Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Ujhelyi nem cáfolta az egyeztetéseket

Lapinformációk szerint a Lamperth Mónika vezetésével felálló Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára lesz Ujhelyi István. A szegedi szocialista országgyűlési képviselő nem cáfolta, hogy voltak ilyen irányú egyeztetések.
– Nem cáfolom, valóban történtek egyeztetések egy esetleges államtitkári megbízatásról, de kinevezést még nem kaptam, ezért többet nem mondhatok. Természetesen megtisztelő lenne számomra, ha ebben a feladatkörben dolgozhatnék, hiszen az önkormányzati és területfejlesztési lesz az egyik legnagyobb tárca – közölte megkeresésünkre tegnap Ujhelyi István szegedi országgyűlési képviselő, az MSZP alelnöke.

Információink szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hivatalosan pénteken nevezi meg leendő kormánya tagjait, majd jövő pénteken tesz esküt az új kabinet. Ha egy Dél-Magyarországot jól ismerő politikus venne részt az immár az önkormányzati, területfejlesztési, idegenforgalmi, lakás- és építési, valamint a sporttal kapcsolatos ügyekért is felelős új tárca vezetésében, az a régió számára is előnyös lehetne. A találgatások szerint Lamperth Mónika lesz az új minisztérium vezetője, az általa eddig irányított Belügyminisztériumból pedig a rendőrség és a határőrség átkerül az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz, amit továbbra is Petrétei József vezetne.

Ujhelyi István a legfiatalabb államtitkár lenne a második Gyurcsány-kormányban. A szegedi szocialista honatya hat éve dolgozik együtt Lamperth Mónikával az MSZP vezetésében, tehát jól ismeri egymást a két politikus. Úgy tudjuk, a Pénzügyminisztériumban ismét államtitkári megbízást kap Katona Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Statisztikai és Demográfiai Tanszékének tanszékvezető professzora.


Államtitkárok Szegedről

Raffay Ernő történész: a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára (1990–93). Katona Tamás történész: a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára (1992–94). Csirik János matematikus: Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára (1994–95). Pál József irodalomtörténész: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára (1998–2000). Szalay István matematikus: a Miniszterelnöki Hivatal egyházügyi címzetes államtitkára (2002–2003). Szabó Gábor fizikus: Oktatási Minisztérium kutatás-fejlesztési helyettes államtitkára (2000–2002). Garamhegyi Ábel regionális kutató: a Gazdaság és Közlekedési Minisztérium befektetési és kereskedelemfejlesztési helyettes államtitkára (2004-től). Katona Tamás statisztikus: a Miniszterelnöki Hivatal helyettes, majd címzetes államtitkára (2003–2004), a Pénzügyminisztérium politikai, majd közigazgatási államtitkára (2004-től). 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Yogjakartában cunamitól tartottak

Balogh László tizenhárom évvel ezelőtt Soros-ösztöndíjasként ment ki Indonéziába. A szegedi férfinak… Tovább olvasom