Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Újévi koncert és díjátadó Mórahalmon

Mórahalom - A Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola fúvószenekara hagyományos, újévi hangversenyét hétfőn tartották az Aranyszöm Rendezvényházban. Átadták a Mórahalom Város Köszönete díjakat is.
A Mórahalom Város Köszönete díjakat általában nem Mórahalmon működő szervezetek, illetve magánszemélyek kapják – tudtuk meg Nógrádi Zoltántól. A polgármester elmondta, idén Lednitzky András, az SZTE Általános Orvosi Kar dékáni hivatalának vezetője, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke, valamint a Magyar Posta Zrt. helyi hivatalának valamennyi dolgozója részesült ebben az elismerésben. A posta elhunyt munkatársairól is megemlékeztek. Egy-egy szál virággal és ajándékkal köszöntötték őket a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola újévi koncertjével egybekötött ünnepségen. A polgármester szerint a postai dolgozók a mindennapok névtelen hősei közé tartoznak, akiknek mindig keményen helyt kell állniuk – akár az újságkihordásban vagy a szórólapterjesztésben.

Ilyenkor szokták megünnepelni azokat a mórahalmiakat, akik valamilyen megyei vagy országos kitüntetésben részesültek. Ezúttal Koisné Kőrösi Rozália festőművész-rajztanárt köszöntötték, aki tavaly a Csongrád Megyei Közgyűlés alkotói díját vehette át. Dobó Józsefet, a Városüzemeltetési Vállalat nyugállományú igazgatóját azért köszöntötték, mert miniszteri elismerést kapott a nemzetgazdasági minisztertől. Két nyugdíjba vonuló pedagógustól is búcsúzott a város: Ördög Erzsébet és Kalmár Istvánné négy évtizedes munkájáért mondtak köszönetet.

Nógrádi Zoltán polgáremester (balról) a Magyar Posta Zrt. helyi hivatalának valamennyi dolgozójának munkáját elismerte. Fotó: DM/DV
Nógrádi Zoltán polgáremester (balról) a Magyar Posta Zrt. helyi hivatalának valamennyi dolgozójának munkáját elismerte. Fotó: DM/DV

– Nagy meglepetés és megtiszteltetés számomra ez a díj, amellyel közvetlenül a település lakói ismerik el a munkámat – fogalmazott Lednitzky András. Izrael tiszteletbeli konzulja évek óta aktív kapcsolatot ápol a homokháti várossal.

– A Mórahalommal való együttműködésem azóta tart, amióta először megválasztották Nógrádi Zoltánt polgármesternek. A szegedi orvoskar dékáni hivatalának vezetőjeként több alkalommal mórahalmi középiskolásoknak tartottam előadást az egyetemről, hitközségi vezetőként pedig a magyar zsidóságot és a szegedi zsidó életet mutattam be. Három éve a tiszteletbeli konzulok egyesülete rendezvényének adott otthont Mórahalom. Idén lesz a második ilyen találkozó, amelynek második napját ide szervezzük. A 8. Őszi Zsidó Kulturális Fesztiválra meg szeretném hívni a mórahalmi fúvószenekart, amely hétfőn gyönyörű hangversenyt adott – beszélt terveiről Lednitzky András.

Olvasóink írták

  • 2. Cinea 2012. január 04. 20:55
    „Gratulálok a díjazottaknak, és minden elismerés a fúvószenekarnak, akik időt, fáradságot nem kímélve szabadidejüket feláldozva gyakorolnak, hogy színvonalas műsorukkal szórakoztassák a közönséget, nemcsak az újévi koncerten, hanem valamennyi városi ünnepen, megmozduláson, sőt vendégfellépéseken is.
    Sok sikert, örömteli muzsikálást, kitartást kívánok továbbra is!

    Köszönet az 1. hsz. kiegészítéséért, nagyon értékes információk maradtak ki a cikkből, - épp a címben szereplő koncertről esett legkevesebb szó.”
  • 1. cifidani 2012. január 04. 19:47
    „És ami a cikkből kimaradt:

    A Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola idén 20 éves, a zenekarnak ez volt a 14-dik "önálló" újévi koncertje, bár néhány éve városi díjak átadására is ekkor kerül sor ...

    A zenekar évek óta tematikusan építi fel repertoárját, idén disco slágereket dolgoztunk fel: Sinatra-tól, Michael Jackson-on át, Booney M-en keresztül Santana-ig. A műsort CLASSICON KTSE (Kulturális Tánc és Sport Egyesület) táncosai színesítették (ezúton is köszönjük nekik).

    A több évtizedes múltra visszatekintő együttes ezt a legfontosabb rendezvényét használja fel arra is, hogy kitartó tagjait elismerje, köszöntse. Ezen a koncerten tehát másféle díjakat is átadtak, amelyek szintén nem kerültek említésre a fenti írásban. Idén 5 éve zenekari tagok: Szűcs Edina, Balla Kristóf és Tóth Ferenc; 10 éve zenekaros Vastag Anna és Ördög Mihály; 15 éves tagságát pedig Masa Andrea ünnepelhette.

    Czifra Dániel
    zenekari tag”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Edzőpark a plázánál

Szeged - Szabadtéri, ingyenesen használható edzőparkot hozott létre a Szeged Plaza az üzletközpont… Tovább olvasom