Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Újraélesztési rekordkísérlet Szegeden

Szeged - Egészségügyi szakemberek több mint huszonnégy órán át végeznek újraélesztést Szegeden; a péntek reggel induló rekordkísérlet várhatóan szombaton este fejeződik be.
A szervezők nevében Kovács Ágnes az MTI-nek elmondta, az újraélesztés pénteken, a Széchenyi téren kezdődik, reggel fél nyolckor. A 2040 percig tartó folyamatos újraélesztési rekordkísérlet során egy személy végzi a mellkas kompressziót és a befúvást is. Egy ember, két percig dolgozik az ennek gyakorlására szolgáló speciális segédeszközön.

A "fantom" újraélesztése a Széchenyi téren kezdődik, de az egész belvárost beutazzák, hiszen négy óránként változik a helyszín. Délben mentőautóval a Dugonics térre költöznek - természetesen az újraélesztés ez idő alatt sem áll le -, aztán délután a Tanulmányi Információs Központ előtt lesz a rendezvény, majd este a Dóm térre viszik át a programot. Itt várják meg a kísérlet végét, ami szombaton este fél hat körül lesz.

Érkeznek szakemberek a Magyar Orvostanhallgatók Egyesületétől, az egyetem orvosi karáról, a Csongrád megyei Vöröskereszttől, az egészségügyi főiskoláról, s miután vasárnap lesz a magyar orvostanhallgatók országos küldöttgyűlése Szegeden, valószínűleg tőlük is lesznek résztvevők - mondta el Kovács Ágnes. Emellett lesz egy másik fantom is, melyen a laikusok is gyakorolhatnak, és ha már elég jól megy, részt vehetnek a rekordkísérletben. Ez azt jelenti, hogy a 40-50 szakember mellett legalább ennyi külsős résztvevőre is számítanak.

A kísérlettel párhuzamosan, szombaton tartják a második Szegedi Sürgősségi Napot. A program egyik része a szakmának szól, ugyanis lesz egy továbbképzés, de a Dóm téren különböző mentőegységek mutatkoznak be a nagyközönségnek. Több mentőautó érkezik az Országos Mentőszolgálattól, a gyermekmentőktől, a koraszülött mentőktől, érkeznek a hódmezővásárhelyi katonai mentők, valamint ott lesznek a speciális- és a vízimentők is.

A járműveiket kiállítják, és a szakemberek bármilyen kérdésre szívesen válaszolnak az autókkal és a munkájukkal kapcsolatban is.

A bemutatók során láthat a közönség retro mentés, régi mentőautóval és rendőrautóval, lesz tömeges baleseti szimuláció, valamint azt is megtudhatják, hogy a harctéren miként dolgoznak a katonai mentők.

Olvasóink írták

  • 8. CID 2010. szeptember 24. 22:37
    „Ezt az idióta címet.................................”
  • 7. csakhogy 2010. szeptember 24. 14:44
    „Itt tartunk egy műanyag babát is átvágunk, hogy újra lehet éleszteni. Csak nehogy gyűjtést rendezzenek, hogy az idősektól, és a hiszékenyektől pénzt tudjanak kicsikarni a fahéjszínű kisebbségünk. Annakidején ÍIsaurának is gyűjtést rendeztek.
    De jó ötlet ha megtanulná mindenki.”
  • 6. jozko 2010. szeptember 24. 08:19
    „...
    Újaélesztési kísérlet?
    Szóval azért még reménykednek egyesek?
    Bocs, ennek semmilyen egészaégügy vonatkozást nem tulajdonítottam!

    Egyébként pedig a témához szólva:
    Nem rekordkísérletek kellenek, hanem minden középiskolás korú gyereket meg kell tanítani biztonságosan közlekedni, kresz vitsgát letenni, az alapvető elsősegélynyujtási ismereteket elsajátíttatni!
    Nem az MHSZ és nem is Nemzeti Gárda felállítását szorgalmazom, De valami honvédelmi, önvédelmi szemlélet és gyakorlat kialakítása talán nem ártana!
    Szépségversenyek és rekordkísérletek helyett! Vagy azok mellett.”
  • 5. daveedbrown 2010. szeptember 24. 06:29
    „2040 perc?? Eddig 2010 volt nem??
    Sajnálom a szervezőket, a tavalyin is alig voltak.”
  • 4. Zsoltee0716 2010. szeptember 24. 06:01
    „Azért jó lett volna valami link, vagy info hány órakor lesznek kint a mentősők a Dóm téren!”
  • 3. Zsoltee0716 2010. szeptember 23. 20:39
    „Mentős felvonulás akkor.
    Valami ilyesmi akkor?

    http://www.youtube.com/watch?v=Ov4_JCmpUCQ”
  • 2. Stn 2010. szeptember 23. 20:37
    „Ne marházd le azokat, akiken az életed múlhat! :)”
  • 1. dodó 2010. szeptember 23. 20:29
    „Feltűnési viszketegségben szenvedő marhák.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felavatták a mórahalmi járóbetegközpontot

Mórahalom - Ünnepélyes keretek között csütörtökön felavatták a járóbetegek mórahalmi szakellátó… Tovább olvasom