Délmagyar logó

2018. 10. 17. szerda - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Ujhelyi István levele a tüntetőkhöz

Egy szomorú nyílt levél a Fidesz, a KDNP, a Jobbik, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Fidelitas szervezőinek.
Nem félek, de nagyon féltek. Családom és az ország nyugalmát.

Mélyen sajnálom, hogy ilyen körülmények között kell egymással üzenetet váltanunk. Mélyen sajnálom, hogy ma Magyarországon ilyen szégyenteljes keretek között kell képviselőknek, állampolgároknak találkozniuk ahhoz, hogy véleményüket a másik féllel megismertessék.

Négygyermekes családapaként a lakosság képviselőjeként is megengedhetetlennek tartom, hogy a legnagyobb ellenzéki szövetség szélsőjobboldali erőkkel karöltve családok nyugalmát megzavarva, a megbotránkoztató jelszavak és kirohanások elől kitérni nem képes családanyákat és kisgyermekeket eszközként használva kíván a lapok címoldalára kerülni. Egy négyhónapos csecsemő, egy kettő, egy négy és egy hét éves kisgyermek édesapjaként mérhetetlenül felháborít az, hogy minden erkölcsi normát félredobva családok nyugalmát fenyegetitek.

Megdöbbentő számomra, hogy a politikai hatalom vágya mára oly mértékben vakított el benneteket, hogy álságos módon a szólásszabadság és a gyülekezési jog jegyében a megfélemlítés eszközének alkalmazásától sem riadtok vissza. Mélységesen elszomorítónak tartom, hogy saját politikai céljaitok érdekében még attól sem riadtok vissza, hogy szélsőjobboldali erőkkel szövetségben zaklassátok a családok életét.

A mai akcióval olyan mélyre süllyedtetek, amelynél lentebb talán már nem is vezet út: a magánszféra és a család szentségének megsértése, ártatlan kisgyermekek megfélemlítése semmilyen politikai céllal, semmilyen politikai véleménnyel nem igazolható és nem indokolható.

A barátságos Szőreg csendjét ma délután megtörtétek. Gyermekeimet és feleségemet el kellett menekítenem. Én meg, ahogy szoktam, ma is dolgoztam. A közösségért, aminek ti is tagjai vagytok.

Nagyon kérem, hagyjátok abba a családom zaklatását, erőtöket és tehetségeteket inkább városunk és Magyarország fejlesztésére fordítsátok.

Meggyőződésem, hogy a szegediek ezt várják Tőletek.

Amit most csináltatok, az terror, és nem közéleti hőstett.

Szeged - Szőreg, 2007. február 9.

dr. Ujhelyi István
családapa

ui.: Feleségemnek éppen ma van a születésnapja, szomorú, hogy nem tudom vele megünnepelni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mától látogatási tilalom két klinikán

Legalább egy hétig tart az a látogatási tilalom, amit mától rendelt el az influenzajárvány miatt a… Tovább olvasom