Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Újabb vihart kavart a Mars téri bódék átpakolása

Szeged - Már csak a nyomai látszanak a Mars téren a vasárnap esti bódépakolásnak: az öreg pavilonok hűlt helyét egyedül az jelzi, hogy szalaggal körbekerítették a telkeket. Volt, nincs: mintha sosem állt volna ott semmi...
Már csak a nyomai látszottak hétfő délelőtt a Mars téren a vasárnap esti és éjszakai bódépakolásnak. Az öreg pavilonok hűlt helyét szalaggal körbekerítették. Ahol már járt a takarító, ott nem maradt semmi a fakósárga kövezeten, ahová még nem értek el, macskaeledel, döglött egér, szemét bűzlött. Az élet pedig ment tovább, a kereskedők árusítottak, a nép vásárolt.

Megnéztük az elpakolt bódékat az U pavilon melletti elkerített területen. Pontosabban azt, ami maradt belőlük: a korhadt deszkákat és a szemetet.

A legtöbb bódé megadta magát abban a pillanatban, ahogy a gép hozzáért. A Szegedi Vásár és Piac Kft.-nek most újra össze kell állítania a szerkezeteket, deszkáról deszkára, mint a legót, hogy átadhassa a tulajdonosoknak – mondta Pusztai Lajos ügyvezető igazgató. Amit nem sikerül összerakni, ahelyett újat építenek.

Hétfő délelőtt már csak hűlt helyét találtuk a Mars téri pavilonoknak. Fotók: Karnok Csaba

Úgy tudjuk, vasárnap estétől hétfő hajnali 5 óráig dolgoztak a Mars téren. Miért az éj leple alatt mozdították el az ingóságokat? – ez foglalkoztatja az embereket azóta is. Miért nem értesítették a tulajdonosokat? Mózes Ervin főjegyző a következőket válaszolta: a Csongrád Megyei Bíróság múlt héten kedden született ítélete szerint a bódék nem építmények, hanem ingóságok. Vagyis odébb lehet őket pakolni. Azért vasárnap este fogtak hozzá az áthelyezéshez, mert hétfőre kellett átadni a munkaterületet a Mars téri beruházás kivitelezőjének. „A tulajdonosokat már 2005-ben felszólítottuk, és az utolsó pillanatig vártunk" – mondta. A jegyző szerint csak ez az időpont volt alkalmas a munkára, mivel nem akarták egy teljes napra bezárni a piacot.

„Alattomos, mocskos eljárás"

Rendkívüli sajtótájékoztatót hívtak össze hétfő délelőtt a bódéköltöztetéssel kapcsolatban a Fidesz–KDNP választókerületi elnökei, Bodó Imre és Kalmár Ferenc. Bodó azt mondta: a városvezetés diktatórikus módszereket alkalmazott. Ő is odasietett a helyszínre, de még országgyűlési képviselőként se léphetett be a körülzárt területre. Minderről beszélt hétfő a parlamentben is. Kalmár szerint ez egy mocskos akció volt, amely azt mutatja, hogy a hatalom pánikban van. El akarnak kezdeni minden beruházást, akár van jogi alapja, akár nincs. Leszögezte: nem tudja, kinek van igaza, de az ügy elintézése – hogy adventkor, az éj leple alatt lángvágóval nyúlnak hozzá mások magántulajdonához – alattomos.

13 ember 170 ezer ellenében

Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester közleményben reagált a Fidesz–KDNP sajtótájékoztatójára. Kifejtette: 13 Mars téri kereskedő évekkel ezelőtt jogerősen megszüntetett bérleti szerződéssel, visszavont működési engedéllyel fejenként több 10 millió forintot követelt Szeged adófizetőitől ingóságaiért. Azzal zsarolták a várost, hogy miután ingóságaik építési területen vannak, ottlétükkel megakadályozzák a terület rendezését és az új nagycsarnok építését. Az alpolgármester szerint felháborító, hogy a Fidesz ismét nem 170 ezer szegedi és több mint 500 Mars téri kereskedő érdekében lép fel, hanem 13 magánszemélynek kíván sok 10 millió forintot jogtalanul kifizetni. „Ez is bizonyítja, hogy Kalmár és Bodó urak alkalmatlanok és méltatlanok a város vezetésére" – áll a közleményben.

Olvasóink írták

208 hozzászólás
  • 208. őrgróf 2009. december 06. 18:28
    „ja, és várjuk meg az új bérleti díjakat, az új árakat, azután lehet kiabálni. Az Árkád meg akkor is megépült volna, ha ez a pár lepukkadt bódé megmarad...”
  • 207. őrgróf 2009. december 06. 18:26
    „A polg. m. családjának semmi köze a pm-i tevékenységhez, nem kell tüntetni, főleg nem keresztény (demokrata) alapon. Nem kell mindenből politikai adok-kapokot csinálni. A sz.. állapotú, lerobbant bódékat (meg a tulajaikat) sem kell sajnálni, volt bőven idejük a megegyezésre. Próbálgatták, meddig mehetnek el a várossal szemben (is). Eddig. Mint már említettem, nem csípem Botkát (sem) de ha most Ő rendelte el, igaza volt. Én már régen leromboltattam volna...”
  • 206. piaciszemtanú 2009. december 05. 14:58
    „laszo!

    Az jobb lett volna az eredeti feltételekkel.
    Lehet Te is és kedves Polgármesterünk is hülyének néz minket, szegedi kereskedőket, de amilyen üzlet árak, és bérleti díjak lesznek ott, erre nem kívántunk hitelt felvenni.
    Különösen, hogy a szomszédba épül az Árkád, és a buszpályaudvas is ki lesz költöztetve.

    Olcsóbban is lehetett volna piacrekonstrukció, csak ugye kissebb pénz, feltételezhetően mindenkinek kevesebb jutott volna belőle.

    Meg kell majd nézni, milyen árak lesznek az új piacon!!!!!!”
  • 205. torjozs 2009. december 04. 10:09
    „Gyertyaláng és buldózer

    Advent első vasárnapján 18 órakor a szegedi Dóm téren Botka László polgármester úr meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját, mely a bűnbánat jele. Ezzel pontosan egy időben az ő utasítására elindultak a buldózerek a Mars téren, hogy alkotmányellenesen és jogszerűtlenül rombolják le 13 kereskedő magántulajdonát, esélyt sem adva a tulajdonosoknak személyes holmijuk, árukészletük mentésére.
    Az ördögi események egyhetes fordulójára a Szegedi Civil Fórum demonstrációt szervez polgármester urunk házához 2009. december 6-án, vasárnap 18 órai kezdettel (Szeged-Baktó Tölgyfa u. 1.).
    Program:
    A gyülekezést követően néma gyertyagyújtás tiltakozva egyrészről Botka László polgármester úr alkotmánysértő, jogellenes módszerei, magatartása, másrészről a Délmagyarország az ügyben folytatott, példátlanul tisztességtelen propagandatevékenysége ellen.

    Ezt követően tartjuk meg beszédeinket.

    A kiszivárgott hírek szerint rendezvényünket provokátorok zavarhatják meg, ezért kiemelten kérünk mindenkit a nyugodt, méltóságteljes viselkedésre. Szeretettel várunk mindenkit, aki fegyelmezetten tud demonstrálni a szegedi demokrácia és a jogbiztonság visszaállításáért.

    Szegedi Civil Fórum”
  • 204. laszo 2009. december 03. 18:23
    „Piaciszemtanú nem lenne jobb körülmények köz árulni?”
  • 203. piaciszemtanú 2009. december 02. 22:03
    „20 éve! Csak nem érted a lényeget, ezért sajnállak.
    Nem tudok neked mit mondani, olvass vissza és értelmezd a dolgokat, talán okosabb leszel.”
  • 202. laszo 2009. december 02. 10:52
    „Piaciszemtanu nem azért de mióta szó volt Marstér átéptésröl”
  • 201. 3ikutas 2009. december 02. 10:13
    „Piaciszemtanú! Nem tudom ön mit árult a bódéjában, de azt tapasztalatból tudom, ezekben az ún. üzletekben nem nagyon szerettek a vásárlásról blokkot adni, a vételárat nemes egyszerűséggel betették a kasszába, persze leütés nélkül. Ebből a szempontból talán megértem önt, mert elmarad az extraprofit.”
  • 200. piaciszemtanú 2009. december 02. 01:07
    „laszo!

    Minek is kellene örülnöm, hogy sérültek a jogaim, vagy mi????????????”
  • 199. laszo 2009. december 02. 00:18
    „Piaciszemtanu nem hogy örülnél”
  • 198. laszo 2009. december 02. 00:15
    „Szar ocska rozzant bodért csinálni cirkuszt”
  • 197. laszo 2009. december 02. 00:12
    „Már miota szó volt Mars tér átépitésröl”
  • 196. laszo 2009. december 02. 00:09
    „Ilyen emberek hátráltatják szeged szekerét a tovább mennésben”
  • 195. laszo 2009. december 02. 00:07
    „Piaciszemtanu egy ocska szar bodért csinálod hisztit”
  • 194. piaciszemtanú 2009. december 01. 23:45
    „Mindenkinek üzenem, hogy békés tüntetést szervezünk, akik szegény Polgármester Úr családjáért aggódnak.
    A Polgármester Úr meg lehetőleg olyan dolgokhoz adja a nevét, amit a családja előtt is fel tud vállalni, javaslom Neki!”
  • 193. piaciszemtanú 2009. december 01. 23:38
    „Tisztelt Cid!

    Örömmel értesítelek, hogy több társamnak is van internet elérhetősége
    Nem vagyok narancszabáló!
    Nem <moderálva...> senki családját, ha a miénket sem ......
    Igen valóban nem teremtett munkahelyeket, sőt legalább 100 családot tett tönkre csak a Maras téren, csak már ezt mindenki elfelejtette, hogy nem 13-an voltunk.
    Kikérjük magunknak, hogy "gerinctelen kereskedőnek titulált haszonleső hiénáknak" nevezzen, mivel mi sem sértegetünk senkit, csak szeretnénk, ha mindenki betartaná a törvényt, és betartatná.
    Mivel a város a Bírósági Ítéletet írta felül a legutóbbi cselekedetével, így mi sem válogatunk mostmár az eszközökben, a TÖRVÉNYES eszközökben, ahogy eddig is tettük.”
  • 192. laszo 2009. december 01. 22:04
    „Én is ez mondom nem kell bántani a polgármestert ha fidesz lenne hatalmon a városba akkor nem itt tartanánk ahol tartunk”
  • 191. CID 2009. december 01. 22:01
    „piaciszemtanú : te vagy az egyetlen a 13 közül aki tud írni, vagy neked vagy egyedül internet elérésed <moderálva durva.....>
    Azok .... akik elmennek demonstrálni a PM háza elé, meg szégyenhetik magukat. Tök mindegy, hogy Mars téri kofa, FIDESZ szimpatizáns, vagy FIDESZ-es bérenc. Nekünk is lesülhet a bőr a pofánkról, hogy ezt hagyjuk. Egy ember családját ....., zaklatják. Pártállástól függetlenül ez felháborító. Mikor demonstrálunk, Kalmár, vagy Bodó lakása előtt, hogy ilyen ......., már régen nem gyakoroltak önkritikát és hagytak fel a politizálással( bár az utódaik sem különbek).
    Lehet ..... Botkát a stílusa miatt, esetleg azért mert ESETLEG hagyja mutyizni a beosztottjait, s talán neki is csurran cseppen valami, de az biztos Szeged és környéke fejlődik, lehet gyárak nem létesültek, munkahelyeket nem teremtett, de ez nem biztos az ő hibája, s lehet egy kicsit nagyobb távlatokban gondolkozik. Lehet, megérdemelné, ő is kiálljanak mellette, .......”
  • 190. laszo 2009. december 01. 20:53
    „Ha lesz közgyülés akkor Fideszsek megint le lesznek cseszve az bisztos Adófizetök pénzén nem lesznek kifeztve az tuti”
  • 189. laszo 2009. december 01. 20:51
    „megint pofára esés lesz majd meglátjátok A fidesz részéröl”
208 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

32 zavaró KRESZ-tábla Csongrád megyében

32 helyen van a megyében értelmetlen, zavaró vagy hiányos forgalmi jelzőtábla – az autósok szerint. Tovább olvasom