Délmagyar logó

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -3°C | 3°C Még több cikk.

Újságírónk lett a látássérült Dávid

Újságírónk lett a látássérült Dávid
Mély vízbe dobtuk Nagy Dávidot, az SZTE JGYPK kommunikáció szakos hallgatóját, aki tegnap egy fogyatékossággal élő fiatalokat támogató programban újságíróként dolgozott a Délmagyarország Sajtóházában. A látássérült diák állta a sarat: írása lapunk 6. oldalán olvasható.
– Riporter szeretnék lenni, de bármit kipróbálnék, ami a médiával kapcsolatos – mesélte lapunknak Nagy Dávid, aki a Kreatív Formák Alapítvány Neked munka, nekem álom! című programjában vett részt. A tegnapi napot szerkesztőségünkben töltötte.

Dávid a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán tanul kommunikáció és média szakon, moderátor szakirányon, így egyértelmű volt számára, hogy újságíróként szeretné kipróbálni magát. Az alapítvány lapunkat is felkereste, a diákot örömmel fogadta csapatunk. Dávid kérdésünkre elmesélte: koraszülöttként jött a világra, látásával azóta vannak problémák. Egy speciális nagyító segítségével olvas, egyébként pedig önállóan tájékozódik, nincs szüksége állandó segítségre. Hallása pedig 7-8 évvel ezelőtt, egy megfázás után sérült – a fülében viselt készüléknek köszönhetően tökéletesen kommunikál.
 
Újságírónk lett a látássérült Dávid. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Dávid lelkesen látott munkához, egyik legnépszerűbb napi rovatunkat bíztuk rá. Újságíró és fotóriporter kollégánkkal, illetve kísérőjével, Kovács Zoltánnéval indult útnak, hogy négy olvasónkat az alternatív gyógymódokról kérdezze. (Írását a csütörtöki Délmagyarország 6. oldalon olvashatják.) A nyomdában is körbenézett. – Le a kalappal az ott dolgozók előtt is – mesélte lelkesen. – Hatalmas zajban hatalmas tömeget mozgatnak, felér egy gyári munkával – tette hozzá. Délután részt vett a szerkesztőségi értekezleten, és a delmagyar.hu kulisszatitkaiba is beavattuk.

– Meggyőződtem arról, hogy képes vagyok újságíróként dolgozni – foglalta össze tapasztalatait. Sérült lévén ez az átlagosnál jóval fontosabb élmény volt számára.
Rendőr és szakács

– A Neked munka, nekem álom! kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza a munkáltatókat a fogyatékkal élőkhöz – mondta megnyitóbeszédében Rója Ferenc, a Kreatív Formák Alapítvány kuratóriumi elnöke. A budapesti program mintájára, a szegedi Nagygyörgy Éva kezdeményezésére nyolc fogyatékkal élő fiatal próbálhatta ki, milyen rendőrnek, szakácsnak, rendezvényszervezőnek vagy éppen újságírónak lenni. Az autista, Down-szindrómás és más fogyatékossággal élő résztevőket az alapítvány mentorai kísérték el a munkáltatókhoz.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kínai hallgatók ismerkedtek Szegeddel

Kínai hallgatók ismerkedtek Szegeddel
A legjobban a két hónapos lámacsikó és a skarlát íbisz tetszett annak a 21 Szegeden tanuló kínai egyetemistának, akik szerdán a vadasparkba látogattak, majd a bölcsészkari sportnapon vettek részt. Tovább olvasom