Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 13°C | 22°C Még több cikk.

Ujjé Újszegeden: újdonság? Ugyan!

Szeged – Vurstli, virsli, vattacukor, vizes sör – mindenki hozta a formáját és mindenki azt kapta a ligetben, amire számítani lehetett. Tömeg, tolongás, olcsó fellépők, rossz zenékkel – ezt tapasztaltuk a munka ünnepének délutánján.
Nem győzök minden évben rácsodálkozni arra, ami május elseje környékén Szeged tüdejében történik: hosszú tömött sorokban próbálunk menni, pontosabban tolakodni. Közben sör löttyen ránk, elszabadult vattacukor ragad a ruhánkra, az arcunkba fújják a füstöt. Majd amikor végre odaérünk az újszegedi liget közepére, akkor döbbenten látjuk: itt bizony közelharcot kell vívni a sörös asztalokért és padokért. Aztán meg abban reménykedünk, hogy ha már végigálltuk a sort a hurkáért és a kolbászért, akkor el tudunk vele jutni az asztalig és nem veri ki senki a kezünkből. Többeknek ez idén sem sikerült.

Azzal is tisztában vagyunk a „vidámparkosok" is levesznek minket, ilyenkor mindig drágább és rövidebb egy menet, mindegy mire ülünk föl a gyerekkel. Mégis valamiért minden évben úgy döntünk – annak ellenére, hogy egy évvel korában a fenti tortúra miatt megfogadtuk, hogy soha többet nem megyünk oda –, hogy felkerekedünk, és kimegyünk a ligetbe.

Majális az újszegedi ligetben. Fotók: Garai Szakács László

Ligetezni ugyanis jó. Szeretjük, talán pont azért, mert kiszámítható. Plusz azért, mert egyébként sosem megyünk oda, csak azok a kocogók, kerékpárosok, szerelmesek járnak oda, akik erre a néhány napra kiűzettetnek a paradicsomukból.


Annak ellenére is szeretjük az éljen-május-elsejét, hogy idén délután is borzalmas a zene: ottjártunkkor a zenekar, amelynek jófejségből nem írom le a nevét – többet ugyanis soha nem hívnák sehova – éppen Animalst próbáltak játszani, nem sikerült, feldolgozásnak meg arcátlanság lenne nevezni „produkciójukat". Úgyhogy itt a nagy sláger, ezt kellett volna eljátszani; még egyszer, boldog születésnapot, Eric! (Szintén jófejségből "szövegkönyves" videót választottam, hogy meg lehessen tanulni rendesen a szöveget, amely például itt is elérhető.)

Eric Burdon And The Animals: The House Of The Rising Sun

Este Somló Tamás és Charlie énekel (itt meg együtt lépnek fel), előbbi a fővárosban, a szocialista majálison is haknizott. Nem volt akkora sikere, mint egyébként lenni szokott, de úgy gondolom, nem ő tehetett róla.

Vasárnapi programok itt.

Olvasóink írták

98 hozzászólás
  • 98. Sportplusz 2010. május 06. 17:43
    „helyes , hogy az ujságiro kiment a ligetbe és leirta azt igazságot !! levevés .,. kamu .. .vigadj magyar .. a hátunk mögött meg röhögnek az árusok, rajtuk meg botka bácsiék, akik- gondolom- jo sok helypénzt kértek tőlük..de . miért nem nyitott a SZUE május 1re ?..ja van csuszda 3500ért..( bekell hozni a Szeviép veszteségeit.. igaz nem ők hanem a szerencsétlen alválalkozok szoptak ..Pisztuj időben lelépett .. botka + ujheji meg "nézte" . !!?? reméljük lassan mi is csak a hátuk közepét látjuk e két város rombolonak követik pisztuj bácsit ..”
  • 97. qrumpli 2010. május 03. 15:40
    „Aztatat nemértem én:
    Az illen " ujságiró" mija büdüös francnak megy ki a ligetbe aki ,csak pocskondiázni tud
    Szerintem a a tisza szállo összes termeiben kellett volna inkább lennie.
    Tán irigy volt azokra akik mindezek ellenére jót ettek és söröztek!
    Sőt látni véltem a hajléktalanok és kissebbségiek ingyen kaptak kaját a jobbikos sátornál.
    Talán a bakancsosok osztották?”
  • 96. totya66 2010. május 03. 08:18
    „"papsajt"
    Hát igen és szeretett polgármesterünk éppen ezért tiltotta be az ilyen rendezvényeket a városban.
    Nálunk ha egy gyereknek azt mondják körhinta csak néz hogy az meg mi.
    Nem is volt az idén sem városi rendezvény a Magyarok Szövetségének volt egy gyengébb ingyenes programja, de ahogy imádott urunk mondta " Aki szórakozni akar fizessen!"
    Éljen sokáig bölcs és szeretett vezérünk L.J.
    :-)”
  • 95. papsajt 2010. május 03. 07:32
    „´Ez már nem az a régi május 1
    Már csak a szabad rablásról szól....´

    Balkáni környezetben.

    Igen retró volt a feeling”
  • 94. csiperke73 2010. május 03. 01:51
    „Ez már nem az a régi május 1
    Már csak a szabad rablásról szól....”
  • 93. Lúdasmatyi 2010. május 02. 21:52
    „Személy szerint mi a baráti körrel kb 20 fő,már második éve kihagyjuk a ligeti majálist,mert csalódás volt minden évben.Pontosan a leírtak miatt.Helyette csendesebb részen beszélgettünk, nevettünk, sütöttünk, iszogattunk ,pinpongoztunk,lábteniszeztünk.Igazi felüdülés volt az egész nap.”
  • 92. szatyi 2010. május 02. 21:29
    „Kedves Mignon
    Mint távolbaszakadt hazánkfiának csak azt tudom üzenni, hogy...

    ...ez a majális már nem az amire Te is emlékszel! Ha jól értelmeztem az eddigi DM-es hozzászólásaidat, Te is az én korosztályom vagy. /50es évek/.
    Itt már régóta nem arról van szó, hogy "utáljuk a majálist". Menő lett azt hangsúlyozni, hogy minden ami a "kommunista éra" vívmánya azt útálni kell. Mindegy, hogy jó az embereknek - vagy nem. Sajnos az ún, piacgazdaság itt is érezteti a hatását. A szolgáltatást az tudja megfizetni aki a munkájáért a megfelelő javadalmazást is megkapja.
    Abban egyetértek, hogy a "Lófara, Hungi, Hági, Bárka, és a ligeti Vigadó a miénk - szegedieké. /engem is sok szép emlék fűz az említett helyekhez/, de a DM az nem a miénk, egy tőkés vállalkozóé, akinek semmi köze Szegedhez, és a szegedi érzelmekhez.”
  • 91. szilléri 2010. május 02. 18:26
    „Munka ünnepe ! Abban az esetben ha csak az adófizetők mehetnének csápolni - %0 % a résztvevők aránya.”
  • 90. Mignon 2010. május 02. 18:04
    „Ugyan kedves 88. kowalsky!

    Ilyet kerdezel?

    Hat, mindenki tudja, hogy az a Mosszad volt.”
  • 89. N.P. 2010. május 02. 18:04
    „achilleus 2010.05.02. 15:27

    Egyszerűen csak arról van szó, hogy mindegyik politikus lehazudja a csillagokat is az égről, ígér fűt fát ha ezt büntetlenül megteheti és az ígéreteit nem nagyon kell betartania. Ebben a Fidesz pontosan olyan mint a Szocik csak te ezt egyszerűen nem vagy hajlandó elismerni.”
  • 88. kowalsky 2010. május 02. 18:01
    „Milyen 2 hajtóműves, viszonylag nagyobb repülőgép húzott el kb. 1 órája a tarjáni 10 emeletesek felett? Ez is a majális része?”
  • 87. jozko 2010. május 02. 17:35
    „82-Trombi Frédi- Sajnos, úgy gondolom, tévedsz!Az emberek nagy többssége CSAK CIRKUSZT-KENYERET kért. A válsztásokon többségében olyanokra szavaztak, akiktől reményeik szerint készen kaphatnak mindent, és nem rúghatott labdába az, aki azt mondta: együtt kell megoldanunk, közületek való vagyok,ismertek, bízzatok bennem és magatokban! Meg tudjuk csinálni! Ja, ha csinálni kell, az már nem jó. Nyerni, kapni: ez most a sláger!”
  • 86. boris013 2010. május 02. 16:09
    „76. Mignon 2010.05.02. 14:20 meg hát azt se szeretjük, hogy majd külföldről majd én megmondom a tutit, de lövésem sincs róla mi van itt hozzászólásokat sem. Ez is olyan gyüttmönt dolog szerintem.”
  • 85. boris013 2010. május 02. 16:05
    „76. Mignon 2010.05.02. 14:20 Egy könnycseppet elmorzsoltam a szemem alatt.... Igen a mienk és ragaszkodunk minőséghez. Mostanában nem érezni és ezért tűnik úgy hogy kemények a hozzászólások. Pl. Daróczi cikkek.”
  • 84. kartel 2010. május 02. 16:02
    „Ez hosszú idő óta az első "szabad" május 1, vagy az utolsó "szabad" május 1 ?”
  • 83. Mignon 2010. május 02. 15:35
    „Achi!
    Minden szep, jo es okos amit irtal es belinkeltel,
    de
    maradjunk a szegedi majalisnal.”
  • 82. TrombiFrédi 2010. május 02. 15:32
    „Munkát, kenyeret és cirkuszt!:)”
  • 81. achilleus 2010. május 02. 15:27
    „80. hozzászólás N.P. 2010.05.02. 15:05
    Szerinted benne kellene lennie? Nem elég a budapestieknek ígért ingyenes tömegközlekedés??
    Ehhez képest Gyurcsány elvtárs 2008-ban még így handabandázott május elsején:

    "(...) Drága barátaim! Építkezni fogunk! Építeni fogunk bölcsődéket és óvodákat, hogy a legkisebbek édesanyjai, hogy feleségeink, férjeink, szüleink, azok a család gyarapodását a legőszintébben csak örömként élhessék meg, a lehetőség bővüléseként élhessék meg. Hogy azt érezzék, hogy pontosan tudjuk, hogy a mi dolgunk segíteni a családokat, a mi dolgunk segíteni az édesanyákat és az édesapákat. A mi dolgunk a gyermek öröme mellé építkezést és nyugalmat is vinni. Ezt fogjuk tenni, ezt fogjuk ajánlani Magyarországnak.

    Iskolák százait fogjuk felújítani drága barátaim, a következő egy-másfél évben. Vidéken, legeldugottabb kisvárosokban és falvakban is olyan iskolák lesznek, ahol ugyanazt a minőséget lehet elérni, mint legnagyobb, leggazdagabb városainkba, mert nem keveseknek akarjuk adni a tudást, hanem azt akarjuk, hogy a tudás lehetősége eljusson a munkásemberekhez is. Eljusson a kisemberhez is, mert a tudást demokratizálni kell!

    Jó tudással, jó iskolával teremthető egy olyan világ, amelyben nem a segélyből, hanem a munkából lehet élni. A magyar baloldal sokat tett azért, hogy akinek nincs más útja, az kapjon segélyt. De mi ennél többet akarunk. Mi azt akarjuk, hogy segély helyett a munka hozzon megbecsülést és a munka hozza a felemelkedés lehetőségét mindenkinek. A magyar baloldal a munka lehetőségét kívánja családok százezreinek. Azoknak is, akik eddig csak kívánták a munka lehetőségét. Munkát teremteni, befektetni a jövőbe... Ez a mi dolgunk! (...)"

    Teljes szöveg elérhető innen: http://jobbik.net/index.php?q=node/5885
    vagy innen: ..... netalán ebből kilinkelve:
    http://jobbklikk.hu/index.php?Cikk=235&Rendezes=no (Burmann | 2008. május 2. | 09:39)
    Ha ezeket törölnék, akkor innen: http://forraspont.atw.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=113&Itemid=1”
  • 80. N.P. 2010. május 02. 15:05
    „achilleus 2010.05.02. 13:35

    ""Mellesleg" igazi május elsejei pártelnöki üzenetet csak egy helyen találtam:
    ITT: http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=149725" -- de ugye nem volt benne a 13. 14. havi nyugdíj és az azonnali nagyarányú adócsökkentés!”
  • 79. jozko 2010. május 02. 14:52
    „71-Louis Tisztelt Szegedi! Szeretem ezt a műfajt, mert a művelői igencsak színessé teszik. Jó ez így . Isten /akinek úgy tetszk, az evolúció/ változatossá formálta a világot. Örülök, hogy olvashattam a hozzászólását . Köszönöm. Tisztelettel: Jozkó. Egy másik szegedi. Mignon /ha olvasod/: remek lacikonyha-jellegű ételek kaphatók Szegeden több helyen is. városszerte .Ne hagyd ki ha erre jársz. Néha kevés is elég, hogy felébressze a régi emlékeket. Tudom, megjártam a fél világot.”
98 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Súlyos baleset Szegeden a Fő fasoron

Két ember súlyosan megsérült, amikor autójukkal egy fának ütköztek a Fő fasoron. A roncsokból a tűzoltók vágták ki a sérülteket. Tovább olvasom