Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Újra Egyetemi Tavasz Szegeden

Öt hét alatt csaknem hatvan helyszínen kétszázhetven kulturális és tudományos program várja a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a csongrádi megyeszékhely polgárait a kedden kezdődő VII. Egyetemi Tavaszon.
Az érdeklődők a május 16-ig tartó fesztivál ünnepélyes keddi megnyitóján ismerhetik meg a hallgatók számára kiírt fotópályázat legjobb képeit, és itt adják át a dráma-, gyermekvers- és mesepályázat díjait is – közölte Tajti Gabriella, a fesztivált szervező SZTE kulturális irodájának vezetője hétfőn.

A fesztiválon több színházi bemutató is lesz. Április 16-án a Reök-palotában a Szegedi Focus Műhely Beluánia – nevetséges játék abszurd lényekre című produkciójának premierje lesz, május 4-én Molnár Dávid – a tavalyi drámapályázat győztese - A szögedi röpülő tyúk című darabját mutatják be egy felolvasószínházi előadás keretében, május 7-én pedig A félszárnyú tündérek völgye című zenés mesejátékot mutatja be a Szegedi Egyetemi Színpad Simai Mihály története nyomán, az író-költő 75. születésnapja alkalmából.

A koncertek közül Tajti Gabriella kiemelte a Fabula Rasa együttes lemezbemutatóját, a CimbaliBand fellépését, az Universitas Szimfonikus Zenekar hangversenyét és a Szegedi Nemzeti Színház énekkari művészeinek estjét.

Különleges programnak ígérkezik az a tértörténeti kalandozás, amely a nyolcvan esztendeje felszentelt szegedi Fogadalmi Templomot és a székesegyházat körülvevő Dóm téri egyetemi és püspöki épületegyüttest, illetve a Nemzeti Emlékcsarnokot mutatja be április 20-án.

A kiállítások sorában keddtől láthatók a sajátos hangulatú és színvilágú, Tanzániából származó Tingatinga-festmények a Milleniumi Klubban, április 26-tól Kóthay Gábor grafikusművész alkotásai az SZTE Tanulmányi és Információs Központjában, Szakács Nóra matematikus hallgató fotókiállítása pedig ugyanitt nyílik május 5-én.

Azokat, akik inkább szabadtéri programra vágynak, az SZTE Füvészkertje várja majd május 16-án egy családi napra, ahol az év fáját és az év madarát ismerhetik meg kicsik és nagyok.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csomagtartóban próbálta átcsempészni a fiát egy román nő

Gépkocsija csomagtartójában rejtette el fiát egy román nő, aki hétfőn délután jelentkezett belépésre a nagylaki határátkelőhelyen; a nővel szemben embercsempészet gyanúja miatt indult eljárás. Tovább olvasom