10. 08:47 Hát nem furcsa az élet???
    addig amíg senki sem foglalkozott a magán betegszállítók működésével,vidáman csinálták a munkájukat.Ugye emlékszünk még arra,hogy volt olyan járművük amelyik egy nap leforgása alatt 2200 km-t tett meg papiron!!!
    emberek az majdnem 100 km/óra átlag!!!!
    Na így működtek a betegszállítók!
    persze vannak és voltak kivételek akik becsületes munkával igyekeztek ellátni a feladatot.
    az egész anomália ott kezdődött amikor az Országos Mentőszolgálat kezéből kivették a karmesteri pálcát és olyanok kezébe adták akik még beteget sem láttak. Hiába a szakértelmet meg kell becsülni.Meg is becsülték,a gomba módra szaporodó magáncégek,el is vitték az OMSZ-tól a betegszállítási feladatokat.De csak azokat akikkel semmilyen gond nem volt.Kiszállt-beszállt a tisztelt beteg a járműbe,még csak hozzá sem kellett érni.Akivel bármilyen gond adódott,azt meg vitte az OMSZ,a lecsökkentett járműparkkal és személyzettel.Így teltek el évek,a betegek elégedetlenek,türelmetlenek voltak,és
    TELJESEN IGAZAD VAN!!! AZ ELŐZŐ KORMÁNY ÉS EÜ VEZETÉS HIBÁJA VOLT!!!!!
    HULLJON A FÉRGESE!”
  • 22. Lackó50 2012. április 10. 21:00
    „Semmi baj. Lesz csudaszép Dugonics terünk. Arra megvan a pénz. Úgy is sok a munkanélküli, nem baj ha kicsit fogy a lakosság. A várakozó listák is egyre hosszabbak, van idő a szállításra is.”
  • 21. klj-54 2012. április 10. 16:18
    „Minek a szállítás, ha hagyjuk meghalni a beteget?
    http://csutak.nolblog.hu/archives/2012/03/07/Embersegbol_elegtelen/
    Ma 13.00-kor temettük azt az embert aki egyértelműen az illetékesek hanyagsága miatt halt meg:(”
  • 20. bzoli-41 2012. április 10. 13:45
    „Zseniális... Halad az ország. Csak rossz irányba.”
  • 19. na 2012. április 10. 10:33
    „Gyerünk dolgozni, nem itt okoskodni!
    Ennyi ráérő embert!!!”
  • 18. jozko 2012. április 10. 09:54
    „Kár ezt túlpolitizálni.
    Ez üzlet - és sokáig jó megélhetést jelentett, keveseknek.
    Mára nem éri meg.
    Most látványosan kiszállnak.
    Hullik a férgese, mint az üzletben általában.”
  • 17. Qllancs 2012. április 10. 09:43
    „Én azt kívánom, hogy orbánt és családját, meg az összes többi képviselőt és családját --ha betegek lesznek --EZ a már megszünő cég szállítsa el !!
    Ami a népet segítené arra NINCS pénz ! --de 60 milliárd ft van stadionok építésére--felújjítására ! ???
    De az kiket bérdekel orbánékon kívül ????”
  • 16. Ellenzéki 2012. április 10. 09:29
    „11!
    A MOL már ma is - részben - állami tulajdonban van!
    Pont annyi részvénnyel rendelkezik a magyar állam, hogy bele tud szólni az árképzésbe, és kézi vezérléssel akkor emeltet árat amikor arra a költségvetés hiánya miatt szükség van!
    Ma volt egy hír: "Kettő dollárral csökkent hordóként a nyersolaj ára."
    Erre, a magyar rádióban egy "szakértő": "Ez nem fogja azt jelenteni, hogy Magyarországon csökkenni fog az üzemanyagok ára, sőt. Az várható, hogy ezen a héten is emelkedni fog az üzemanyagok ára, oka a Hormozi szoros várható lezárása."
    Na, így működik ez ebben az országban!
    A betegszállító cégeknek meg az állam az általa emeltetett üzemanyagok árát sem kompenzálja.
    Ez az Orbán és kormánya, az állítólagos nem megszorító kormány!”
  • 15. scott1 2012. április 10. 09:22
    „11. Garfield
    Az üzemanyag max. akkor lesz olcsóbb, ha egy központi cég köt szerződést egy olajcéggel, megversenyeztetve a piacot...
    A járművek beszerzése akkor lesz olcsóbb, ha egy központi cég köt szerződét egy gyártóval, megversenyeztetve a piacot...
    A szolgáltatás úgy tehető költséghatékonyabbá, ha egy olyan rendszerhez csatolják, amely már most is kapcsolatba áll valahogy az egészségüggyel. Ez lehet akár a mentőszolgálat, akár az állami kórház... keretin belül is, a meglévő adminisztráció biztosíthatja az irodai hátterét, a meglevő szervíz a karbantartást, egy központi cégnél jóval költséghatékonyabb a munkaerő szervezése, a munkabeosztás... plusz fizetéshez juthatnának azon nem túl agyonfizetett mentődolgozók, akik vállalnák a munkakörüktől amúgy se túlzottan távol álló munkát... a teljes és részmunkaidős közmunkaprogramba be lehetne részben integrálni...
    Na, szóval van számos lehetőség volna rá... de majd azok elgondolkoznak rajta akiknek ez a feladatuk...”
  • 14. klj-54 2012. április 10. 09:21
    „Ez van srácok!
    Ti szavaztátok meg.”
  • 13. na 2012. április 10. 09:06
    „Ki a f... érdekel a betegszállítás, mikor éjjel minden elfagyott!
    Úgy se lesz kit szállítani, hisz nem lesz mit enni...”
  • 12. Ellenzéki 2012. április 10. 08:56
    „Szeged, és lassan de biztosan az ország is szembesülni fog azzal a ténnyel, hogy a FIDESZ - KDNP kormányzatnak semmit nem jelent az emberek egészsége! Számukra a beteg és idős emberek nyűgöt jelentenek amitől igyekeznének minél hamarabb megszabadulni!
    Bizonyíték rá, hogy sorozatban vonják meg a támogatásokat - gyógyszer, gyógyászati segédeszközök, kórházak működési támogatása, és most újabban a betegszállítók támogatását!
    Így előfordulhat az az eset, hogy beteg embereket - akik önerőből mozgásképtelenek, és nem sumákok - nem fogják elszállítani aktuális orvosi vizsgálatukra, felülvizsgálatukra!
    Előfordulhat, hogy a kórházból klinikáról kitett betegek órákat, sőt napokat fognak a folyosókon étlen szomjan kényszerű várakozással múltatni idejüket mert az Orbán kormány úgy döntött, hogy akkor sem finanszírozza nagyobb összeggel a betegszállítást ha annak emberáldozatai is lesznek!
    Magyarországon az emberi élet ennyit ér a FIDESZ - KDNP kormányzatnak, azaz semmit!
    Itt az a lényeg, hogy az emberek fizessék meg a járulékokat és nem adni helyette semmilyen ellenszolgáltatást, sőt, a meglévő el kell sorvasztani!
    Ez az Orbán kormány egészségügyi politikája!
    Szégyen és gyalázat amit az emberekkel művel ez a fülkeforradalmár!
    FIDESZ fanok, ezt is megcsináltátok!”
  • 11. Garfield 2012. április 10. 08:50
    „6. scott1 2012.04.10. 08:02

    Ha állami kézbe kerül, akkor olcsóbb lesz a benzin? Ingyé´ kap autót a kórház vagy akárki? A sofőrök nem kérnek fizetést? Vagy mitől lesz jobb?”
  • 10. correct 2012. április 10. 08:47
    „Hát nem furcsa az élet???
    addig amíg senki sem foglalkozott a magán betegszállítók működésével,vidáman csinálták a munkájukat.Ugye emlékszünk még arra,hogy volt olyan járművük amelyik egy nap leforgása alatt 2200 km-t tett meg papiron!!!
    emberek az majdnem 100 km/óra átlag!!!!
    Na így működtek a betegszállítók!
    persze vannak és voltak kivételek akik becsületes munkával igyekeztek ellátni a feladatot.
    az egész anomália ott kezdődött amikor az Országos Mentőszolgálat kezéből kivették a karmesteri pálcát és olyanok kezébe adták akik még beteget sem láttak. Hiába a szakértelmet meg kell becsülni.Meg is becsülték,a gomba módra szaporodó magáncégek,el is vitték az OMSZ-tól a betegszállítási feladatokat.De csak azokat akikkel semmilyen gond nem volt.Kiszállt-beszállt a tisztelt beteg a járműbe,még csak hozzá sem kellett érni.Akivel bármilyen gond adódott,azt meg vitte az OMSZ,a lecsökkentett járműparkkal és személyzettel.Így teltek el évek,a betegek elégedetlenek,türelmetlenek voltak,és lesznek is.Amíg az OMSZ végezte ezt a feladatot ,nem vártak a betegek a folyosókon a kórházak auláiban félnapokat arra,hogy hazajuthassanak.Gondolom mindenkinek volt ilyen jellegű története,hogy étlen -szomjan ültek ismerőseik ,rokonaik egy-egy ellátás után.
    Érdemes lenne a dolgok hátterébe bepillantást nyerni.
    Kiknek volt érdeke,ezen maszek cégeket létrehozni ill.kik állnak az engedélyezések mögött.
    Mindenkinek a fantáziájára bízom,a válasz keresését.
    Pontosan azok,akik jelenleg is vezető beosztásban vannak egyes állami egészségügyi cégeknél.......

    És hogy mekkora pénzeket szakítottak ki az állam és az adófizetők zsebéből,erről csak elképzelésem van!
    De érdekes módon egyik sem Trabant 601 special-lal szaladgál a városban.....”
  • 9. t680822g 2012. április 10. 08:26
    „Győzzön a jobb és az olcsóbb cég! Ez a kapitalizmus... A többi meg menjen a s**-ba. Elég kényelmes munka, kevés a fóka, sok a fókavadász.”
  • 8. Hagyman 2012. április 10. 08:12
    „* ezek a kisbuszok nem benzinnel, hanem gázolajjal működnek”
  • 7. Együgyű 2012. április 10. 08:05
    „,,Újabb betegszállító áll le Szegeden"
    Orbán Viktorunk a nemzet vezetője és Matolcsy úr a stáb többi tagjával kijelenthetné ebben az esetben is, hogy sikert sikerre halmoznak. Sajnos a mostani és leendő betegek, akik jogosan szállításra várnak már nem ezt fogják vallani. Azonban a hír mögött van pozitív dolog is. Laza Jani már régen megmondta: Akinek nincs semmije az annyit is ér. Vélelmezhetően ezen személyek nem dolgoznak és várhatóan dolgozni sem fognak belátható időn belül. Így hasznot nem hoznak, valamint a kormány ki sem tudja őket zsákmányolni. A betegszállításra szoruló személyek a társadalomra nézve csak károsak (élősködők).
    Aki pedig eddig már vitte valamire azt nem fogja érinteni, hogy újabb betegszállító áll le Szegeden. A rendszerváltás nagy vívmánya, hogy többek között ezen, beteg személyeknek van saját járgánya, sőt a fenntartásukra pénz is jut. Vélhetően annak a tudatában, hogy sikert-sikerre halmozunk az ország többi részén köztük HMVHELYEN sem adják be a kulcsot betegszállítással foglalkozó cég (cégek)! Természetesen ilyen problémákat sem kell rendkívüli gyorsasággal megtárgyalni az országgyűlésben. A gyorsaság nem fontos, mert a Botka féle fellegvárban fordul csak elő. Mindenkinek tudomásul kell venni, hogy a tömegközlekedés is átszervezésre került. Akkor mért nem lehetne betegszállítást is csökkenteni.
    Mindenkinek én a vélemény szabadságot megadom a demokrácia jegyében! Bírálni senkit nem fogok!
    OFF.”
  • 6. scott1 2012. április 10. 08:02
    „Úgy tűnik, ennek a szolgáltatásnak is állami kézbe kell kerülnie, hogy megmaradjon a biztonságos betegszállítás országosan.”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi húsvét, pingvinnel

A vadasparki tojásvadászatot nem befolyásolta az időjárás, az emlékparkban viszont lefújták a Sándorfalvi Önkéntes Tűzoltóegylet locsolkodását. Tovább olvasom