Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Újabb halasztás a betegcsereperben

Öt és fél hónap után folytatódott tegnap, a Szegedi Városi Bíróságon az úgynevezett betegcsereper. A tárgyalást azonban Juhász Zsuzsanna bírónő hét perc után berekesztette, egyúttal közölte: a per hat hónap múlva, szeptember 13-án és 18-án, orvos és informatikus szakértők meghallgatásával folytatódik.
A bírónő azzal indokolta a tárgyalás újbóli elnapolását, hogy a szakértői vélemények, egy kivételével, még nem érkeztek meg. A vádat képviselő ügyész, Rövid Csaba, a Szegedi Városi Ügyészség vezetőügyész-helyettese indítványozta a már meglévő szakértői vélemény ismertetését, ám Juhász Zsuzsanna ezt nem tartotta indokoltnak.

Mint azt korábban megírtuk, a szegedi városi kórházból 2004. július 3-án egy 80 éves férfi helyett egy azonos korú másik beteget küldtek koponyaműtétre a Szegedi Tudományegyetem idegsebészeti klinikájára. Az idős ember az operáció után néhány nappal elhunyt. A másik beteget, egy ásotthalmi férfit több órával később szintén megműtötték, ő a vizsgálatok szerint a betegcserétől függetlenül szeptember végén halt meg.

Az ügyészség egy beteghordót és egy ápolót foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel, két orvost pedig foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádol.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sándor Klára és a pult

Sándor Klára, az SZDSZ–MSZP szegedi jelöltje a Klauzál téren és a mórahalmi vásárban… Tovább olvasom