Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Újra megnyílhat a régi röszkei határátkelő

Egy éven belül újra megnyílhat a régi röszkei átkelő a magyar-szerb határon - jelentette be Balázs Péter külügyminiszter kedden Budapesten, azt követően, hogy tárgyalt szerb és horvát partnerével.
"Mióta vízummentesen jöhetnek a szerbiai állampolgárok Magyarországra, azóta megnőtt az igény, hogy még több ponton lehessen átlépni a magyar határt, és ezzel együtt a schengeni határt" - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Balázs Péter.

A régi határátkelőt akár már egy éven belül megnyithatják. Az útleveleket a tervek szerint együtt, a magyar oldalon ellenőrzik majd. A határátkelő újbóli megnyitásához uniós forrásokat is szeretnének felhasználni - tette hozzá.

Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai szakállamtitkára egy héttel ezelőtt arról beszélt, hogy a régi röszkei átkelő újbóli megnyitása mellett alkalmassá kívánják tenni a bácsalmási határátkelőt a nemzetközi személyforgalom, illetve a hercegszántóit a nemzetközi áruforgalom fogadására.

A keddi megbeszélésen tárgyaltak a Duna-stratégiáról. Szó volt az egyebek mellett az Olaszországot Ukrajnával összekötő 5-ös számú, valamint a többi között Ausztriát Görögországgal összekapcsoló 10-es számú páneurópai közlekedési folyosó fejlesztéséről is - mondta Balázs Péter a megbeszélés után.

A külügyminiszterek tárgyaltak arról is, hogy a tervek szerint felújítják majd a Rijeka-Constanta vasútvonalat, a projekten közösen dolgozik Horvátország, Magyarország, Szerbia és Románia.

Balázs Péter kiemelte: Magyarország, Horvátország és Szerbia ország közös törekvése, hogy a teljes nyugat-balkáni térség euroatlanti integrációja megtörténjen.

Gordan Jandrokovic horvát külügyminiszter a találkozó után kiemelte: EU-csatlakozása után Horvátország mindegyik nyugat-balkáni államot támogatja majd az euroatlanti integrációban. Országa 2010-ben befejezheti a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval - tette hozzá.

Vuk Jeremic szerb külügyminiszter szerint Magyarország eddig még soha nem támogatta olyan hatékonyan a szerb euroatlanti integrációt, mint az elmúlt időszakban.

A szerb diplomácia vezetője szólt arról is, hogy a következő hónapban a három ország köztársasági elnöke is találkozik.

A külügyminiszterek az után álltak a nyilvánosság elé, hogy hétfőn és kedden magyar-horvát-szerb-görög külügyminiszteri találkozót tartottak Budapesten.

Olvasóink írták

  • 20. grandeg 2010. március 31. 12:05
    „11.Buksi.
    Ráhibáztál, ott dolgozok és én plasztikázom, a statisztikát, hogy legalább ennyi is legyen. Halál.

    13. nyálasbeszéd :
    Előre szólok közeleg a húsvét és valszeg a röszkei dömping miatt ismét arra kell majd menned.
    A több óra azért egy kicsit túlzás, hidd el csak max vasárnap a gyereket visszafuvarozó szülők "törik" meg az egyhangúságot. Talán akkor van egy kis izgalom. Azt az átkelőt csak akkor használják, ha a röszkei határ járhatatlan. Egyébként hidd el a forgalom=0”
  • 19. KamuNeni 2010. március 31. 08:27
    „Kell az orszagnak a buntetesekbol bejovo bevetel mert mint rablo gazdalkodok maskepp nem tudnak penzt csinalni. Innen milliardok fognak bejonni az allamkasszaba buntetesekbol es koldulasokbol (palyazatoknak hivjak MO-n) . epp ugy mint a tobbi hatar atkelokbol is.”
  • 18. reagens 2010. március 31. 08:24
    „Minek?”
  • 17. nagypappa 2010. március 30. 21:59
    „Arról nem beszélve, hogy az autópálya mellett kötelező egy másik átkelő üzemeltetése, hogy lassú járművek, gyalogosok közlekedése biztosítva legyen.
    Nem tudom mikor jártatok a régi átkelőnél, gyalázatos állapotban vannak az épületek és a úttest is.”
  • 16. benq 2010. március 30. 21:58
    „Kedves! 11. hozzászólás Buksi 2010.03.30. 18:50
    akkor te is a tömeget képviseled aki nem megy el tompa felé, mert messze van inkább vársz a sorban 3-4 órát.... Hajrá Magyarok lesz itt jobb lét, költsétek a lét a nép meg haljon éhen”
  • 15. nyálasbeszéd 2010. március 30. 21:56
    „"...Vuk Jeremic szerb külügyminiszter szerint Magyarország eddig még soha nem támogatta olyan hatékonyan a szerb euroatlanti integrációt, mint az elmúlt időszakban...."

    Hálából, majd megvernek pár magyart odaát.”
  • 14. eeeee 2010. március 30. 21:49
    „szerbia egy darabig még nem lesz eu tag...”
  • 13. nyálasbeszéd 2010. március 30. 19:55
    „grandeg 2010.03.30. 17:05

    Hát igen.
    Abban a rohammunkában,amit Tiszaszigeten produkálnak, néha 5-6 autó/óra(lemértem), bizony a 30-40 autó, több órát is kénytelen várakozni.
    A 2 forgalmi sávból általában 1 üzemel. Legtöbbször akkor is, ha tömeg van.
    Saját szememmel láttam.
    Még akkor sem nyitják meg, ha van elegendő emberük.

    Igazad van.
    Ezért kár volt több száz milliót rákölteni.”
  • 12. Logaritmus 2010. március 30. 19:24
    „"arra a 2-3 évre mig Szerbia csatlakozik": te ezen a Földön élsz?”
  • 11. Buksi 2010. március 30. 18:50
    „8. Te számoltad ott az embereket?
    A határátjárás bövités igenis nagyon szükséges dolog, és ezt tudja mindenki aki sokat, vagy inkább az átlagosnál többet lépi át. Én szinte naponta jövök-megyek, igy hát nagyon is örülök ennek a hirnek, csak még hogy igaz is legyen !!!”
  • 10. TrombiFrédi 2010. március 30. 18:40
    „Puding próbája az evés!!!”
  • 9. E! 2010. március 30. 18:39
    „Tök jó! Nem kell autópályán tekerni, ha át akarok menni Szabadkára burekért :D”
  • 8. grandeg 2010. március 30. 17:05
    „Nézzétek meg Tiszaszigetet több száz millióból átépítették napi kb 30-40 db autóért és kb. 100 emberért. Hát megérte. Ha megnyitják a régi átkelőt akkor majd legfeljebb elmondhatja az utazó közönség, hogy régi átkelőn várok 2-3 órát. Végülis?”
  • 7. frakk 2010. március 30. 16:48
    „Na itt a példája megint a pénz pocsékolásnak. Horribilis pénzekért felújítanák azt a széttrimbolt romhalmazt. Miért??? Csak azért mert úniós forrásból?? Az új határállomás nem lenne elég erre, arra a 2-3 évre mig Szerbia csatlakozik?? Persze mi állnánk az ott dolgozók fizetését + rezsiköltségét is . Hurrá Agyamentek.”
  • 6. Filctoll 2010. március 30. 16:28
    „Felesleges a határátkelőt fejleszteni ha uniós lesz Szerbia és Horvátország is. Beleölnének sok milliárdot és pár éven belül fel lehetne számolni az egészet mert megszüntek a határok.
    Teljesen mindegy hogy most kevesen vannak-e az átkelőn a Szerbek, náluk van úgyis rengeteg rendőr majd azok besegitenek.”
  • 5. varadipal 2010. március 30. 16:16
    „Lehet kezdeni a régi 5-ös út mentén tönkrement üzletek, kocsmák, pénzváltóirodák felújítását.Legalább 200 új munkahely. Így is lehet híreket olvasni fatökű csőlátó barátaim.”
  • 4. andreasz 2010. március 30. 16:09
    „... Szerbia ország ...”
  • 3. nyomdasz63 2010. március 30. 15:15
    „Olvass! Együtt ellenőrzik..-a Magyar oldalon !”
  • 2. Tóthimi 2010. március 30. 15:11
    „Olvass! Magyarok ellenőriznék az útleveleket!”
  • 1. Godina 2010. március 30. 13:23
    „A szerb külügyminisztert megkérdezték arról,hogy nekik van e elég emberük arra,hogy a régi határátkelőt újra megtudják nyitni ????!!!!! Történetesen a Szerb határőrök pont azt panaszolják,hogy így is kevesen vannak. :-)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevés a jelzés a felújítás alatt álló Bertalan hídon

Egy hónapig javítják a szegedi Bertalan hidat, fél pályán járható kedd óta. Az útlezárást csak a híd tetején lehet észrevenni. Tovább olvasom